Köszönjük!
Összegyűlt a pénz a Társadalmi Riport 2014 idei elkészítésére

A történet

Lehet, hogy mégis szükség van tényekre alapozott független elemzésekre? Közleményünk, amelyben arról tudósítottunk, hogy bezárjuk az 1990 óta folytatott sorozatunkat, Magyarországon ritkán tapasztalható visszajelzés-hullámot váltott ki. Közösségi médiában, e-maileken és telefonon kezdtek érkezni támogató nyilatkozatok és felajánlások. Néhány nagyobb felajánlás jó alapot teremt arra, hogy nyissunk egy kalapot a Társadalmi riport finanszírozására. Bár meg vagyunk arról győződve, hogy a Társadalmi riport folytatása alapvetően közfeladat, a fenti reakciók után belefogtunk egy kísérletbe. A következőt tettük:

Az ötlet: közösségi finanszírozás

Lehetővé tettük, hogy mindenki, akinek fontos a tényekre alapozott társadalmi jelentés és maga a kötetsorozat, közvetlenül hozzájárulhasson a Társadalmi riport 2014-es kötetének költségeihez. Jeleztük: bármekkora felajánlást szívesen fogadunk. Előzetes kalkulációnk szerint a Társadalmi riport idei évben történő előállítása 6 millió forintba kerül. E költségekből a TÁRKI áll 1 millió forintot. Célunk az volt, hogy minél szélesebb bázisra terüljön szét a szükséges összeg többi része, hogy ezzel is jelezzük, a Társadalmi riport mindannyiunk számára közös érték.

A közösségi finanszírozási oldal 2014. április 3-án indult. Terveink szerint maximum április végéig tartottuk volna fenn, hogy eldöntsük, sikerül-e, vagy nem. A gyors és nagyvonalú felajánlásoknak (és átutalásoknak) köszönhetően a szükséges pénz példátlan gyorsasággal, április 17-ére, azaz alig két hét alatt össze is gyűlt. Összesen egészen pontosan 6091 ezer forintnál állítottuk le a számlálót. A TÁRKI hozzájárulásával együtt 70 utalás vagy későbbi utalási ígéret (szerződés) érkezett. Ebből 59 magánszemélytől, 11 jogi személytől. A felajánlott összegek között 55 utalás tartalmazott 20 ezer forint alatti összeget, 9 utalás értéke esett 20 ezer és 100 ezer forint közé. A TÁRKI hozzájárulása mellett további öt támogató járult hozzá a Társadalmi riporthoz legalább 500 ezer forintos összegben.

Köszönjük mindenkinek.

A folyamat nyilvánosságát eddig így biztosítottuk:

Mostantól a következőket tesszük

Elkészítjük a magyar társadalom és gazdaság legfontosabb folyamatainak elemzését, részben az elmúlt 4 évre, részben pedig az elmúlt 25 évre összpontosítva. A kötetben a következő kérdésekre igyekszünk választ adni:
A kötet, mint eddig is, szigorúan empirikus tényekre és konkrét adatfelvételekre épül. Szerkesztési elveink változatlanok, a folyamatokat igyekszünk bemutatni, de értékeljük azok irányát is. A tanulmányok rövidek, tartalmasak lesznek. Célunk, hogy a Társadalmi riport kötetet továbbra is haszonnal forgassák az egyetemi oktatásban, az államigazgatásban és a sajtóban dolgozók egyaránt, és érdekesnek találják mindazok, akiket érdekel a mindenkori magyar társadalom.

Mindenkit, aki felajánlást tett, beleegyezése esetén feltüntetjük a Társadalmi riportban támogatóként, függetlenül az összegtől, amennyivel hozzájárult. A legalább 5000 Ft-ot adományozóknak tiszteletpéldányt küldünk. A kötet cikkeit nyilvánosan hozzáférhetővé tesszük a Társadalmi riport számára nyitott blogon. Kommentelhető lesz, kifejezetten szívesen vesszük, ha a szerzők visszajelzéseket kapnak.

Úgy véljük, egy végletesen megosztott, túlpolitizált országban élünk, amelyben az utóbbi évtizedben fokozatosan szűkült be a tere a tényekre alapozott politikacsinálásnak és a független társadalomkutatásnak is. A TÁRKI fontosnak tartja ezt a sorozatot, hiszen nemzetközi és magyar kutatóhelyeken, egyetemeken sokan használják, a kötetek részévé váltak a tananyagnak, és közpolitikai döntéshozatalban is sokszor előkerülnek az általunk bemutatott tények és elemzések. Mindezek mellett az általános érdeklődésű közönség is szívesen olvasta a sorozatot. Ez az, ami miatt belefogtunk a kísérletbe. és most úgy látjuk, hogy mindez sikerrel zárult.

Köszönjük, dolgozunk tovább. Úgy tervezzük, a Társadalmi riport 2014 legkésőbb idén decemberben megjelenik.

Budapest, 2014. április 17.
Kolosi Tamás és Tóth István György
szerkesztők


A sorozatról bővebben itt olvashat.