Vissza a TÁRKI nyitóoldalára
TÁRKI logó Közvélemény- és piackutatás Adatbank Társadalomkutatás Kiadványok Magunkról English

Kiadványok

Társadalmi Riport | Társadalompolitikai Tanulmányok | Műhelytanulmányok, gyorsjelentések | Szerepváltozások | Könyvek munkatársainktól | Munkatársak publikációi | Kiadványrendelés

 

Társadalmi Riport 2000

Bevezetés

A Társadalmi riport sorozat 1990 óta igyekszik minden második évben áttekintést adni a magyar társadalom változásairól. A kötet célja az, hogy a társadalom és a gazdaság jellemzőit szisztematikusan gyűjtött és bemutatott empirikus adatok segítségével írja le. Az egymást követő jelentésekben immár hagyományosan alapvetően kétféle információközlés jelenik meg. Egyfelől a társadalom állapotának változását összefoglalóan jellemző, ún. társadalmi indikátorok közepes és hosszú távú idősorait mutatjuk be rövid összefoglaló elemzések kíséretében, másfelől pedig olyan elemzéseket közlünk, amelyek a legutóbbi kötet óta elvégzett empirikus társadalomkutatások eredményeire épülnek, függetlenül attól, hogy azokat a közgazdaságtan vagy a szociológia eszköztárával végezték.

A Társadalmi riport 2000 öt nagyobb fejezetből áll. Az első a legutóbbi kötet megjelenése óta eltelt két év fejleményeit a kilencvenes évek hosszabb távú kontextusában vizsgálja. A szerkesztők úgy ítélték meg, hogy a rendszerváltás tizedik évében érdemes egy kicsit tágabb perspektívában végigtekinteni az utóbbi tíz év társadalmi és gazdasági fejleményein, külön súlyt helyezve két terület elemzésére. Az egyik egészen a rendszerváltásig a magyar gazdaságban nem ebben a formájában jelen levő jelenség, a munkanélküliség trendjeinek elemzése, a másik pedig a kilencvenes években sok vihart megért családtámogatási rendszer változásainak összefoglaló bemutatása. A második fejezet a gazdaság és a társadalom néhány kulcsterületéről ad keresztmetszeti áttekintést. Előbb a gazdasági konjunktúra állapotával, majd a társadalom kilencvenes években megváltozott időfelhasználási mintáival foglalkozunk. Ezután a rendszerváltás utáni magyar társadalom jövedelem-eloszlási jellemzőinek, valamint a szegénység és egyenlőtlenségek alakulásának elemzése következik. Az egymást követő társadalomtudományi vizsgálatok sorra bizonyítják, hogy a társadalomban elfoglalt pozíció talán legerősebb meghatározója az iskolai végzettség, ezért a társadalom állapotának jellemzéséhez különösen fontos az iskolarendszeren belüli előrehaladás mintáinak megértése, így ebbe a fejezetbe került még egy tanulmány az iskolarendszerrel kapcsolatban.

A Társadalmi riport sorozat számainak az általános áttekintő fejezetek mellett mindig vannak speciális, viszonylag nagyobb részletességgel taglalt témakörei. Most két ilyen került a kötetbe. A harmadik fejezet a gazdasági tudat és gazdasági magatartás összefüggéseit vizsgálja. Ennek a fejezetnek minden tanulmánya valamilyen formában azzal foglalkozik, hogy a gazdasági magatartás tudati környezete milyen új jellemzőkkel írható le. A tanulmányok egy része a fogyasztás változóban levő mintáival, illetve a fogyasztási minták társadalmi rétegződést meghatározó hatásaival foglalkozik. Más tanulmányok a gazdasági döntéseket alakító preferenciák, a kockázattal kapcsolatos attitűdök és a vonatkoztatási csoportok témakörében született elemzéseket mutatnak be. A fejezet záró tanulmánya előre tekint: a vállalkozók európai uniós csatlakozással kapcsolatos várakozásait vizsgálja.

A másik részletesebben elemzett terület az egyes társadalmi csoportok egymással kapcsolatos gazdasági viszonyrendszere, ezzel foglalkozik a negyedik fejezet. Ebben a részben, aminek a „Nemek és nemzedékek” címet adtuk, a generációk közötti gazdasági kapcsolatokat egyfelől a korosztályi számlák elemzési eszköztárával, másfelől pedig a generációkat összekötő felosztó-kirovó típusú nyugdíjrendszer reformja révén létrejött magánnyugdíj-pénztárakba átlépés elemzése révén mutatjuk be. Ugyanez a fejezet foglalkozik még a népesség-reprodukció kérdésével és a nemek közötti gazdasági munkamegosztással.

A Társadalmi riport rendszeresen közöl nemzetközi összehasonlításokat, és nincs ez másként most sem. A kötet záró fejezete a rendszerváltás megítélését és a más népekkel kapcsolatos véleményeket közép-európai kontextusban, a munkával kapcsolatos attitűdöket, valamint a választói magatartás trendjeit pedig tágabb nemzetközi összehasonlításban vizsgálja.

A kötet elindításakor a szerkesztőknek határozott tervük volt az, hogy tematikailag és diszciplinárisan is lehetőleg minél szélesebb képet adjanak a társadalom változásairól, és ezt igyekeztek minden újabb kötet összeállításakor szem előtt tartani. A tartalomjegyzék áttanulmányozásával az olvasó meggyőződhet arról, hogy a szerzői kör által reprezentált intézmények köre viszonylag széles: igyekeztünk megtalálni azokat, akiknek a Riport tematikájába illő, alkalmazott empirikus társadalomkutatás eszközrendszerével készült friss, bemutatható eredményeik vannak. Az olvasó meggyőződhet arról is, hogy a Társadalmi riportok rendszeres szerzői köre mellett most is köszönthetünk új, ebben a sorozatban először publikáló kutatókat.

Az 1998 és 2000 közötti időszakra már több szempontból is azt mondhatjuk, hogy a rendszerváltás turbulens folyamatainak lezárulta után a normál működés jeleit regisztrálhatjuk. Az elmúlt két évben a társadalom és a gazdaság folyamatait a korábbi történések többé-kevésbé következetes folytatódása, illetőleg néhány új jelenség felbukkanása jellemzi. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének a társadalom működési zavaraira figyelmeztető jelek vagy új, figyelemre méltó események.

A meghatározó társadalmi folyamatokat leíró jelzőszámok hosszabb idősorai meglehetősen ellentmondásos képet festenek a magyar társadalomról. Tükrözik egyrészt a rendszerváltozás utáni évtized első éveinek kedvezőtlen jellegzetességeit: a reáljövedelem csökkenését – amely 1995-ben érte el mélypontját –, a lakossági fogyasztás csökkenését, a lakosság kulturális tevékenységének visszaesését, sok deviáns jelenség, elsősorban a bűnözés jelentős mértékű növekedését. A népesség halandósága még mindig rendkívül rossz, a romlás a rendszerváltozás óta is folytatódott. A középkorú férfiak – és náluk enyhébb mértékben a nők – halandóságának szintje az ország társadalmi-gazdasági fejlettségéhez képest elfogadhatatlanul magas. Bár a már hosszú ideje kedvezőtlen és egyre romló, csökkenő termékenység hatására a népesség további gyors ütemű fogyása várható, a közelmúlt és a jövő reprodukciós mutatóit még rosszabbá, a természetes fogyás nagyságát még határozottabbá teszi az igen magas halandóság. 2000 első hónapjaiban a népmozgalmi jelenségek romló tendenciája megtorpanni látszik, egyelőre nem tudni, hogy ez a javulás kezdetét jelenti-e, vagy a trend körüli szokásos hullámzások része.

A termékenységgel kapcsolatos attitűdök tekintetében a kilencvenes években határozott paradigma-váltás tapasztalható, a házasságkötési kor kitolódik, és ezzel együtt a gyermek(ek) vállalásakor betöltött életkor is. Nő az informális együttélések száma, és e jelenségek az európai termékenységi struktúrához való közeledést jelzik. Mivel azonban a paradigma-váltás a már kialakult alacsony termékenységi szinten zajlik, a várható születésszámra feltehetően további kedvezőtlen hatást gyakorol. A házasságkötések és a házasságon kívüli szülések mutatói a már húsz éve tartó tendenciák folytatódását jelzik: erősen csökken a nem házasok házasságkötéseinek gyakorisága, magasabb a hajadon nők és nőtlen férfiak első házasságkötés kori átlagos életkora. Az egyre kevesebb születés között nőtt a házasságon kívüli születések aránya is. Az adatok arra utalnak, hogy a jövőben növekvő számban fordulnak majd elő olyan nők és férfiak, akik a formális házasságkötéstől életük végéig tartózkodnak, egy részük állandó partnerrel él együtt, sokan gyermeket is vállalnak. A fennálló házasságokhoz viszonyított válási gyakoriság 1993-tól kezdődőleg ismét emelkedik. Ami az állandó vándorlást, tehát az állandó lakásból másik lakásba való költözéseket illeti, számuk az évtized eleje óta kissé növekszik, és elsősorban a városokból a községekbe irányul. Ennek többféle oka lehet, szerepet játszik közöttük a megnövekedett szuburbanizációs folyamat is.

A népesség iskolázottsági szintje az elmúlt években jelentős mértékben növekedett, megkezdődött és folytatódik a középiskolai oktatás expanziója, gyakorlatilag teljessé válik az általános iskolát elvégzők aránya, nő az érettségit szerzettek aránya – bár még így is a fiataloknak csak mintegy fele szerez érettségit –, a nappali felsőfokú oktatásban részesülő hallgatók aránya az évtized folyamán mintegy kétszeresére nőtt, de még így is elmarad a fejlett országok megfelelő arányaitól.

A magyar társadalom szerkezete a rendszerváltozás óta határozott átalakuláson megy át. A munkaerő tekintetében ez úgy néz ki, hogy érezhetően megnőtt a szellemi foglalkozásúak aránya, és a foglalkoztatott munkaerő képzettségi szintje is jóval magasabb, mint volt annak előtte. A munkaerő jóval képzettebb lett, aminek egyik oka az, hogy a képzetlenek fokozatosan kiestek a foglalkoztatottak köréből. E folyamatok már több mint két évtizede zajlanak, de a kilencvenes években határozottan felerősödtek. A lakosság jövedelmei 1995-ben érték el mélypontjukat, 1997 után a reáljövedelmek valamelyest növekedtek. A jövedelemegyenlőtlenség 1990 után megnőtt, 1993-ban a növekedés megállt, majd 1995-ben újból, erőteljesen emelkedik. A nagycsaládosok jövedelmei egyre jobban leszakadtak az országos átlagtól. A jövedelmi adatok és a jövedelemegyenlőtlenség mutatóinak növekvő tendenciája mellett a háztartások tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottsága az elmúlt tíz évben jelentős mértékben nőtt, bár státuscsoportonként eltérő mértékben.

A társadalom szerkezete mindezekkel a változásokkal együtt ma már közelebb áll a fejlett országokéhoz, mint tíz évvel ezelőtt. A hasonulási folyamat természetesen még nem ért véget, jórészt azért, mert a gazdaság struktúrájának változásai még távol állnak az optimálistól, többek között az erős kisvállalkozási réteg megerősödése még csak a kezdeténél tart. Másfelől, a fogyasztási szokások alapján képzett csoportok szerint vizsgálva a társadalom struktúráját, hierarchikusan tagolt, piramissszerű képet kapunk. A szűkkörű elittől lefelé haladva a társadalmi ranglétrán fokozatosan eljutnak az alsó szinten elhelyezkedő, számosságában legnagyobb ún. deprivált-szegény csoporthoz. És bár a kialakult kép részben kutatói tapasztalatokra alapozott, a fogyasztás struktúráján alapuló elemzés következménye, ez is azt a más oldalról is igazoltnak látszó tényt támasztja alá, hogy a deprivált és a deprivációhoz közel álló csoportok együttes aránya a kilencvenes évek második felében mintegy 50-60%. E csoport egy része, elsősorban az idősebbek, nyugdíjaskorú vagy nyugdíjas és egyre nehezebb fenntartania korábbi életszínvonala elemeit, szimbóliumait, elsősorban jó lakását. Más részük aktív, és – főleg a lakás tekintetében – megkapaszkodott, fiatalabb, tagjai még felemelkedhetnek a fogyasztói középrétegekhez.

A társadalmi egyenlőtlenségek másik, legláthatóbb dimenziója az anyagi javakban és a kulturális fogyasztásban meglévő különbségek. E tekintetben a háztartások helyzete szintén erősen függ a képzettségtől és a különböző munkaerőpiaci paraméterektől. A mutatók itt is az iskolázottsági hierarchián felfelé haladva válnak egyre kedvezőbbekké. További lényeges tényezője a kedvezőbb vagyoni helyzetnek és a legtöbb kulturális szolgáltatás fogyasztásának az, hogy a háztartásban van-e (egy vagy több) aktív kereső, vagy sem.

Az elmúlt évtizedben a gazdaság fejlődésére az volt a jellemző, hogy a GDP növekedése – a kilencvenes évtized átlagát tekintve – minimális volt. Ez az átlag azonban három markáns folyamatot fed el: egy erősen csökkenőt (1990-93), egy kisebb mértékben élénkülőt (1994-96) és egy azóta is tartó, gyorsan növekvőt. Összességében ezért, noha a GDP szintjét tekintve az ország nemzetközi lemaradottsága valamelyest növekedett, a GDP kibocsátásának és felhasználásának szerkezetében minőségi változások következtek be. E változások kedvező alapul szolgálhatnak a jövőbeni tartósan magasabb növekedési ütem számára.

A kis- és középvállalkozások még mindig jelen levő viszonylagos gyengeségét jelzi, hogy 1995 és 1998 között a belföldi magántulajdonos szektor hozzájárulása a GDP-hez alig növekedett, a külföldi tulajdonosoké viszont arányában majdnem megkétszereződött. A külgazdasági és az államháztartási egyensúly számos tényező által befolyásolt alakulására alapjaiban az volt a jellemző, hogy az évtized elején a jövedelem-, illetve kamatátutalások nélküli folyó fizetési mérleg jelentős aktívumot ért el, és az egyes kritikus időszakokban az államháztartási, illetőleg a folyó fizetési mérleg romlását a kamatfizetések növekedése és nem az elsődleges mérleg okozta. Az adósságkamat még hosszú ideig rendkívüli mértékben megterheli az államháztartást, illetőleg a költségvetést.

A gazdaság fejlődésének meghatározója az ipar növekedése és ezen belül a gépipar húzóágazattá válása, valamint elsődleges exportorientációja. Az egyes ágazatok alakulásában tapasztalható különbségek mellett elmondható, hogy Magyarország mai termelése a világpiacon általában igen versenyképes, és a gazdaság átlagos fejlettségi szintje az elmúlt négy évben egyre jobban hasonlít az Európai Unió átlagához. Mindebben fontos szerepet játszottak a külföldi vállalatok beruházásai is.

A vállalatok tulajdonosi struktúrája az évtized folyamán alapvetően megváltozott. 1990-ben a köztulajdon 76, 1998-ban viszont már csak 23%-kal járult hozzá a GDP-hez, a belföldi magántulajdon hozzájárulása pedig 23%-ról, 51%-ra, míg a külföldi tulajdoné 1%-ról 26%-ra nőtt.

Elmondható, hogy a kilencvenes évtized lényeges változásai nem annyira a termelés mennyiségében, és nem is a makrostruktúrában más a hagyományos nagy ágazatok közötti arányok átrendeződésében, hanem az output minőségében és a mikroszerkezetben voltak érzékelhetők. Ma már talán valószínű, bár még korántsem bizonyos, hogy az elmúlt években kibontakozott fejlődés szervessé válik, tehát a külföldi tulajdonú, jórészt multinacionális vállalatok termelésének és exportjának gyorsulása az ipar és a gazdaság többi szektorát is magával húzza. A gyorsabb gazdasági növekedés lehet a külső és belső adósság kinövésének egyetlen útja.

A kedvező makrogazdasági környezet egyelőre alig, vagy még nem érezteti hatását a társadalom mikroszövetében. Úgy tűnik, hogy a társadalmi folyamatok még a gazdaságiaknál is sokkal tartósabb veszteséghalmazt, szerkezeti gyengeséget hurcolnak magukkal a megelőző évtizedekből. A diktatúra évtizedei súlyos társadalmi torzulásokat indítottak meg és bontakoztattak ki, és részben ebből adódóan egyelőre visszafordíthatatlan demográfiai, egészségügyi, értékrendszeri pusztulás ment végbe. Hatásuk még sokáig érződik majd.

Az egyik legfontosabb társadalmi támogatási rendszer a családok anyagi és erkölcsi válságának enyhítésére irányul. E tekintetben a rendszerváltozás utáni évtizedben az egyes kormányok különböző megoldásokat preferáltak. A jelenlegi kormány egyértelmű preferenciákat jelölt meg, megnövelte az alanyi jogú juttatásokat, és a rendszer legfontosabb elemévé az eltartott gyermekek utáni családi kedvezményt tette. Az eltelt rövid idő még nem teszi lehetővé a rendszer termékenységre és a jövedelemegyenlőtlenségekre gyakorolt hatásának értékelését. A jövedelemegyenlőtlenségre az jellemző, hogy a kilencvenes évek során a gyermekek egyre nagyobb arányban szorultak az alacsonyabb jövedelműek közé, az idősebb korosztályokhoz tartozók relatív jövedelmi pozíciói általában kevésbé romlottak a népesség egészéhez képest. Figyelmeztető azonban, hogy az utóbbi 2-3 évben a korábbinál jobban emelkedett a gyermekek szegénysége az anyasági támogatások (gyed) korábbi megszüntetése, illetőleg jövedelemfüggővé válása miatt. A relatív szegénységet az is növelte, hogy a családi pótlék nem emelkedett, és az újabb gyermekekhez kapcsolódó adókedvezmények a családok egy jórészénél csak később éreztetik hatásukat. A magyar társadalomban nem szűnt meg az anómia jelensége, sőt sok tekintetben nőtt is. A társadalom jelentős részének gondokat okozott, és sokaknak még mindig gondokat okoz, hogy a kialakult piacgazdaság és a versenyelvű társadalom új követelmény- és szabályrendszerét befogadják.

Noha az utóbbi években a választói magatartás volatilitása valamelyest csökkenni látszik, a társadalom jelentős részének bizonytalansága jelen van a politikai szférában is. A demokratikus pártszerkezetet illetően jelenleg úgy tűnik, hogy lassan kialakulóban van a politikai paletta két, nagyjából hasonló erejű, s népszerűségű pólusa, ami hosszabb távon egy olyan politikai szerkezet kialakulását vetíti előre, amelyet váltógazdálkodás jellemez. Ehhez nyilvánvalóan még sok – a pártok beágyazottságával, a választói hűség stabilizálódásával kapcsolatos – feltételnek is teljesülnie kell, valamint szükséges hozzá a pártok eddiginél értékelvhűbb önmeghatározása, és az ennek megfelelő viselkedésnek a kialakulása is.

A rendszerváltozás tényét és szükségességét, valamint az azt követő évtizedet a kelet-közép európai országok társadalmai általában hasonlóképpen, bár több vonatkozásban egymástól különböző módon érték meg és értékelték. A Csehországra, Lengyelországra és Magyarországra vonatkozó összehasonlító kutatások adatai szerint a három ország polgárainak többsége úgy gondolja, tíz évvel ezelőtt érdemes volt országuk akkori társadalmi rendszerét megváltoztatni, de míg a cseheknél ez a többség a megkérdezettek mintegy kétharmadát, a lengyeleknél pedig háromnegyedét jelenti, addig a magyarok esetében a megkérdezettek alig több mint felét. Ugyanakkor mindhárom országban kisebbségben voltak azok, akik a demokráciával, annak működésével elégedettek. Ami a megkérdezettek és az ország gazdasági helyzetét illeti, a magyarok és a lengyelek mindkettőt rosszabbnak ítélik, mint a csehek, ellenben a lengyelek és magyarok a helyzet javulását várják, míg a csehek e tekintetben sokkal pesszimistábbak. Nagyon fontos az is, hogy a csatlakozás időpontjával, mikéntjével, valamint konkrét tartalmával kapcsolatos bizonytalanságok ellenére a kutatási eredmények szerint az EU- és a NATO-csatlakozást a többség mindhárom országban támogatja, de az európai integrációs rendszerekhez való csatlakozásnak Magyarországon a legnagyobb a támogatottsága.

A piacgazdasági átalakulás más alapokra helyezte a gazdasági érvényesülés, a siker, az anyagi javakkal való rendelkezés mechanizmusait, mint ami a korábbi rendszert jellemezte. Magának a piacgazdasági rendszernek a legitimációjához tartozik tehát hozzá az, hogy az egyes országok lakossága mit tart igazságosnak és igazságtalannak e tekintetben. A javak „igazságos elosztásával” kapcsolatos attitűdök vizsgálata során az körvonalazódik, hogy általában többségben vannak azok, akik elfogadják az egyenlőtlenségeket, de különbségek vannak a három országban az e mögött meghúzódó elvek elfogadottsága tekintetében. A rendszerváltozás mindhárom ország társadalmát és a társadalom különböző tagjainak és csoportjainak attitűdjeit alapjaiban rázta meg, illetve jelentett számukra kihívást. A társadalom többsége nem értette és máig sem érti meg, hogy az ún. szocialista gazdálkodás virtuális térben zajlott, és a valós piacgazdasággal szembesülve jórészt csak romokat hagyhatott maga után. A társadalmi és gazdasági problémák ellentmondásos tudomásul vétele jórészt erre vezethető vissza.

A Társadalmi riportokban az adatok közlése mellett a témaválasztásban és az adatok interpretációjában természetszerűen tükröződik a szerkesztők és a szerzők folyamatokat értékelő ítélete is. A Riport tanulmányainak elolvasása után valószínűleg az olvasókban is az a kép erősödik, ami a szerkesztők számára összességében kialakult. Magyarország az ezredfordulón egy igazi európai ország képét mutatja, akkor is, ha ezzel gazdasági és kulturális értelemben egyaránt az európai periféria országaihoz tartozunk, annak összes ellentmondásával és feszültségével együtt. A magyar gazdaság a jelenleg szerencsés nemzetközi környezetben egy remélhetőleg tartósan fenntartható pályán mozog. A társadalom normális működését számos probléma terheli, amelyek között talán a legfontosabbak a negatív demográfiai tendenciák és a társadalmi integráció zavarai. Az egyik legsúlyosabb gondnak azt látjuk, hogy a magyar lakosságnak még mindig csak 40%-a él biztonságos vagyoni, anyagi- és kulturális körülmények között. Ezek a rétegek elsősorban a tulajdonos polgárságból (önálló vállalkozókból), valamint a munkaerőpiacon érvényesülni képes értelmiségiekből állnak. Ők az átalakulás nyertesei, a felső- és a középosztály. A társadalom másik 60%-a napról napra él. E csoportok fogyasztási jellegzetessége a szükséglet szerinti fogyasztás, amely kevés teret enged a választásnak. A társadalom e közel kétharmadát kitevő egyének azok, akik mindezidáig nem profitáltak az átalakulásból. Ez a csoport a legszegényebbektől az alsó középosztályig terjed. Ugyanakkor a tartós gazdasági növekedés ezen jelentős népességcsoport fokozódó belső differenciálódását eredményezi. Míg e csoport évről évre növekvő része közelíti meg a középosztály életkörülményeit, addig a legszegényebbek önerejükből nem képesek helyzetükön változtatni; a szociálpolitikai beavatkozás csak leszakadásukat mérsékelheti.

Úgy tűnik, a gazdasági rendszerváltás, a modernizáció, a tulajdonosi és ágazati szerkezeti átalakulás, valamint az ország gazdaságának és kereskedelmének az európai rendszerek felé történő integrálódása meghozza gyümölcseit. A fenntartható gazdasági növekedés minden bizonnyal ezeknek a változásoknak köszönhető elsősorban. Látszik ugyanakkor az állam visszaszorulása is, noha a folyamat az államháztartás GDP-n belüli arányaival mérve ellentmondásosan halad előre. A jóléti rendszerek működésével kapcsolatos, ellentmondásos kormányzati hozzáállás miatt számos bizonytalanság van az állam jóléti újraelosztási tevékenysége kapcsán. A nyugdíjrendszer felülvizsgálata úgy állt le, hogy miközben az új nyugdíjrendszerrel kapcsolatos bizonytalanságok fennmaradtak, az állami rendszer már rég esedékes, a költségtakarékosság irányába mutató reformja elmaradt. Az egészségügyben az elmúlt két évben megjelent számos, sokszor egymásnak ellentmondó kormányzati elképzelés ellenére (vagy inkább annak következtében) jelenleg már nem vártható, hogy ebben a ciklusban sor kerül a biztosítási rendszer reformjára. Az egészségügyben továbbra is úgy van jelen a hálapénz rendszere, hogy nem látni érdemi terveket a megszüntetésére.

A lakástámogatási rendszer bejelentett változtatása bizonyára pozitív hatással lesz a gazdasági növekedésre, és javíthatja a lakásmobilitást is, számos jel mutat azonban arra, hogy ettől önmagában a középosztály szélesedése nem várható, hiszen az igénybevételi feltételek továbbra is elég restriktívek. A családi támogatások közül a gyed idén januártól történő visszaállítása remélhetőleg hosszabb távon hozzájárulhat a kedvezőtlen termékenységi mutatók javításához, és abban is segíthet, hogy az elmúlt évben drasztikusan megnőtt gyermekszegénység adatai valamelyest javuljanak. A népesség számának csökkenése ugyanakkor egyre inkább felveti egy tudatos bevándorlási politika kidolgozásának szükségességét is.

A rendszerváltást közvetlenül megelőző, illetve azt közvetlenül követő időszakban – párhuzamban a gazdaság objektíven mért mutatóinak és az egyének életszínvonalának mélyrepülésével – a magyar népesség egyre kisebb aránya bízott abban, hogy jobban fog élni. A mélypont 1992-ben volt, amikor a felnőttek csupán 7%-a vélte úgy, hogy neki, és a hozzá hasonló embereknek jó esélyük van életszínvonaluk javítására. A gazdasági válság enyhülését követően a magyarok pesszimizmusa is csökkent. 1998-ban a megkérdezettek 15%-a vélte úgy, hogy van esély családja életszínvonalának növelésére. 2000-től már a felnőtt magyar népesség 22%-a várja azt, hogy a családjuk anyagi helyzete javulni fog.

A szerkesztők abban a reményben indítják útjára a Társadalmi riport 2000 kötetet, hogy vele az olvasók az előző öt kötet méltó folytatásaként hasznosan forgatható, a társadalom és a gazdaság változásait hitelesen és informatívan nyomon követő olvasnivalóhoz jutnak.
 

Budapest, 2000. augusztus

A szerkesztők


Társadalmi Riport | Társadalompolitikai Tanulmányok | Műhelytanulmányok, gyorsjelentések | Szerepváltozások | Könyvek munkatársainktól | Munkatársak publikációi | Kiadványrendelés