A TÁRKI bemutatta a Haza és Haladás Alapítvány megbízásából készített tanulmányát a magyar szegénység helyzetéről

A Haza és Haladás Alapítvány megbízásából a Tárki és a Budapest intézet szakpolitikai tanulmányt készített, amelyet március 29-én a magyarországi szegénységről szóló szakpolitikai konferencián mutattak be.
A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány 2011 tavaszán kutatási programba kezdett, amelynek célja a magyarországi szegénység vizsgálata és új szakpolitikai eszközök kidolgozása volt a mélyszegénység csökkentésének céljából. A kutatási projekt a szegénység kezelésére kívánt a korábbiaknál és a jelenlegieknél hatékonyabb, fenntartható megoldásokat találni. E kutatási program kiterjedt a nem szegény többség számára elfogadhatóbb, de nem megbélyegző, hanem megfelelően ösztönző, feltételekhez kötött szociális támogatások és szolgáltatások hazai bevezethetőségének vizsgálatára is.

A jelenlegi kutatásban több kutató, elemző cég, köztük a TÁRKI és a Budapest Intézet is szerepet vállalt. A kutatás során készült tanulmányban a TÁRKI részéről Medgyesi Márton vezető kutató a téma elméleti szempontjait és a nemzetközi tapasztalatokat foglalta össze, illetve a Tárki-Tudok kutatói az iskoláztatási támogatás bevezetésének tapasztalatairól készítettek elemzést.

A tanulmányt .pdf formátumban innen töltheti le!

Open publication

Töltse le a konferencia programját és a konferencia előadóinak rövid életrajzát!

Előadók és előadások:

- Atkári Csaba és Keszthelyi András: A kiérdemelt segítség, avagy a szolidaritás dekonstrukciója
- Cseres-Gergely Zsombor: Javaslatok a tartós mélyszegénység és tartós munkanélküliség csökkentésére
- Egbert Holthuis: Conference on deep poverty in Hungary and about the policy elements of a possible aid reform
- Helene Giacobino: Impact evaluations for social inclusion
- Medgyesi Márton: A feltételes készpénz-transzferek hatásai
- Tóth István György: Egyenlőtlenség és szegénység a mai magyar társadalomban és a társadalom értékválasztásaiban
- Mózer Péter: Felemelkedés közös erővel...
- Váradi Balázs: Tartós mélyszegénység és tartós munkanélküliség: korábbi megoldási kísérletek és tanulságaik

Előzmények

Kövesse a TÁRKI közösségi média csatornáit: