A magyar polgár

Polgárság, középosztály, független egzisztenciák, gondolkodó emberek. A demokrácia és a társadalmi stabilitás tartópillérei, a prosperitásban, kiszámíthatóságban, intézményi stabilitásban érdekelt individuumok. Kreátorok, kultúrahordozók, dinasztiaépítők. Döntően inkább nyugatosok, de civilizációsan nyitottak (vagy nem). Ezek egy része, vagy mind együtt. A magyar polgár talán ilyen, talán nem, talán részben igen, talán részben sem. Kellenének. De léteznek? Elegen vannak? A Kolosi Tamásnak, születésnapjára dedikált kötet gondolkodó magyar polgárokat (művészeket, tudósokat és vállalkozókat) szólaltat meg arról, milyen szerintük a (többi) magyar polgár, hol terem, mit akar és mit nem, és ha mégis igen, akkor miért.
A teljes kötet innen érhető el, fejezetenként pedig az alábbi linkeken tölthető le:

Tartalom

Morcsányi Géza–Tóth István György: Előszó

Polgárosodás Magyarországon

Tölgyessy Péter: Zsákutcából zsákutcába. Az ismétlődően megrekedő magyar polgárosodás ellentmondásai
Szelényi Iván: A "második Bildungsbürgertum-projekt" virágzása és hanyatlása
Felcsuti Péter: A magyar polgár – "és megint elölről"
Róbert Péter: Polgárosodás-projekt: kiemelt program – bizonytalan ideig szünetel
Tóth István György: Róka fogta csuka. Miért gyenge és szűk a magyar középosztály, és mitől változhatna meg mindez?


História és kontextus

Gombár Csaba: Mikor fejeződik már be...?
György Péter: A Buddenbrook-paradigma és a Zuckerberg-galaxis – kreativitás és kapitalizmus


Vállalkozók és vállalkozások

Laki Mihály: Magyar nagyvállalkozók a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, avagy a polgárosodás esélyei
Palócz Éva: A magyar közép- és nagyvállalatok nyomában
Oblath Gábor: Romló intézményi környezet és növekvő újrabefektetés? Egy rejtély megfejtése
Lantos Csaba: Polgárság és vagyonosodás
Lakatos Péter: Generációs profilok – ahogy én látom


Státus és stílus

Valló Péter: A kincs, ami nincs
Sik Endre: A magyar polgár természetrajza. Egy kvanti küzdelme a polgárral a polgárért
Szirmai Viktória: Hol laknak a magyar nagyvárosi térségek képzett, illetve elit csoportjai?
Bálint András: Polgár a Nagymező utcában
Erdős Virág: Lábjegyzet a Katalinka szállj el című szöveghez
Kovács Árpád: A polgár várakozásai és a pénzügyek


Életképek – egykor és most

Baráth Etele: Levél egy polgár barátomnak
Ferge Zsuzsa: A magyar polgár, ahogy az 1930-as évek publicistája látta – vagy aminek remélte
Grecsó Krisztián: Polgári szilánkok
Jordán Tamás: Ki vagyunk osztva
Nádas Péter: Világló (jó polgári) részletek. Emléklapok egy elbeszélő életéből
Závada Pál: A polgár és a leventeoktató (regényrészlet)


Polgár és állam

Stumpf István: Polgár és jogállam. Egy szakkollégiumi generáció metamorfózisa
Bojár Gábor: Egy szubjektív polgárdefiníció
Rudas Tamás: Állam és alattvalói


A kötet sajtója

Felcsuti Péter: A magyar polgár – "s megint elölről"
Cikk az Élet és irodalom 2016. április 22-i számában

Figyelő - nagyinterjú Kolosi Tamással
A Figyelő születésnapi beszélgetése Kolosi Tamással "A magyar polgár"-ról, egyéni életútról, politikáról és társadalomról.

Miért gyenge és szűk a magyar középosztály?
A Magyar ATV Start Plusz műsorának vendége Tóth István György

Stumpf István: A Fidesz körül sokak számára mindennél többet ér az anyagi javak gyarapítása
A 444.hu összefoglalója Stumpf István cikkéről

A polgár és a jogállam.
Stumpf István cikkét ismerteti a Mandiner.hu

Egy szubjektív polgárdefiníció.
Bojár Gábor cikke az Élet és Irodalomban

Tölgyessy: Orbán rendszere újra veszélyes zsákutcába viheti az országot
Tölgyessy Péter cikkének ismertetése a HVG.hu-n