UNDP jelentés a "Milleniumi Fejlesztési Célok"-ról
"Őszintén remélem, hogy a jelentés megállapításai támogatják és megkönnyítik a társadalmi
befogadásról szóló Nemzeti Akcióterv elkészítését. A jelentés elkészítésének folyamata
ráirányította figyelmet a különféle társadalompolitikai problémákra, és elősegítette a politikai
reformokra, intézményi változásokra és forráselosztásra vonatkozó döntéseket." -
írta Dr. Göncz Kinga politikai államtitkár (Egészségügyi, Családügyi és Szociális Minisztérium) 2004-ben,
a UNDP által megrendelt tanulmány bevezetőjében.
"A millenniumi fejlesztési célok a kilencvenes évek során az ENSZ által szervezett világkonferenciákon
született egyezmények alapján kerültek meghatározásra. A tagállamok megegyeztek abban,
hogy ezeknek a célkitűzéseknek az alapján fogják mérni az országok fejlődését.
A célkitűzések a társadalmakat arra ösztönzik, hogy jelentős, mérhető javulást érjenek el az emberek
életfeltételeiben. Ezek a célkitűzések egyrészt a fejlődő országok, másrészt a fejlesztési
programokat finanszírozó fejlett országok és a programok lebonyolításában közreműködő nemzetközi
szervezetek számára is lehetőséget teremtenek a fejlődés mérésére. Az első hét célkitűzés
a szegénység különböző formáinak csökkentésére irányul. A nyolcadik- a világ országai közötti
együttműködés- az első hét cél elérésének eszközeivel kapcsolatos.
Ez a magyar jelentés négy országnak- Cseh Köztársaságnak, Magyarországnak, Szlovákiának és Szlovéniának- a társadalomfejlődését a millenniumi célok fényében értékelő első kísérletnek a része. A jelentés a globális célkitűzések és a nemzeti, ez esetben a magyar prioritások közötti összefüggésekre összpontosítva teszi mindezt. A jelentés arra törekszik, hogy a felhívja a közvélemény figyelmét a millenniumi kezdeményezésre, megújítsa a szegénység leküzdésére tett politikai kötelezettségvállalást, és ráirányítsa a figyelmet egyes fejlesztési problémákra." (Ben Slay, UNDP regionális igazgató)
A célkitűzések a társadalmakat arra ösztönzik, hogy jelentős, mérhető javulást érjenek el az emberek
életfeltételeiben. Ezek a célkitűzések egyrészt a fejlődő országok, másrészt a fejlesztési
programokat finanszírozó fejlett országok és a programok lebonyolításában közreműködő nemzetközi
szervezetek számára is lehetőséget teremtenek a fejlődés mérésére. Az első hét célkitűzés
a szegénység különböző formáinak csökkentésére irányul. A nyolcadik- a világ országai közötti
együttműködés- az első hét cél elérésének eszközeivel kapcsolatos.Ez a magyar jelentés négy országnak- Cseh Köztársaságnak, Magyarországnak, Szlovákiának és Szlovéniának- a társadalomfejlődését a millenniumi célok fényében értékelő első kísérletnek a része. A jelentés a globális célkitűzések és a nemzeti, ez esetben a magyar prioritások közötti összefüggésekre összpontosítva teszi mindezt. A jelentés arra törekszik, hogy a felhívja a közvélemény figyelmét a millenniumi kezdeményezésre, megújítsa a szegénység leküzdésére tett politikai kötelezettségvállalást, és ráirányítsa a figyelmet egyes fejlesztési problémákra." (Ben Slay, UNDP regionális igazgató)
A Milleniumi Jelentés letölthető a UNDP oldaláról


