Hírek, újdonságok, közlemények
Tanulmánykötet a bevándorlók társadalmi integrációjáról
„Migráns esélyek és tapasztalatok” című kutatásunk során kérdőíves és interjús módszerrel vizsgáltuk a magyar lakosság bevándorlókkal kapcsolatos attitűdjeit, illetve a Budapesten élő bevándorlók társadalmi integrációjának lehetőségeit és korlátait. Empirikus kutatásunk során 3000 kérdőívet vettünk fel a felnőtt magyar népesség – nem, kor, iskolai végzettség és lakóhely szerint – reprezentatív mintáján, valamint összesen harminc interjút készítettünk 2011 első felében az Európai Integrációs Alap (EIA/2010/3.1.5.3.) támogatásával. Tanulmánykötetünk a kvantitatív és kvalitatív kutatások legfontosabb eredményeit mutatja be.A tanulmánykötet letöltése itt (pdf, 5MB).
További információ a projekt oldalán.
A TÁRKI 30. a világ legjobb társadalompolitikai "agytrösztjeinek" listáján
A "The Think Tanks and Civil Society Program" közzétette 2011-es listáját, amelyen a TÁRKI-t 30. helyre sorolta a világon a társadalompolitikával foglalkozó intézetek között. A "Global Go-To Think Tank Index" a világ legjobb kutatóhelyeit, intézeteit és agytrösztjeit rangsorolja évről évre 1500 szakértő, kutató és újságíró segítségével.A teljes lista itt található.
TÁRKI: Évforduló - fordulat nélkül
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2012. januári pártpreferencia-kutatása alapján nem történt lényegi változás a pártok támogatottsága terén, így az előző havi állapotok befagyása eredményeképp folyamatosan csökkenő mértékben, de továbbra is vezet a FIDESZ-KDNP, ugyanakkor minden második választópolgár továbbra sem tudja vagy nem árulja el, hogy kire szavazna.Toleránsabbá tesz a külföldi ismerős
Akinek van kínai, arab vagy afrikai ismerőse, az elfogadóbb a láthatóan más külföldi csoportokkal kapcsolatban - derül ki a Tárki 2011-ben lekérdezett „Migráns esélyek és tapasztalatok” című, az Európai Integrációs Alapból finanszírozott kutatásából.Határokon átnyúló mozgások
A magyar-szlovák-ukrán hármashatár térségében élők körében a szlovákiaiak közül – magyarok és szlovákok egyaránt – aki nem otthon dolgozik, az leginkább a térségen kívüli országokban vállal munkát. Ezzel szemben az ukrajnai magyarok elsődleges célországa külföldi munkavállalás terén Magyarország. A határon túli üzletelés elsődleges iránya a szlovák és az ukrán lakosok számára egyaránt Magyarország – derül ki az ELTE Társadalomtudományi Karán folyó „Európai Léptékkel a Tudásért” és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet részvételével zajló nemzetközi „Euborderregions” című, határokon átívelő kapcsolatokat vizsgáló kutatásokból.Európai kutatás a határon átnyúló kapcsolatokról
A Tárki részvételével zajló EUBORDERREGIONS című, 2011 márciusában elkezdődött négy éves FP7-es kutatás célja, hogy meghatározza az EU külső határai mentén fekvő határrégiók gazdasági, társadalmi és területi kohézióval kapcsolatos kihívásait és a regionális fejlesztés lehetőségeit.A kutatás legújabb hírlevele letölthető innen.
Nádas Péter a Társadalmi Riportról
Az Élet és Irodalom 2011 karácsonyi számában Nádas Péter írása "A dolgok állása" címmel részletesen elemzi és továbbgondolja a Tárki Társadalmi riport 2010 több, a magyar társadalom értékszerkezetével, társadalmi tagozódásával kapcsolatos cikkét.Nádas Péter írása itt található.
A redisztribúciós kereslet az európai országokban
Letölthető Keller Tamás és Tóth István György "A redisztribúciós kereslet az európai országokban" című prezentációja a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület 2011. decemberi konferenciájáról, amely a "Társsadalmi folyamatok" szekcióban hangzott el.A konferencia teljes programját itt megtekintheti!
Töltse le az előadást vagy a teljes tanulmányt angol nyelven!
Amikor nincs semmi a fa alatt
A magyar háztartások közel kétharmada kevesebb, mint 20 ezer forintot szán karácsonyi ajándékra idén. Sőt, minden hetedik háztartás úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem költ pénzt ajándékra – derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet decemberi kutatásából.Az akadályozott és egészségkárosodott emberek élethelyzete Magyarországon
A TÁRKI a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet megbízásából 2010-2011 folyamán kutatást végzett az akadályozott illetve egészségkárosodott aktív korú magyarok körében a TÁMOP 5.4.1. kiemelt projekt V. pillérének keretében. A kutatások kérdőívei, adatbázisai valamint az eredményeket összefoglaló zárótanulmányok innen tölthetők le.Migráció és bevándorlók: két TÁRKI-előadás
Sik Endre: Migráció és migrációs potenciál a magyar-szlovák-ukrán hármashatár mentén és Bernát Anikó-Simonovits Bori: Idegenellenesség és bevándorlókkal kapcsolatos vélekedések címmel tartott előadást az Európai Migrációs Hálózat ülésén 2011. december 8-án. A két előadás letölthető itt, a második előadás hátteréül szolgáló "Migráns esélyek és tapasztalatok" (EIA/2010/3.1.5.3.) című projektről pedig bővebb információkat itt talál.TÁRKI: A választások óta nem volt ilyen alacsony a kormánypártok támogatottsága
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. decemberi pártpreferencia-kutatásának adatai szerint a FIDESZ-KDNP támogatottsága – folyamatos népszerűségvesztése eredményeképp – a tavalyi választások óta nem volt ilyen alacsony, miközben a bizonytalanok és a pártválasztásukat eltitkolók aránya újra emelkedett, így ismét minden második választópolgár sorolható ide.Inequalities and the future of the welfare state
Tóth István György 2011 december 5-én előadást tartott Brüsszelben, az "Inequalities and the future of the welfare state" címmel tartott, az Európai Bizottság Foglalkoztatási főigazgatósága által rendezett konferencián.Idegenellenesség: a magasabb iskolázottság „megvéd”
A kor előrehaladtával nő az idegenellenesek aránya a magyar felnőttek körében, de ez leginkább csak az alacsonyabb iskolázottságúakra igaz, míg a magasabb végzettségűek esetében a kor inkább ezzel ellentétes szerepet játszik az idegenek befogadása kérdésében – derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet legfrissebb kutatásából.A háztartások eladósodottsága és adósságkezelés Magyarországon
A TÁRKI és a Habitat for Humanity Magyarország együttműködésében elkészült országjelentés fókuszában az eladósodottság megelőzésére és felszámolására szolgáló intézkedések, programok hatékonyságának értékelése állt. A kutatás rávilágít, hogy miközben minden negyedik magyarral fordult elő a közelmúltban, hogy anyagi okokból késett valamilyen lakhatással kapcsolatos számlája vagy lakáshitele befizetésével, az adósságkezelés különböző formái legfeljebb néhány tízezer embert érnek el. A tanulmány a dublini központú EU-s szervezet, az Eurofound megbízásából készült 2011-ben, és Magyarországon kívül Írország, Portugália, Svédország vett részt benneMagyar fiatalok idegenellenessége
Sik Endre és Simonovits Bori 2011. november 29-én előadást tartott a fiatalok idegenellenességéről a CEU, a British Council és az Open Society Foundation szervezésében megrendezett Youth and Extremism Symposium-on "Xenophobia among Hungarian Youth" címmel.Ugyanebből a kutatásból Krekó Péter a szélsőjobboldali szavazókról tartott előadást. A két előadás letölthető:
Migráció(s tervek) a végeken
A magyar-szlovák-ukrán hármashatár térségében élők közül a legkevésbé a magyarországi magyarok, a leginkább pedig a szlovákiai és az ukrajnai magyar lakosok dolgoznak külföldön vagy tervezik ezt. A tervek kapcsán a legaktívabbak a hármashatár közelében élő szlovákiai magyarok és szlovákok, hiszen e két csoport egyaránt negyede tervez rövidtávú külföldi munkavállalást – derül ki az ELTE Társadalomtudományi Karán folyó „Európai Léptékkel a Tudásért” és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet részvételével zajló nemzetközi „Euborderregions” című, határokon átívelő kapcsolatokat vizsgáló kutatásokból.TÁRKI: Előzés Jobbról
A Tárki rendszeres pártpreferencia-kutatása alapján a felnőtt lakosság körében továbbra is számottevő mértékben vezet a FIDESZ-KDNP a többi párt előtt azzal együtt is, hogy az elmúlt egy évben folyamatosan csökken a támogatottsága. A novemberi kutatás legfontosabb eredménye azonban az, hogy a Jobbik elmúlt egy évi folyamatos erősödése és az MSZP stagnálása eredményeképp a Jobbik a TÁRKI kutatásai történetében most először megelőzte a szocialista pártot, és így a második legerősebb támogatottságú párttá vált. A nemrégiben megalakult Demokratikus Koalíció a teljes népesség 2%-át, a pártválasztóknak pedig 4%-át szólította meg sikeresen.Munkatársunk, Dávid Kriszta kvótát szerzett a Paralimpiára!
A Sydney-ben rendezett sportlövő világkupán szerzett bronzérmével Dávid Kriszta, a Tárki informatikusa kvalifikálta magát a 2012-es londoni Paralimpiára. Gratulálunk!Munka, család, társadalmi kohézió
„Munka-család egyensúly, rugalmas munkavégzési formák és társadalmi kohézió” címmel szervezett konferenciát a TÁRKI. A rendezvényen a téma szakértői a meghívott szakpolitikusokkal vitatták meg a magyar család- és munkaerő-piaci politikák aktuális helyzetét.Kinek adná bérbe lakását? Fatima, Yin, Adofo és Tamás esélyei a magyar lakáspiacon
A Tárki diszkriminációs kutatássorozatának részeként 2011 tavaszán arra kértük a felnőtt lakosságot, hogy képzeletbeli lakáskiadóként döntsenek arról, hogy kinek adnák bérbe lakásukat. A többség előnyben részesítette a női bérlőket a férfiakkal szemben és a határon túli magyarokat a „láthatóan más” külföldiekkel szemben – derül ki a Tárki legfrissebb, „Migráns esélyek és tapasztalatok” című, az Európai Integrációs Alapból finanszírozott kutatásából.TÁRKI: Változatlan trendek
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. októberi pártpreferencia-kutatásának adatai szerint az elmúlt egy évhez hasonlóan tovább csökkent a FIDESZ-KDNP támogatottsága, miközben a bizonytalanok aránya továbbra is nagyon magas: a kérdezettek több mint fele nem tud pártot választani vagy titkolja választását.
Abena, Sára, Chen és Tamás esélyei a magyar munkaerőpiacon
A Tárki diszkriminációs kutatássorozatának részeként 2011 első felében arra kértük a felnőtt lakosságot, hogy képzeletbeli munkáltatóként döntsenek arról, hogy kit választanának a helyi önkormányzathoz takarítónőnek illetve karbantartónak, valamint ügyintézőnek, ha csak külföldi jelentkezők közül választhatnak. A magyarok több mint 80 százaléka a kárpátaljai illetve a vajdasági jelöltet választotta, és csak elenyésző arányban jutottak a fiktív álláshoz arab, afrikai és kínai jelöltek - derül ki a Tárki legfrissebb „Migráns esélyek és tapasztalatok” című, az Európai Integrációs Alapból finanszírozott kutatásából.TÁRKI: Nőtt a bizonytalanok és a Jobbik tábora
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. szeptemberi pártpreferencia-kutatásának adatai szerint folytatódott a FIDESZ-KDNP támogatottságának tavaly november óta tartó csökkenése, míg a Jobbik szavazóinak aránya növekedett, sőt most először a Jobbik beérte a szocialista pártot. Mindeközben a bizonytalanok részesedése jelentősen nőtt, így szeptemberben már minden második választópolgár nyilatkozott úgy, hogy nem tud pártot választani vagy nem mondja meg, melyik pártot választaná.Feszültségeink
Míg a magyarok kétharmada (68%) szerint nagy feszültség van a cigányok és a nem cigányok, felük szerint (52%) a szegények és a gazdagok között, addig csupán negyedük (23%), illetve hetedük (14%) érzékel nagy feszültséget a bevándorlók és a magyarok, illetve a fiatalok és az idősek között – derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet legfrissebb kutatásából.Diszkriminációs tapasztalatok
Az elmúlt egy évben a felnőtt magyar népesség 4%-a tapasztalt hátrányos megkülönböztetést etnikai vagy nemzetiségi hovatartozása miatt, 3%-a pedig neme miatt. Nagyjából minden huszadik megkérdezett számolt be arról, hogy az elmúlt évben életkora miatt diszkriminálták – derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.A TÁRKI és Kopint-TÁRKI kutatói a tévékben
A TÁRKI csoport kiutatói, Gál Róbert Iván a nyugdíjrendszer tervezett változtatásairól, valamint Sik Endre a fiatal szavazók értékrendjéről beszélt, míg Vakhal Péter, a Kopint-TÁRKI kutatója Magyarország versenyképességéről adott interjút az ATV-n. A videókat megtekintheti itt:Sik Endre: Az LMP-s fiatalok bíznak leginkább az emberekben - ATV 2011. szeptember 8.
A Fidesz a legnépszerűbb a fiatalok körében - MTV 2011. szeptember 9.
Gál Róbert Iván: Kettős nyugdíjrendszer jöhet - ATV 2011. szeptember 8.
Vakhal Péter: Visszaesés tapasztalható a közbizalomban - ATV 2011. szeptember 8
Pártszimpátia, társadalmi összetétel és értékrend a fiatalok körében
A FIDESZ-szel szimpatizáló fiatalok (35 év alattiak) a legelégedettebbek, az MSZP-szimpatizáns fiatalok bíznak a legkevésbé az Országgyűlésben, az LMP szimpatizáns fiatalok bíznak leginkább az emberekben, a Jobbik-szimpatizánsok nem bíznak a rendőrségben és idegenellenesek - derül ki a TÁRKI 2011 áprilisa és júniusa között végzett kutatásából.A magyarok ötöde nem tudja fizetni a számlákat
Tízből két magyarnak volt gondja a közüzemi díjak befizetésével 2011. második negyedévében, 6%-uk pedig a lakáshitel-törlesztéssel (is) késett – derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet legfrissebb kutatásából.Kevéssé bízunk egy(s)másban
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet több éves kutatásai alapján a magyarok közepesen bíznak meg embertársaikban. A 2002 és 2011 között zajló felmérések szerint az iskolai végzettség befolyásolja leginkább a többiekbe vetett bizalmunkat, hiszen évről-évre ugyanaz a tendencia látszik kibontakozni: minél tanultabbak vagyunk, annál inkább bízunk a többi emberben. Az intézményeket tekintve a bizalom szintje lényegében változatlan, a rendőrségben a közepesnél kissé jobban, míg az Országgyűlésben a közepesnél valamivel gyengébben bízunk.Visegrádi négyek: romló helyzetértékelés, növekvő pesszimizmus
Akár a saját anyagi helyzetet, akár a gazdaság helyzetét értékelik, a magyarok véleménye olyannyira negatív, hogy hosszú ideje – függetlenül a reálfolyamatoktól – már nem tud romlani. Eközben a közeljövőre vonatkozó várakozások mindkét területen romlottak az elmúlt fél évben, ami összhangban van a regionális trendekkel. Ezzel együtt, összefüggésben a rendkívül negatív helyzetértékeléssel, továbbra is a magyarok körében reménykednek legtöbben a gazdasági helyzet javulásában – derül ki CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében készült legfrissebb TÁRKI-kutatásból.Visegrádi négyek: északról délre egyre borúsabb a helyzet
A lengyelek és a csehek jóval elégedettebbek saját anyagi helyzetükkel és az ország gazdasági helyzetével, mint a szlovákok vagy a magyarok, várakozásaik tekintetében viszont alig van különbség a visegrádi négyek lakosainak véleménye között. Összességében azonban lehangoló a kép, hiszen százból csak tíz magyar elégedett a jelenlegi anyagi helyzetével és csupán kettő elégedett az ország gazdasági állapotával – derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében készült legfrissebb TÁRKI-kutatásból.A kínaiak, zsidók és arabok betelepülésére számítunk leginkább
A magyarok több mint fele számít arra, hogy Magyarországra nagy számban települnek be bevándorlók a jövőben. Az Európai Integrációs Alap támogatásával a Tárki által 2011 tavaszán készített kutatás szerint leginkább a kínaiak, illetve zsidók és arabok nagyarányú jövőbeli betelepülésére számítunk leginkább. Míg a kínaiak és arabok bevándorlása valóban évtizedek óta érzékelhető tendencia Európában, az izraeliek tömeges bevándorlásával kapcsolatos hiedelmet a migrációs trendek nem, inkább az ezzel kapcsolatos politikai közbeszéd alapozhatja meg. Azok, akik a zsidók és izraeliek nagy számú bevándorlását várják, előítéletesebbek is velük szemben; a kínaiak, arabok, afrikaiak esetében azonban nincs ilyen összefüggés.TÁRKI: Újra itt a tavasz
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. júliusi pártpreferencia-kutatásának adatai nagyon hasonló képet mutatnak, mint a tavaszi, főleg a márciusi-áprilisi eredmények. Az elmúlt két hónapban tapasztaltakkal szemben ugyanis a tavaszi szintre került újra a Fidesz-KDNP, az MSZP és az LMP támogatottsága valamint a pártválasztásukban bizonytalanok vagy azt eltitkolók aránya. Összességében az előző két hónaphoz képest kismértékben nőtt a kormánypártok valamint az LMP támogatottsága, míg a pártválasztásukban bizonytalanok vagy azt eltitkolók aránya némileg csökkent.Felajánlók és fel nem ajánlók
Minden személyi jövedelem után adózó magyar számára adott a lehetőség, hogy személyi jövedelemadója 1+1%-át felajánlja valamilyen civil szervezet illetve egyház számára, mégis sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel. Ők leginkább érdektelenségből cselekszenek így, legalábbis az adójuk 1+1%-át fel nem ajánlók egyharmadának ez egyszerűen nem jutott eszébe, de vannak olyanok is, akik tudatosan nem használják ezt a módot arra, nem-kormányzati tevékenységeket, kezdeményezéseket támogassanak – derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet legfrissebb, júniusi felméréséből.Helyreigazító sajtóközlemény
A TÁRKI honlapján a TÁRKITEKINTŐ rovatban 2011. június 13-án "A nők jövedelem hátrányának illúziója", és 2011. június 27-én "A rugalmas munkavégzés esélyei" címmel megjelent cikkekkel kapcsolatban az alábbi helyreigazítást tesszük:Az írások alapjául szolgáló "Esélyegyenlőség a munka világában" kutatássorozatot az Egyenlő Bánásmód Hatóság valósítja meg a "TÁMOP 5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem - a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése" projekt keretében, az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával 2009 és 2013 között.
Helyreigazító sajtóközleményünket egyrészt a hivatkozások pontosítása érdekében hozzuk nyilvánosságra, másrészt annak érdekében hogy megszüntessük azt a különböző online portálokon megjelent cikkek által keltett hamis látszatot, miszerint az "Esélyegyenlőség a munka világában" című kutatássorozatot a TÁRKI végezte volna.
A magyarok leginkább a munkahelyeket féltik a bevándorlóktól
A bevándorlókat a magyarok csupán negyede tartja sikeresnek, mégis közel kétharmaduk véli úgy, hogy a migránsok elveszik a munkát azok elől, akik Magyarországon születtek. Az Európai Integrációs Alap támogatásával a Tárki által 2011 tavaszán készített kutatás szerint a bevándorlókkal kapcsolatos gazdasági félelmek erősebbek, mint a kulturálisak, és a nagy többség a demográfiai problémákra sem tartja megfelelő válasznak a bevándorlást.A rugalmas munkavégzés esélyei
Ha a civil szférában vállalunk munkát, akkor van a legnagyobb esélyünk a rugalmas munkavégzésre – állapította meg a „TÁMOP 5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem – a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése” c. projekt keretében végzett kutatás beszámolója.Ugrásszerűen nőtt a bizonytalanok aránya, gyengült az ellenzék
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. júniusi pártpreferencia-kutatása szerint eddigi csúcsra ért a pártválasztásukban bizonytalanok aránya, ami igen közel került a megkérdezettek feléhez. A bizonytalanok létszámnövekedése korábban a kormánypártok terhére történt, júniusban viszont a Fidesz-KDNP táborának nagysága stagnált, míg az ellenzéki pártok támogatottsága jelentősen csökkent.ÉS interjú Sik Endrével
Az Élet és Irodalom június 17-i számában "Mi sem megyünk máshová, ide se jöjjenek mások!" címmel megjelent egy interjú Sik Endrével. A Tárki programvezető kutatójával Rádai Eszter beszélgetett.A nők jövedelemhátrányának illúziója
Szemben az elterjedt véleménnyel, a nők jövedelemhátránya inkább kivétel, mint szabály, hiszen a munkaerőpiac legnagyobb részén nincs jövedelemhátránya a nőknek. A nők csak akkor kerülnek jövedelemhátrányba, ha olyan állásban dolgoznak, ahol magas a férfiak jövedelme.Konfliktusaink
Általában azokkal van a leginkább konfliktusunk, akikkel gyakran találkozunk. Ezért nem meglepő, hogy a magyarok közel harmadának volt már komoly konfliktusa a családban, negyedüknek pedig a munkahelyen, s hogy leginkább a munkahelyi konfliktusokat és legkevésbé a családi konfliktusokat hagyjuk szó nélkül – mutatta ki egy EU-s kutatás keretében az ELTE Társadalomtudományi Kara (TáTK) által végzett kutatás.A gyermekek jól-létének monitorozása az Európai Unióban
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet jelentést készített A gyermek jól-lét monitorozása az Európai Unióban (Child well-being in the European Union – Better monitoring instruments for better policies) címmel, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága megbízásából. A jelentés a magyar EU elnökség háttéranyagául szolgál.A jelentés főbb témái:
- javaslattétel a gyermek jól-létet és gyermekszegénységet mérő, kiegyensúlyozott és komplex indikátorrendszer kialakítása
- az indikátorrendszer kiegészítése oktatási, egészségügyi és a társadalmilag kockázatos viselkedés indikátoraival
- a rendelkezésre álló adatok frissítése
- jelentés a gyermekek jól-létéről az Unió tagállamaiban
- a szakmapolitikai célok teljesülésének és a beavatkozások hatásainak mérésére szolgáló eszközrendszer kialakítása
A jelentést 2011. június 14-én megvitatta az Európai Bizottság Szociális Védelmi Bizottságának Szociális indikátorok fejlesztéséért felelős munkacsoportja.
Nem nőtt a nyílt, s tovább csökkent a látens és a teljes idegenellenesség
Tíz magyarból három idegenellenes, egy idegenbarát, ugyanakkor hat mérlegel abban a kérdésben, hogy Magyarországnak minden menedékkérőt be kellene-e fogadnia vagy sem – derül ki a TÁRKI kutatásából, amely egyúttal egy 1992 óta folyó, idegenellenességgel foglalkozó TÁRKI-kutatássorozat legfrissebb adata.Tóth István György előadása az Állami Számvevőszék konferenciáján
2011. május 26-án az Állami Számvevőszék zártkörű tudományos konferenciát rendezett "A 2012. évi költségvetés makrogazdasági környezetét meghatározó tényezők" címmel, melyen a Költségvetési Tanács tagjai mellett számos neves előadó is részt vett, köztük Tóth István György is.Szűkül az olló a kormánypártok és az ellenzék között, de továbbra is jelentős a FIDESZ-KDNP előnye
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. májusi pártpreferencia-kutatása szerint tovább szűkül az olló a kormánypártok és ellenzék támogatottsága között az elmúlt egy hónapban. A FIDESZ-KDNP jelentős előnye tovább olvad, de amíg az elpártoló szavazók eddig leginkább passzivitásba vonultak, addig májusban már jellemzően az MSZP és Jobbik felé mozdultak.A rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a migrációt tervezők aránya
Az elmúlt közel két évtizedben sosem volt ilyen magas a migrációt tervezők aránya: a felnőtt magyar lakosság hatoda gondolkodik abban, hogy rövid- vagy hosszú távon munkát vállalna külföldön, vagy akár örökre külföldre költözne – derül ki a TÁRKI kutatásából, amely egyúttal egy 1993 óta folyó, migrációs szándékokkal foglalkozó TÁRKI-kutatássorozat legfrissebb adataAkadémiai Díjjal tüntették ki Rudas Tamást, a TÁRKI tudományos igazgatóját
Akadémiai Díjjal tüntette ki az MTA elnöke Rudas Tamást, az MTA doktorát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát és egyben a TÁRKI tudományos igazgatóját a kategoriális adatok elemzése és a log-lineáris modellek illesztése területén végzett kimagasló tudományos munkájáért.A visegrádi négyek lakosai II. János Pál boldoggá avatásáról
II. János Pál pápa boldoggá avatása igen eltérő fontosságú a visegrádi négyek lakosai számára: nem meglepő módon az esemény a lengyelek számára kiemelkedően, míg a cseheknek szinte egyáltalán nem fontos. A magyarok ebben a kérdésben a csehekhez és a szlovákokhoz állnak közelebb, miközben a négy ország közül nálunk a legmagasabb azok aránya (a felnőtt népesség egynegyede), akik nem is hallottak a boldoggá avatásról – derül ki CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében készült legfrissebb TÁRKI-kutatásból.Állóvíz a pártok támogatottsága terén
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. áprilisi pártpreferencia-kutatása szerint nem történt lényegi elmozdulás a pártok támogatottságában az elmúlt egy hónapban.Enyhén romló lakossági közérzet az exportorientált vállalatok növekvő optimizmusa mellett
2011 első negyedévében a gazdasági szereplők közérzete enyhén romlott, szemben az előző másfél évre jellemző javuló tendenciával. Bár a külpiaci trendektől függő feldolgozóipari vállalatok kilátásai egyre jobbak, a lakossági közérzet kissé borúsabbá vált, és általában az ország helyzetének megítélése, illetve a jövőbe vetett optimizmus is mérséklődőben van.Egyharmadával csökkent a FIDESZ-KDNP tábora december óta
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. márciusi pártpreferencia-kutatása szerint a FIDESZ-KDNP továbbra is fölényesen vezet a többi politikai párt előtt, ugyanakkor előnye az előző év vége óta folyamatosan olvad: decembertől márciusig egyharmaddal csökkent a FIDESZ-KDNP szimpatizánsainak köre.Koruk miatt érzik legtöbben diszkrimináltnak magukat a munkaerőpiacon
A versenyszférában dolgozó munkavállalók közül viszonylag keveseket ért diszkrimináció az elmúlt évben. A legnagyobb eséllyel koruk miatt érezték úgy a munkavállalók, hogy diszkriminálják őket – állapította meg a TÁMOP 2.5.2. program keretében végzett „Munkahelyi foglalkoztatási viszonyok 2010” c. kutatás során a TÁRKI két kutatójaVisegrádi négyek: a magyarok a legelégedetlenebbek, de legalább optimisták
Egyértelműen a magyarok értékelik legrosszabbnak saját anyagi helyzetüket és országuk gazdasági teljesítményét a visegrádi országok lakosai közül - és ez nemcsak 2011 januárjában, hanem a 2004 óta eltelt időszakban végig megfigyelhető.Miért nem akarnak esélyegyenlőségi tervet a cégek?
2010-ben a versenyszférában tevékenykedő magyarországi cégek négyötöde nem rendelkezett esélyegyenlőségi tervvel, vagy esélyegyenlőséggel foglalkozó írásos dokumentummal, holott ez - bár ez a többségük számára nem kötelező - védelmet biztosíthat a hátrányos helyzetű munkavállalók számára. Ahol nincs esélyegyenlőségi terv, ott a vállalati vezetők közel fele szerint ennek oka az, hogy ilyenre nincs is szükség - állapította meg a TÁMOP 2.5.2 program keretében végzett "Munkahelyi foglalkoztatási viszonyok 2010" című kutatás során a TÁRKI két kutatója.Kisebbségekkel szembeni diszkrimináció
Sik Endre és Bernát Anikó, a TÁRKI kutatói 2011 februárjában a franciaországi Grenoble-ben részt vettek a "Bevándorlás és integráció: értékelés és kilátások" című konferencián a "Nemzeti kisebbségek Közép- és Kelet-Európában és a romákkal szembeni diszkrimináció" című előadással, ami letölthető innen.Tovább olvadt a kormánypártok előnye, de hegemóniájukat senki nem fenyegeti
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. februári pártpreferencia-kutatása szerint a FIDESZ-KDNP továbbra is jelentősen népszerűbb minden más politikai pártnál, ugyanakkor támogatottsága november óta folyamatosan olvad, és ez a csökkenő tendencia februárban is folytatódik.A nők ugyanolyan jó vezetők, mint a férfiak
A nők ugyanolyan jó vezetők, mint a férfiak - állapította meg a TÁMOP 2.5.2. program keretében végzett „Munkahelyi foglalkoztatási viszonyok 2010” c. kutatás során a TÁRKI két kutatója.Tárkis előadások a növekvő európai egyenlőtlenségekről a GINI-projekt keretében
A Tárki kutatócsoportja négy előadást tartott a növekvő egyenlőtlenségekkel foglalkozó, vezető európai intézmények által végzett európai kutatási program éves zárókonferenciáján. Az Amszterdami Antwerpeni, Dublini és Milánói egyetemek, valamint a London School of Economics illetve a Tárki által kivitelezett kutatásban a Tárki kutatói az egyenlőtlenségek növekedésének kulturális és politikai hatásaival, valamint a lehetséges társadalompolitikai következményekkel foglalkozó szekcióban mutatták be kutatási eredményeiket. A GINI nevet viselő kutatási program következő nagyszabású rendezvényét a TÁRKI rendezi Budapesten 2012-ben.Egészséggazdasági Monitor: információs és tudásbázis az egészségpiac valamennyi szereplője számára
A GfK Hungária és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. február 7-i közösen rendezett konferencián bemutatásra került a két vállalat most induló, közös vizsgálata, az Egészséggazdasági Monitor. Az elhangzott előadásokon többek között szó esett a magyar lakosság öngondoskodási attitűdjéről, a növekvő egészségfogyasztás nemzetközi és hazai trendjeiről és arról is, hogyan juthatnak hozzá a páciensek az egészséget szolgáló hiteles információkhoz.Tovább nő a bizonytalanok, és olvad a Fidesz tábora
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. januári pártpreferencia-kutatása továbbra is a kormánypártok jelentős előnyét mutatja a hónapok óta igen alacsony támogatottságú ellenzékkel szemben. Ugyanakkor – a november-december között kezdődött tendencia folytatásaként – januárban kismértékben tovább csökkent a Fidesz-KDNP szavazótábora, főleg a teljes népesség körében, ám a távozó szavazók továbbra se másik pártot támogatnak, hanem a bizonytalanok táborát növelik.Lassú javulás a gazdasági közérzetben: óvatosan derűlátó vállalatok, reménykedő lakosság
Tavaly év végére kismértékben ugyan, de tovább javult a gazdasági szektor közérzete, a lakosságé azonban nem változott. A közeljövőt tekintve mind a vállalati szféra, mind pedig a lakosság inkább optimista - derül ki a TÁRKI és KOPINT-TÁRKI negyedévenkénti felmérésének legutóbbi hullámából, amely a vállalatok és a lakosság közérzetét és várakozásait vizsgálja.Milyen zenét szeretnek magyarországi szlovákok?
A magyarországi szlovákok között kicsit többen vannak olyanok, akik a magyar zenét szeretik, mint azok, akik a szlovákot, de nagyon kevesen vannak, akiknek ne lenne kedves zenéje vagy egyáltalán ne szeretné a zenét – állapította meg az a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet részvételével zajló összehasonlító kutatás (ENRI-East, http://www.enri-east.net/en/), amely a társadalmi-etnikai identitás alakulását vizsgálja az EU keleti határai mentén elterülő országok nemzeti-etnikai kisebbségeinek körében.Kutatás az egészségi állapotról és az akadályozottságról
A TÁRKI a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (korábban: Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet) megbízásából kutatást végez olyan felnőttek körében, akiket tartós testi vagy pszichés problémájuk akadályoz mindennapi tevékenységükben, vagy akik rokkantellátásban részesülnek. A kutatás a TÁMOP 5.4.1. kiemelt projekt V. pillérének részeként az esélyegyenlőségi szempontból kedvezőtlen helyzetű csoportok életmódjának kutatását, későbbi nagymintás kutatások módszertani megalapozását célozza. A vizsgálat eredményei 2011 nyarán várhatóak.A magyarok zenei mindenevők
Az EU keleti határán élő nemzeti kisebbségek közül az ukrajnai és a szlovákiai magyarok szeretik a legjobban a zenét – annak minden fajtáját, míg a magyarországi szlovákok szeretik legjobban a többségi társadalom zenéjét – állapította meg az a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet részvételével zajló összehasonlító kutatás (ENRI-East, http://www.enri-east.net/en/), amely a társadalmi-etnikai identitás alakulását vizsgálja az EU keleti határai mentén elterülő országok nemzeti-etnikai kisebbségeinek körében.A növekvő jövedelem-egyenlőtlenségek hatásai Európában
A TÁRKI részt vesz az Európai Unió FP 7-es keretprogramja által finanszírozott hároméves nemzetközi konzorciumban, amely a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek hatásait vizsgálja. A GINI projektben a TÁRKI az egyenlőtlenségek politikai és kulturális hatásait vizsgáló munkacsomagot irányítja Tóth István György és Herman van de Werfhorst vezetésével. A TÁRKI kutatói ezen kívül az egyenlőtlenségek észlelését és azok politikai hatásait elemző tanulmányok szerzői, valamint részt vesznek az egyenlőtlenségek közpolitikai hatásait vizsgáló munkacsomag munkájában is.Kisebbségi identitás és nyelvhasználat
Noha a többi kelet- és közép európai kisebbséghez képest a magyarországi szlovákok körében sokak számára a kisebbséghez való tartozás az identitás legfontosabb eleme, mégis éppen a magyarországi szlovákok körében a legmagasabb a kettős nyelvhasználat az otthoni társalgásban – állapította meg az az összehasonlító kutatás (ENRI-East, http://www.enri-east.net/en/), amely a társadalmi-etnikai identitás alakulását vizsgálja az EU keleti határai mentén elterülő országok nemzeti-etnikai kisebbségeinek körében.Elbizonytalanodás a Fidesz-táborban
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2010. decemberi pártpreferencia-kutatása továbbra is a kormánypártok nagy fölényét mutatja a változatlanul alacsony támogatottságú ellenzékkel szemben. Ugyanakkor érzékelhető mértékben csökken a Fidesz-KDNP szavazótábora, ám az elszivárgó szavazók nem másik pártot támogatnak, hanem elbizonytalanodtak mind a szavazási hajlandóságuk, mind a pártválasztásuk tekintetében. Rudas Tamást a European Academy of Sociology tagjává választották
Rudas Tamás egyetemi tanárt, a TÁRKI tudományos igazgatóját és az ELTE Társadalomtudományi Kara Statisztika Tanszékének vezetőjét 2010 őszén a European Academy of Sociology tagjai közé választotta. Gratulálunk!Kissé csökkent az idegenellenesség Magyarországon
Tíz magyarból három idegenellenes, egy idegenbarát, ugyanakkor hat mérlegel abban a kérdésben, hogy Magyarországnak minden menedékkérőt be kellene-e fogadnia vagy sem.Családtámogatások, rugalmas munkavégzési formák, társadalmi kohézió - műhelykonferencia, Budapest, 2010. november 24.
Műhelykonferencián vitatták meg civilek és kutatók, hogy milyen intézkedések szükségesek a kisgyermekes anyák munkaerő-piaci aktivitásának növeléséhez.Alig látszik az ellenzék…
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2010. novemberi pártpreferencia-kutatása továbbra is erős kormánypártokat és alacsony szinten stagnáló ellenzéket mutat. A parlamenti pártok támogatottsága az elmúlt hónapokban lényegében változatlan; némi mozgás csak a kormánypártok népszerűségének halvány erősödése kapcsán látható.Egészséggazdasági Monitort indít a GfK Hungária és a TÁRKI
A GfK Hungária és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011 januárjában induló közös, folyamatos kutatása valamennyi döntéshozó, piaci szereplő számára pontos képet nyújt az egyes termék- és szolgáltatáscsoportok méretéről, jellemzőiről, a közfinanszírozott és magánfinanszírozott szolgáltatások igénybe vételének dinamikájáról, ezen szolgáltatások elfogadottságáról, a lakosság egészséggel kapcsolatos attitűdjeinek, szokásainak, viselkedésének változásáról.A kelet- és közép-európai nemzeti kisebbségek etnikai alapú diszkriminációs tapasztalatai és kivándorlási hajlandósága
Legjobban az ukrajnai magyarok és a lengyelországi ukránok tapasztalnak etnikai alapú diszkriminációt – állapította meg az az összehasonlító kutatás (ENRI-East), amely a társadalmi-etnikai identitás alakulását vizsgálja az EU keleti határai mentén elterülő országok nemzeti-etnikai kisebbségeinek körében.Új módszer a TÁRKI Adatfelvételi osztályán
A TÁRKI Adatfelvételi osztálya 2010-től a hagyományos papiros kérdőíves felmérés mellett számítógéppel támogatott (CAPI) felméréseket is végez.Ár- és minőségérzékenység
„A magyar fogyasztó csak az árat nézi, nem érdekli a minőség” – szól a jellemző közhely a magyarokról. De valójában milyen is a magyar fogyasztó: tényleg csak az ár érdekli, vagy az ár-érzékenység mellett a minőség-érzékenység is jellemző fogyasztói szempont? Ezeket a kérdéseket a TÁRKI Gazdasági kultúra című 2009-es kutatása alapján válaszolhatjuk meg, amely eredményeket össze tudjuk vetni a rendszerváltás előtti és az egy évtizeddel ezelőtti fogyasztói attitűdökkel is.TÁRKI: Az önkormányzati választások utórengése
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2010. októberi pártpreferencia-kutatása továbbra is a tavaszi választások után kialakult parlamenti erőviszonyok stabilitását mutatja, hiszen a pártok támogatottsága lényegében nem változott – nemcsak szeptemberhez képest, de az utóbbi hónapokban sem.Az újdonság fejlődés vagy manipuláció?
Egyre nő azok aránya, akik szerint az újdonságok sokkal inkább a fogyasztásösztönzés eszközei – derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet „A gazdasági növekedés társadalmi-kulturális feltételei" című kutatásából. S bár továbbra is erős generációs különbség van az újdonságra való nyitottság terén a fiatalabbak és az idősebbek között, 2009-ben a fiatalok még a tíz évvel ezelőttihez viszonyítva is jóval magasabb arányban próbáltak ki új terméket és viszonyultak pozitívan az újdonságokhoz.Megjelent a Társadalmi riport 2010
A Társadalmi riport tanulmánykötet-sorozat a magyar társadalom legfontosabb trendjeit, változásait dokumentálja szisztematikusan gyűjtött empirikus adatok segítségével. Ahogy az elmúlt húsz évben, úgy a jelenlegi, 11. kötetünkben is erre törekszünk.Sik Endre előadása Dublinban
Sik Endre Dublinban részt vett és előadást tartott az Eurofound által rendezett szemináriumon, melynek célja a survey kutatások minőségének javítása volt.A Kétfarkú Kutya jelene és jövője
A Kétfarkú Kutya Párt a kampány néhány hónapja alatt számottevő ismertségre tett szert: minden negyedik választásra jogosult hallott már a pártról. Ugyanakkor még a jövőben is csak egy igen szűk csoport szavazna rájuk – derül ki a TÁRKI 2010. szeptemberi, azaz még az önkormányzati választások előtt készült felméréséből.TÁRKI: Stabil viszonyok
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2010. szeptemberi havi rendszeres pártpreferencia-kutatása leginkább a pártok közti erőviszonyok stabilitására hívja fel a figyelmet: a Fidesz-KDNP szavazói tábora továbbra is négyszerese a második helyezett MSZP táborának. Társadalmi felzárkóztatás és a romák integrációja: empirikus eredmények az oktatás területéről. A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet és az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének műhelykonferenciája
A roma és kirekesztett lakosság társadalmi integrációja évek óta a politikai diskurzus egyik meghatározó témája, de számos kísérlet és kezdeményezés ellenére az áttörés, azaz valóban hatékony és eredményes szakpolitikai beavatkozások még nem illetve csak elvétve történtek e téren.Többet dolgozni: igen, rosszabb körülmények között dolgozni: talán, költözni: nem
A munkanélkülivé válás elkerülése érdekében a magyar lakosság inkább vállalja a többletmunkát vagy a rosszabb munkakörülményeket, mint a munka miatti költözést – derül ki a TÁRKI 2010. áprilisi kutatásából.TÁRKI: Elbizonytalanodó Fidesz-tábor
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2010 júliusában havi rendszeres pártpreferencia-kutatásában továbbra is jelentős Fidesz-előnyt mért, annak ellenére, hogy a Fidesz-tábor kissé csökkent, az MSZP támogatottsága pedig valamelyest nőtt. A bizonytalanok aránya kismértékben emelkedett, így csökkent a biztos szavazók csoportja.Növekvő bizonytalanság
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2010 júniusában a pártválasztásukban bizonytalanok arányának növekedését mérte havi rendszeres pártpreferencia-kutatásában, ami azonban a legkevésbé a Fidesz-KDNP-t érinti.Gyermekszegénység és a gyermekek jól-lét az EU országaiban - a Tárki és az EU magyarországi képviselete által szervezett konferencia
2011 első felében Magyarország adja az EU elnökséget. Ez különösen jó lehetőséget kínál arra, hogy - építve az Unió elkötelezettségére és arra, hogy éppen most készültek el a kutatás eredményei - Magyarország demonstratívan megerősítse a gyermekszegénység monitorozására vonatkozó, most formálódó nemzetközi gyakorlatot. Ezzel összefüggésben az Európai Unió Magyarországi Képviselete és a TÁRKI konferenciát szervezett, amely a Tárki kutatásának eredményeiből kiindulva keresi a politikai gyakorlat területén a hazai és európai továbblépés lehetőségeit.Magas, de csökkent a félelem a munkanélküliségtől
A válság óta megnőtt a munkanélküliségtől való félelem: a kilencvenes években csak tízből két-három foglalkoztatott félt attól, hogy elvesztheti az állását, az elmúlt években azonban tízből legalább négyen tartanak ettől, bár tavaly óta kis csökkenés figyelhető meg – derül ki a TÁRKI 2010. áprilisi kutatásából.A női munka és a család
A gyerekes nők munkavállalása, különösen a kisgyerekeseké, viták és lelkiismeret-furdalások forrása a nők tömeges munkába állása óta. Az ezzel kapcsolatos társadalmi normák változását jelezheti, hogy a magyarok álláspontja az elmúlt időszakban ellentmondásosnak tűnik. Az elmúlt nyolc évben ugyan egyszerre csökkent azok aránya, akik szerint a dolgozó anya ugyanolyan szoros kapcsolatban lehet gyerekeivel, mint a nem dolgozó anyák, ám csökkent azok aránya is, akik szerint hatéves kor előtt mindenképp megsínyli a gyerek azt, ha az anyja dolgozni kezd. Mindez a TÁRKI egyik áprilisi kutatásának eredménye.A nagy dilemma: munka vagy család?
Közel egy évtizede tíz magyarból nyolc érezte úgy, hogy sose kell kompromisszumot kötnie a család és munka között, mára azonban tízből csak öten éreznek így. Ezzel szemben tízből egy felnőtt gyakran szembesül azzal, hogy a munkája miatt kénytelen elhanyagolnia a családját – derül ki a TÁRKI Zrt. részvételével zajló Work-Care Synergies című EU FP7-es kutatásból.Migrációs potenciál
Százból 13 magyar felnőtt menne valamilyen időtávra külföldre dolgozni, főleg a fiatalok, a nyugati határ mellett élők és a közepes méretű településeken lakók – derül ki a TÁRKI 2010 januárjában készült reprezentatív kutatásának eredményeiből.Csodavárás közben
A második negyedévben a válság előtti szintre állt vissza a gazdasági közérzet indexe, a javulásban az országgyűlési választásoknak is szerepük lehet - olvasható ki a Tárki és a Kopint-Tárki által készített felmérésből.Konferencia a feltételes transzferekről
A TÁRKI 2010. május 7-én műhelykonferenciát rendezett az aktív szociálpolitikai eszközök és azon belül a feltételhez kötött készpénzes ellátások magyarországi alkalmazhatóságáról. Ismertették a Világbank ezzel foglalkozó nemzetközi elemző kötetét és a Tárki témába vágó tanulmányának téziseit. A konferencián felszólalt Bajnai Gordon miniszterelnök.Pártszimpátia: kampánytermék, megszokás, meggyőződés
A TÁRKI 2010 áprilisában végzett kutatásából kiderül, hogy tízből két magyar választópolgár döntött a kampány időszaka alatt arról, hogy az első fordulóban mely pártot támogatja a 2010-es országgyűlési választásokon, míg a többiek körülbelül fele-fele arányban megszokás, illetve meggyőződés alapján szavaztak.„Ott voltunk, és a FIDESZ-re szavaztunk"
A közvetlenül választások után gyakran megfigyelhető „győzteshez húzás” jelensége már az első forduló utáni napokban érzékelhető méreteket öltött: a két forduló között a választók nagyobb arányban emlékeztek arra, hogy a győztes Fidesz-KDNP-re szavaztak, mint amekkora támogatottságot a győztes pártszövetség területi listán valójában kapott. Emellett a választási részvétel is számottevően magasabb a visszaemlékezések alapján, mint a valóságban volt. Mindez a TÁRKI két forduló közti kutatásából derül ki.Migrációs potenciál
A felnőtt lakosság 7-8%-a menne hosszabb-rövidebb időre külföldre dolgozni. A ’90-es évekhez képest ez az arány magasabb, de elmarad a 2000-es években tapasztaltakéhoz képest. A célországok továbbra is elsősorban Németország és Nagy-Britannia, valamint Ausztria és Írország - derül ki a TÁRKI 2010. januárban készült reprezentatív kutatás eredményeiből.TÁRKI: Négypárti parlament várható
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2010 áprilisában a havi rendszeres pártpreferencia-kutatása mellett szakértői becslést is közöl a március havi Omnibusz adatfelvétel eredményei alapján.Szcenáriók
A FIDESZ fölényes győzelmétől az ország dolgainak javulását prognosztizálók aránya magas a nagyobb szavazási hajlandóságúak körében - derül ki a TÁRKI 2010. februárban készült reprezentatív kutatás eredményeiből.Mozgósítottság
A jobboldali és baloldali érzelműek között jelentős eltérés tapasztalható a választási hajlandóságban: a baloldaliakhoz képest a jobboldali érzelműek több, mint kétszer annyian mondták, hogy biztosan elmennek április 11-én szavazni - derül ki a TÁRKI 2010. februárban készült reprezentatív kutatás eredményeiből.Növekvő részvétel, csökkenő bizonytalanság
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2010 márciusában a havi rendszeres pártpreferencia-kutatása mellett szakértői becslést is közöl a február havi Omnibusz adatfelvétel eredményei alapján.A négy közép-európai ország lakosai közül a magyarok vélik legrosszabbnak a saját anyagi helyzetüket
A csehek az országuk gazdasági helyzetével, míg a magyarok a sajátjukkal kapcsolatban mondták a másik három visegrádi ország lakosaihoz képest nagyobb arányban, hogy rossz a helyzet és változást sem remélnek a következő egy évben, sőt a magyarok az anyagi helyzetük romlását prognosztizálják– derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében végzett TÁRKI kutatás legfrissebb eredményeiből.Felemás bizakodás
Az ország helyzetével és kilátásaival kapcsolatos pesszimizmus érdemben csökkent, viszont saját helyzetüket a magánemberek és a feldolgozóipar cégei egyaránt stagnálónak látják – állapították meg a Tárki és a Kopint-Tárki kutatói.Leginkább a gyógyítókban, legkevésbé az UFO-kban és a szellemekben hiszünk
Leginkább a született gyógyító képességek létezésében, legkevésbé a földönkívüliekben és a szellemekben hiszünk – derül ki az Image Factory és a Tárki 12. Társadalmi Klíma Riportjából.Közelednek a választások
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett januári vizsgálat adatai szerint a két legnagyobb párt között a különbség csökkent: az ebben a hónapban, a FIDESZ és az MSZP között tapasztalható 40 százalékpontnyi különbség jelentősen kisebb, mint a tavaly novemberben mért 51 százalékpontnyi differencia.Borúlátóan várják a jövőt a magyarok
A teljes lakosság 16 százaléka számít javuló gazdasági helyzetre – az [origo] olvasói sokkal derűlátóbbak.Különbségek a bevándorlók megítélésében
Míg a felnőtt magyar lakosság 71%-a adna letelepedési engedélyt egy büntetlen előéletű és munkával rendelkező határon túli magyarnak, addig egy hasonló adottságú arab, izraeli, afrikai, ukrán, szerb, kínai, vagy cigány származású ember számára csak 15-19% biztosítaná ugyanezt – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének megbízásából a TÁRKI által végzett kutatásból.A bevándorlók alkalmazkodjanak
A magyar lakosság 83%-a ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy a bevándorlóknak kötelességük megtanulni magyarul és alkalmazkodni a szokásainkhoz és törvényeinkhez – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének megbízásából a TÁRKI által végzett kutatásból.Nő a parlamenten kívüli pártok támogatottsága
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett decemberi vizsgálat adatai szerint a parlamenten kívüli pártok – a Jobbik Magyarországért Párt és az LMP – támogatottsága nőtt, a növekedés leginkább a biztos szavazó pártválasztók körében tapasztalható. Az 1000 fő megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás szerint továbbra is jelentősen vezet a FIDESZ a kormánypárttal szemben, azonban a biztos szavazó pártválasztók körében a két párt támogatottsága közti különbség csökkent ebben a hónapban. A Jobbik Magyarországért Párt június óta a harmadik párt, amely a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb felett van.A munkanélküliségtől tart leginkább a magyar
A magyar felnőtt lakosság a bevándorlók integrációját más társadalmi problémákhoz képest kevésbé súlyosnak tekinti, ugyanakkor a bevándorlók számát túlbecsüli – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének megbízásából a TÁRKI által végzett kutatásból.A hálapénz és a korrupció
Minden negyedik felnőtt magyar hiszi azt, hogy a háziorvosok hálapénzt kapnak és tízből nyolcan-kilencen gondolják ugyanezt a kórházi orvosokról. Az emberek 40%-a szerint a hálapénz nem tekinthető megvesztegetésnek, nem minősül korrupciónak - derül ki a TÁRKI Omnibusz kutatás legfrissebb eredményeiből.TÁRKI Curling team
Idén hetedik alkalommal került megrendezésre a Kamaraerdei Curling Clubban a Cégek Közötti Curling Verseny.Kampány előtti csend
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett novemberi vizsgálat adatai szerint továbbra is jelentősen vezet a FIDESZ a kormánypárttal szemben. Az 1000 fő megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás szerint a FIDESZ nagy előnye mellett az MSZP támogatottsága továbbra is alacsony. A Jobbik Magyarországért Párt június óta a harmadik párt, amely a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb felett van.Borúból bizakodásba
A gazdasági szereplők közérzete 2009 utolsó negyedévében javult az előző negyedévhez képest, de még mindig rosszabb annál, mint amilyen a jelenlegi válság kibontakozása, azaz 2008 harmadik negyedéve előtt volt.Mi miatt aggódunk?
Mint korábban bemutattuk a magyarok fele aggódik a jövője miatt. Elsősorban a kormány tehetetlensége, az életszínvonalunk visszaesése és a klímaváltozás miatt aggódunk - derül ki a TÁRKI 2009. júliusban készült reprezentatív kutatás eredményeiből.A magyarok fele aggódik a jövője miatt
Mindössze minden tizedik felnőtt magyar nem aggódik a jövő miatt, leginkább a községekben élők és a nők szoronganak amiatt, hogyan alakul majd az életük - derül ki a TÁRKI 2009. júliusban készült reprezentatív kutatás eredményeiből.Négyszeres Fidesz előny
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett októberi vizsgálat adatai szerint a FIDESZ támogatottsága négyszerese a kormánypárténak. Az 1000 fő megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás szerint a FIDESZ nagy előnye mellett az MSZP támogatottsága továbbra is alacsony. A Jobbik Magyarországért Párt június óta a harmadik párt, amely a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb felett van.Kutatás a magyar társadalom értékszerkezetéről, gazdasági attitűdjeiról
A Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt kutatást végzett a magyar társadalom értékszerkezetéről és gazdasági attitűdjeiről. A kutatás eredményeit összefoglaló jelentést 2009. október 12-én mutatták be a Magyar Tudományos Akadémián, vezető magyar közgazdászok, társadalomtudósok és gazdasági szakemberek közreműködésével, a magyar értelmiségi és gazdasági/üzleti elit reprezentánsainak részvételével. Az eseményt szakmai műhelykonferencia is kiegészítette.Továbbra is hárompárti parlament lenne
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett szeptemberi vizsgálat adatai szerint továbbra is jelentősen vezet a FIDESZ a kormánypárttal szemben. A nyári hónapokhoz képest a pártok támogatottságában nem történt jelentős változás az ősz elejére, szeptemberre se. Az 1000 fő megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás szerint a FIDESZ nagy előnye mellett az MSZP továbbra is alacsony támogatottságot élvez, a Jobbik Magyarországért Párt pedig június óta a harmadik párt, amely a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb felett van. Augusztusban a TÁRKI nem végzett pártpreferencia kutatást, így a szeptemberi eredményeket a júliusi eredményekkel hasonlítjuk össze.Álláshirdetés
A TÁRKI Zrt., Magyarország egyik vezető független társadalom- és piackutatási intézete Adatfelvételi osztályvezetőt keres.ESPAD kutatások a TÁRKI Adatbankban
A TÁRKI Adatbankon keresztül elérhető az ESPAD - European School Survey Project on Alcohol and other Drugs magyarországi adatfelvételének 2003-as és 2007-es adatbázisa.Miért tanul?
Az alapfokú és a doktori képzésben résztvevők személyes okoknál fogva, míg a szakmunkás bizonyítványért, az érettségiért és a nem felsőfokú képzésben megszerezhető okleveléért a munka miatt tanulnak tovább azok, akik korábban félbehagyták tanulmányaikat - derült ki a 2008 nyarán végzett európai LLL (Lifelong Learning) kutatás magyarországi eredményeiből.Adakozunk
Az elmúlt egy évben a felnőtt magyar lakosság negyede adományozott pénzt, hetede adott természetbeni adományt, s tizede végzett önkéntes munkát - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében végzett TÁRKI kutatás legfrissebb eredményeiből.A pirézekről etikailag és röviden
Az itt olvasható - s innen letölthető két cikk - az ÉS-ben júliusban lezajlott vita anyagait tartalmazza az előítélet- (piréz)kutatás etikai kérdéseiről.Elmozdulás a mélypontról - Stagnáló helyzet, javuló kilátások
A gazdasági szereplők közérzete 2009 júliusában a mélypontról kilábalva javuló tendenciát mutat az elmúlt negyedévekhez képest. A HVG megbízásából a TÁRKI és a Kopint-TÁRKI által készített gazdasági közérzeti index értéke - 0-100-ig terjedő skálán - 33,3 pontot ért el az előző negyedévi 29,4 és az azt megelőző 28,7 pont után.
Idén elmarad a nyári pangás?
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett júliusi vizsgálat adatai további elmozdulást mutatnak az európai parlamenti választások és a júniusi vizsgálatunk eredményeihez képest. Az 1000 fő megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás szerint az EP-választon sikeres pártok tovább növelték szimpatizánsaik körét, az MSZP és az SZDSZ viszont veszített táborából.Diszkrimináció az álláskeresőkkel szemben
A TÁRKI legfrissebb, 2009. áprilisban készült reprezentatív kutatás eredményei szerint a 18-62 éves munkaképes korú népesség körében az álláskeresés, illetve állásvesztés során a megkérdezettek 6%-a érezte úgy, hogy az elmúlt 12 hónap során diszkrimináció érte, vagyis nem a munkavégzéssel összefüggő, hanem személyes tulajdonsága miatt (mert nő, kisgyerekes anya, cigány, öreg stb.) nem vették fel vagy bocsátották el.Intézményi reform a fenntartható gazdasági növekedésért
(A Tárki és a Kopint-Tárki munkacsoportjának jelentése)
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének megrendelésére elkészült a "Váltóállítás: szemléletváltás és megvalósítható intézményi reformok egy fenntartható növekedési pálya érdekében" című szakértői anyag. A tanulmány kiindulópontja, hogy makro-egyensúly megteremtése mellett az ország gazdasága csak akkor kerül át egy fenntartható növekedési pályára, ha sikerül kilépni az országot negatív spirálba vezető reformciklusok köréből. Tanulmányunk egy új politikai gazdasági értelmezési keret kidolgozásával igyekszik hozzájárulni ehhez. Értelmezésünk szerint a reformok célja nem az, hogy a jelenlegi újraelosztási szinten stabilizálja a kiadásokat és a bevételeket, hanem az, hogy a gazdaság általános újraelosztási szintjét csökkentse, ezzel visszaszorítsa az újraelosztást keresztül kasul átszelő járadékvadászatot. A reform-stratégiának arra is ki kell terjednie, hogy miképpen lehet lépésről lépésre a fenntartható makrogazdasági pályában érdekelt szereplők oldalára átállítani a gazdaság minél több ágensét.Tanulmány (pdf)
Előadás (ppt)
Nem nőtt az idegenellenesség
2009 júniusában a felnőtt lakosság 33%-a választotta az idegenellenesnek tekinthető állítást, tehát, hogy az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát. A megkérdezettek 10 %-a tekinthető idegenbarátnak, aki szerint minden menedékkérőt be kell fogadni. A többség (a megkérdezettek 57%-a) mérlegelné a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdését.
Vannak változások
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett júniusi vizsgálat adatai elmozdulást mutatnak a korábbi, európai parlamenti választások előtti eredményekhez képest. Az 1000 fő megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás szerint az EP választás előtti időszakhoz képest most annyival kevesebben mondják FIDESZ szavazónak magukat, ahányan többen vannak a Jobbik Magyarországért Mozgalom szavazói. European Inequalities: Európai társadalmi egyenlőtlenségek - társadalmi befogadás és jövedelemeloszlás az Európai Unióban
Megjelent a European Inequalities című könyv, amely a társadalmi egyenlőtlenségeket vizsgálja az Európai Unió tagállamaiban. A kötet egy konzorcium által végzett többéves kutatásainak eredményeit mutatja be.Kik vesztették el az állásukat?
A 2009. április előtti 12 hónapban az aktív népesség 16%-a veszítette el állását. A munkahely elvesztése leginkább Dél-Dunántúlon és a kistelepüléseken élőket, illetve az alacsony iskolai végzettségűeket, a fiatalokat és a cigány származásúakat érintette - derül ki a TÁRKI Omnibusz kutatás legfrissebb eredményeiből.Csak a magyarok negyede szerint a legjobb dolog a szex
Csak a magyarok valamivel több mint egynegyede állítja, hogy a szex a legjobb dolog az életben. A férfiak jóval többre értékelik a szexet, mint a nők, hiszen az erősebb nem képviselőinek 38 százaléka tartotta a szexet a legjobb dolognak az életben, míg a nők körében ez az arány 19 százalék - derül a ki az Image Factory és a TÁRKI legfrissebb, sorrendben tizenegyedik Társadalmi Klíma Riportjából.Érdektelenség az EP-választások iránt minden visegrádi országban
A négy visegrádi ország lakosai közül a magyarok hallottak a legnagyobb arányban a június 7-i Európai Parlamenti választásokról. Az információhiány mellett számottevő az érdektelenség is, a visegrádi országok lakosainak nagy része ugyanis nem tervezi, hogy részt vesz az EP-választásokon.
Mandátumbecslés
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett májusi vizsgálat során mind az országos, mind pedig az európai parlamenti választások pártpreferenciáit is mértük. A két külön kérdés azonban közel azonos eredményt hozott.Hó végi nélkülözés
Bár ma ritkábban fordul elő a háztartásokban a hó végi pénzzavar, mint tizenhét éve, akkoriban a mainál többen bízhattak baráti-családi kölcsönben - derül ki a TÁRKI Omnibusz kutatás márciusi eredményeiből.
Tovább csökkent a választási hajlandóság
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett áprilisi vizsgálat eredménye szerint a népesség körében tovább csökkent a választási hajlandóság. Legutóbbi mérésünk szerint már csak a szavazásra jogosultak 44%-a mondta, hogy biztosan részt venne egy "most vasárnapi országgyűlési választáson" (míg februárban és márciusban 48-48% volt ez az arány).Tovább nőtt a félelem a munkanélküliségtől
Míg a kilencvenes évek elején és közepén, a transzformációs válság idején az alkalmazottak és vállalkozók negyede-harmada, a gazdasági válságot érintő 2008-2009-es években közel fele tart attól, hogy munkanélkülivé válhat - derül ki a TÁRKI Omnibusz kutatás legfrissebb eredményeiből.Vallásosság - generációs metszetben
A rendszerváltás óta felnőtt fiatalok körében megtört a 20. századi szekularizációs trend, a vallásosság ezért ma kevésbé életkorfüggő, mint a rendszerváltás idején - derül ki a TÁRKI - ISSP 1991-es és 2008-as felmérésének összevetéséből.Átalakuló vallásosság
A rendszerváltás utáni Magyarország vallásosságát vizsgálva két tendencia mutatható ki: a hagyományos, identitásjellegű vallásosságot visszaszorító szekularizáció mellett tetten érhető a megtérők, a hitet személyes dilemmaként megélők arányának növekedése - derül ki a TÁRKI - ISSP 1991-es, 1998-as és 2008-as felmérésének összevetéséből.A visegrádiak közül a magyarok félnek leginkább a válságtól
A visegrádi országok lakosainak többsége egyetért abban, hogy az országa gazdaságára a pénzügyi válság már hatással volt, leginkább a magyarok gondolják így, legkevésbé pedig a lengyelek. Mind a négy ország lakosai tartanak a válság hatásától, azonban a magyarok számoltak be legnagyobb arányban arról, hogy saját családjuk életében, illetve munkahelyeiken már érzik a pénzügyi krízis negatív eredményét - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében végzett TÁRKI kutatás legfrissebb eredményeiből.
Tájkép vihar előtt
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett márciusi vizsgálat eredménye szerint a népesség körében a korábbi hónapokban tapasztalt pártpreferencia trendjei nem változtak: továbbra is két párt jutna be a parlamentbe egy "most vasárnapi" választáson.Testsúlyunk és világlátásunk
A magyar felnőttek közel fele elégedett testsúlyával, valamivel több mint harmaduk szeretne fogyni, tizedüket nem érdekli testsúlya. A női és férfi testtömeg-ideált vizsgáló képek közül a legtöbben az átlagos vagy annál kicsit soványabb testet ábrázoló alakot tekintették kedvencüknek - derül ki az ISSP (International Social Survey Programme) megbízásából a TÁRKI által végzett Sport Modul 2007 kutatás eredményeiből.Kik a soványak és a kövérek?
A magyar felnőttek testtömeg-indexének átlaga a normálisnál kicsit magasabb. A testtömeg index némileg eltérően alakul a kor függvényében a férfiak és a nők körében. Az iskolai végzettség és a gazdasági aktivitás szintén erősen befolyásolja a test alakulását - derül ki az ISSP (International Social Survey Programme) megbízásából a TÁRKI által végzett Sport Modul 2007 kutatás eredményeiből.Távbeszélők párbeszéde
A magyar háztartások 50%-ában ugyan nincsen vezetékes telefon, mobiltelefon viszont van. E tekintetben az EU huszonhetek között csak a csehek, a finnek és a litvánok előznek meg minket - derült ki a 2007 végén végzett Eurobarometer felmérésből, melyet az elektronikus kommunikációval kapcsolatban készítettek az Európai Unió tagállamaiban.Korosztályi lottózás
A lottózás a kilencvenes évek óta az egyik legnépszerűbb szerencsejáték Magyarországon. Ez tény. Az azonban érdekesség, hogy jellemzően ugyanaz a korosztály (csak 15-16 évvel idősebbként) játszik most is, mint akik kezdetben rendszeresen vettek szelvényt - derült ki a 2008 decemberében végzett Omnibusz kutatás eredményeiből.
A választástól és a nagypártoktól való elfordulás
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett februári vizsgálat eredménye szerint a népesség körében a választási hajlandóság jelentősen csökkent: a szavazásra jogosultak kevesebb, mint fele voksolna.Borúra ború
Az előző negyedévi konjunktúrajelentés alkalmával megfogalmazódott kérdésre, miszerint elértük-e ősszel a hangulati mélypontot, egyértelmű nem a válasz, hiszen a lakosság és a gazdasági szereplők várakozásai még az őszinél is borúsabbak. A lakosság jelenlegi gazdasági helyzetének és várakozásainak megítélésében tapasztalható rendkívül gyorsan romló közérzet már a vállalatokra is jellemző.Growing Unequal? ("Egyenltlen nvekeds?") OECD jelents a jvedelmi egyenltlensgek s szegnysg tmakrben - az OECD s a Trki kzs bemutatja
A Trki rszvtelvel kszlt el az OECD jvedelmi egyenltlensgekrl s szegnysgrl szl jelentse.Hóvégi pénzzavar
Az elmúlt egy évben a háztartásoknak kisebb része élt át hónap végi pénzzavart, mint bő egy évtizede; manapság az átmeneti nélkülözésre viszonylag kevesen vállalják az eladósodást - derül ki a Tárki legutóbbi felméréséből.A fiatalok és a diplomások közül többen érzik magukat szerencsésnek
Minden harmadik magyar szerencsés embernek érzi magát (31%), a szerencsések azonban valamivel kevesebben vannak azoknál, akik nem tartják magukat szerencsésnek (36%). Minden harmadik válaszadó pedig nem sorolja magát sem a szerencsések, sem a kevésbé szerencsések táborába (33%). Minél fiatalabb és minél magasabb az iskolai végzettsége valakinek, annál szerencsésebbnek érzi magát - derül ki az Image Factory és a Tárki legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából.
Változatlan erőviszonyok
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett januári vizsgálat eredménye szerint továbbra is két párt jutna be a parlamentbe egy "most vasárnapi választáson"."Tények értünk beszélnek 2008"
A DEMOS Magyarország Alapítvány által meghirdetett a "Tények értünk beszélnek 2008" című pályázaton Giczi Johanna a TÁRKI Önkormányzati Adatbázisán alapuló pályamunkájával 3. helyezést ért el. Gratulálunk!A nyertes diasorozatot az alábbi linken tekinthetik meg az érdeklődők.
Tévé nélkül...
Míg északi nyelvrokonaink rekordot döntöttek az Európai Unió tagországai között azzal, hogy náluk a háztartások 8%-ának nincs tévéje, addig a hazai háztartások között csak elvétve akad olyan, amelyik ismeri a "képláda" nélküli életet - derült ki a 2007 végén végzett Eurobarometer felmérésből, melyet az elektronikus kommunikációval kapcsolatban készítettek az Európai Unió tagállamaiban.Nagyvárosi tévéellenesség nyugaton
A francia nagyvárosokban a háztartások ötödében nincsen televízió. Magyarországon ez az arány csak ennek tizede (2%) - derült ki a 2007 végén végzett Eurobarometer felmérésből, melyet az elektronikus kommunikációval kapcsolatban készítettek az Európai Unió tagállamaiban.Fogyasztóvédelmi sérelmek Magyarországon 2.
A lakosság egy negyedét érte sérelem elmondásuk szerint valamely termék vagy szolgáltatás vásárlása esetén az elmúlt három évben. Jelentős veszélynek vannak kitéve ilyen szempontból az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők és a nők - derül ki a TÁRKI által végzett januári Omnibusz kutatás eredményeiből.
Elmúlt a november
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett vizsgálatsorozat eredményei szerint 2008-ban a FIDESZ folyamatosan vezetett az MSZP-vel szemben.Munkanélküliség: növekvő félelem
Bár a pénzügyi válság csak az elmúlt hetekben terjedt át a gazdaság vállalkozói-üzleti szférájára, a munkavállalók csaknem fele máris állásvesztéstől tart, valamint attól, hogy esetleg nem tud ismét elhelyezkedni - derül ki a Tárki legutóbbi felméréséből.Fogyasztóvédelmi sérelmek Magyarországon
A lakosság egy negyedét érte sérelem elmondásuk szerint valamely termék vagy szolgáltatás vásárlása esetén az elmúlt három évben. Közülük a többség azonnal tett is panaszt, azonban nem fogyasztóvédelmi szervnél - derül ki a TÁRKI által végzett januári Omnibusz kutatás eredményeiből.Fogyasztói szegmentáció: A magyar népesség nagy részének fogyasztását életstílusa határozza meg
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet és a GfK Hungária közös, több mint féléves kutatásában nagymintás alapozó vizsgálatot és elemzést végzett a magyar lakosságra vonatkozó univerzális fogyasztói szegmentáció új modelljének kialakítására. A kutatás eredményeit 2008. november 26-án mutatta be a két intézmény a sajtó és a szakmai közönség részére. A modell segítségével nagy pontossággal előrejelezhető, hogy a tényleges fogyasztói szokások alapján kialakított fogyasztói csoportok várhatóan hogyan reagálnak majd a fogyasztási cikkek vagy a szolgáltatások piacán esetlegesen bekövetkező változásokra, például egy új termék vagy szolgáltatás bevezetésére.A kutatás eredményeinek összefoglalója (pdf)
Csökkent a nagypártok közötti különbség
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett novemberi vizsgálat eredménye szerint a FIDESZ továbbra is jelentősen vezet az MSZP-vel szemben, azonban az elmúlt egy évben most mértük a legkisebb különbséget a két párt támogatottsága között. A Magyar Szocialista Párt támogatottságában kismértékű viszonylagos növekedés, míg a FIDESZ-ében csökkenés tapasztalható. Unalom- és kimerültségérzet
A magasabb iskolai végzettség csökkenti az unalom érzésének esélyét. Ez természetesen összefügg az életkorral is. A kimerültségtől nagyon gyakran szenvedők aránya magas a budapestiek között. Ellentétben az unalomérzettel, a vállalkozók és a munkanélküliek egyaránt alig ismerik a kimerültséget - derül ki az ISSP (International Social Survey Programme) megbízásából a TÁRKI által végzett Sport Modul 2007 kutatás eredményeiből.Mélypont a mélyponton
Az évezred eleje óta nem tapasztalt borúlátás jellemzi a magyar gazdaság szereplőit - ezt mutatja a Tárki -és a Kopint-Tárki indexe, amely a HVG megbízásából készült. A felmérést a Kopint-Tárki kutatási igazgatója összegzi.Olvadóban vannak-e a nemi sztereotípiák?
Bár a felnőtt magyar lakosság jelentős hányada a férfiak számára tartja fontosnak a pénzkereséshez és szakmai sikerekhez szükséges képességekkel való rendelkezést, a nők számára pedig a lelki érzékenységet, gyereknevelést és a családi harmónia biztosítását tartják kívánatos tulajdonságnak, azonban az is látható, hogy mostanra a legtöbb tulajdonságot mindkét nem számára fontosnak tartják az emberek és nem kizárólagosan a férfiaknak vagy nőknek tulajdonítják azt- derül ki a TÁRKI által végzett októberi Omnibusz kutatás eredményeiből.
Kis elbizonytalanodás ellenzéki oldalon
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett októberi vizsgálat eredménye szerint az alaptendenciák számottevően nem változtak. A Magyar Szocialista Párt támogatottságában kismértékű viszonylagos növekedés tapasztalható a biztos szavazó pártválasztók körében ebben a hónapban, ennek oka azonban, hogy a többi párt biztos szavazói elbizonytalanodtak.Growing Unequal? ("Egyenlőtlen növekedés?") OECD jelentés a jövedelmei egyenlőtlenségek és szegénység témakörében
A Tárki részvételével készült el az OECD jövedelmi egyenlőtlenségekről és szegénységről szóló jelentése.Kapcsolati tőkeépítő és ellazuló szabadidő-használat
A felnőtt magyar lakosság egyharmada a szabadidejét gyakran a kapcsolati tőke növelésére vagy karbantartására-ápolására használja - derül ki az ISSP (International Social Survey Programme) megbízásából a TÁRKI által végzett Sport Modul 2007 kutatás eredményeiből.Zárókonferencia a HÉV-ről
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. 1992 óta vizsgálja a magyar háztartások jövedelmi, munkaerő-piaci helyzetét és készít elemzéseket a magyar lakosság jövedelem eloszlásáról, szegénységi jellemzőiről, fogyasztási, megtakarítási szokásairól. 1992 és 1997 között évente a Magyar Háztartás Panel keretében vizsgáltuk a magyar társadalom egy 2600 háztartásból álló mintáját. 2007-ben a Jedlik Ányos program támogatásával ismét felkerestük az eredeti mintát, így nemzetközileg is egyedülálló módon ma már 15 éves időtávra rendelkezünk a háztartások sorsát nyomon követő adatokkal.Minden negyedik magyar elégedett a külsejével
Az emberek kétötöde elégedett a külsejével (30 százaléka az esetek többségében, míg 11 százalékuk szinte mindig). A magyarok további 40 százaléka néha elégedett, néha elégedetlen, míg csak minden ötödik magyar elégedetlen saját külsejével - derül ki az Image Factory és a Tárki legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából. A kutatásból kiderült: csak minden tizedik honfitársunknak elsődleges a külső a párválasztáskor, ugyanakkor az emberek egyötöde szerint száramzott már előnye vagy hátránya külsejéből karrierje során.Az idegenellenesség mértékének alakulása a rendszerváltástól napjainkig
2008 szeptemberében a felnőtt lakosság közel egyharmada (32%-a) tekinthető idegenellenesnek az alapján, hogy egyetért azzal az állítással, miszerint az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát.A demográfiai helyzet Magyarországon és Európában - műhelykonferencia az UniCredit Bankban 2008. szeptember 19-én
A TÁRKI - az UniCredit Bank támogatásával - Európai Társadalmi Jelentést készített, amely kiemelten foglalkozik a demográfiai szerkezet, a foglalkozási szerkezet, és a jövedelmi elosztás európai összehasonlításával. E három témában neves szakértők és közéleti szereplők részvételével műhelybeszélgetéseket rendezünk.Szabad az időnk
A magyar lakosság leginkább TV-t néz, pedig kimutatható, hogy boldogságot és jó egészségi állapotot inkább a barátokkal való találkozás, a zenehallgatás és a számítógépezés "okoz" - derül ki az ISSP (International Social Survey Programme) megbízásából a TÁRKI által végzett Sport Modul 2007 kutatás eredményeiből.
Hárompárti parlament?
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett szeptemberi vizsgálat eredménye szerint nőtt a kispártok támogatottsága: az MDF-é számottevően, míg az SZDSZ-é kismértékben. Az ellenzék továbbra is vezet a kormánypárttal szemben. Augusztusban a TÁRKI nem végzett Omnibusz kutatást, így a szeptemberi pártpreferencia eredményeket a júliusi és az azt megelőző hónap eredményeivel hasonlítjuk össze.Megjelent a "Társadalmi riport 2008" című kötet
A kötet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával készült.A kötet szerkesztői Kolosi Tamás és Tóth István György a Central Kávéházban (2008. szeptember 10-én 9:30-kor) mutatták be a tanulmánykötetet, valamint áttekintést nyújtottak a kötet első megjelenése óta történt időszakról.
Kit érdekel az olimpia...?
Bár Magyarország hagyományosan jól szerepel a világ legfontosabb sporteseményén, vegyesek a magyarok érzései az olimpiával kapcsolatban. Közel ugyanannyian vannak ugyanis - a lakosság egynegyede -, akik naprakészen követik majd a versenyszámokat, mint akiket egyáltalán nem érdekelnek az ötkarikás játékok. Az athéni nyolc aranynál kevesebbre számítunk: egy átlagos magyar polgár szerint hét aranyéremmel tér majd haza a magyar küldöttség Pekingből - derül ki az Image Factory és a Tárki legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából.A négy közép-európai ország közül az ország gazdasági helyzete csak nálunk rossz, de sehol sem várható javulás
Míg a lengyelek harmada, a csehek és a szlovákok negyede volt egy évvel ezelőtt elégedett az ország helyzetével, és érez így ma is, addig a magyarok körében az elégedettséget érzők aránya elhanyagolható. Az ország gazdasági helyzetét rossznak érzékelők aránya is csak Magyarországon nőtt erősen - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében végzett TÁRKI kutatás legfrissebb eredményeiből.
Uborkaszezon
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett júliusi vizsgálat eredménye szerint továbbra is két párt jutna be a parlamentbe egy "most vasárnapi választáson", mivel az SZDSZ nem javított továbbra sem támogatottságán, míg az MDF-é csökken.Elégedetlenek, de egyre bizakodóbbak a magyarok
A négy visegrádi ország lakosai közül már 2006-ban is a magyarok voltak az anyagi helyzetükkel a legelégedetlenebbek, s ez 2007-ben és 2008-ban sem változott. A magyarok jövőképe azonban bizakodóbb képet fest a korábbiaknál - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében végzett TÁRKI kutatás legfrissebb eredményeiből.Lakossági várakozások
A 2007 decemberi hangulathoz képest jelentősen romlott az ország gazdasági helyzetének lakossági megítélése, és az ezzel kapcsolatos lakossági várakozás. A lakosság körében a saját anyagi helyzetük megítélése változatlan. Továbbra is jellemző, hogy az ország gazdasági helyzetét lényegesen rosszabbnak ítéli a lakosság, mint saját helyzetét - derül ki a KOPINT-TÁRKI Zrt. 2008 II. negyedéves Konjuktúrajelentéséből.
Korrekció a politikai tőzsdén
Júniusban csökkent a különbség a két nagy párt támogatottsága között a TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett vizsgálat eredménye szerint.Akikre büszkék vagyunk - A TÁRKI és az Image Factory kutatási jelentése a nemzeti büszkeség kérdéséről
A lakosság háromnegyede - a 2005-ös eredményekhez hasonlóan - ha választhatna, szívesebben lenne magyar állampolgár, mint bármely más ország állampolgára.Gazdasági aktivitás vagy szociális támogatások? - A jóléti újraelosztás megváltozott keretfeltételei
A TÁRKI stratégiai tanulmányt készített a jóléti újraelosztás keretfeltételeiről és a szociálpolitika lehetséges reformjáról. Fő állításunk az, hogy paradigmaváltásra van szükség. A jóléti újraelosztás reformjának fő irányát az újraelosztás irányáról és célzottságáról folytatott beszélgetés helyett a foglalkoztatás növelése, az inaktivitás csökkentése és az újraelosztás morális alapjainak tisztázása felé kell fordítani. (A szöveg 1998-as. Az üzenet aktuális. Olvassa el!)A tanulmány vezetői összefoglalója (pdf)
A teljes tanulmány letöltése (pdf)
Laza unalom a munkahelyen
A többi európai ország átlagához képest, mi magyarok nemcsak érdekesnek nem tartjuk a munkánkat, de túlságosan nem is tartjuk stresszesnek azt - derül ki az Európai Társadalmak Összehasonlító 2007. évi vizsgálatából, amelyben Magyarországon kívül még 18 ország vett részt.Jövedelem eloszlás, szociálpolitika, jövedelem konvergencia - műhelykonferencia az UniCredit Bankban 2008. június 10-én
A TÁRKI - az UniCredit Bank támogatásával - Európai Társadalmi Jelentést készített, amely kiemelten foglalkozik a demográfiai szerkezet, a foglalkozási szerkezet, és a jövedelmi elosztás európai összehasonlításával. E három témában neves szakértők és közéleti szereplők részvételével műhelybeszélgetéseket rendezünk.Foglalkoztatottság, iskolázottság, növekedési korlátok - műhelykonferencia az UniCredit Bankban 2008. május 30-án
A TÁRKI - az UniCredit Bank támogatásával - Európai Társadalmi Jelentést készített, amely kiemelten foglalkozik a demográfiai szerkezet, a foglalkozási szerkezet, és a jövedelmi elosztás európai összehasonlításával. E három témában neves szakértők és közéleti szereplők részvételével műhelybeszélgetéseket rendezünk.
Megállt a pártok támogatottságának csökkenése
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett májusi vizsgálat eredménye szerint ebben a hónapban nem csökkent tovább a pártok támogatottsága.TÁRKI Háztartás Monitor 2008
A 2008. március 12-én bemutatott TÁRKI Háztartás Monitor 2008 Jelentését, a "Köz, Teher, Elosztás" című kötetet teljes egészében elérhetővé tettük a TÁRKI honlapján. A kötet a 2007 őszén végrehajtott adatfelvétel alapján a jövedelemeloszlás, a szegénység, fogyasztás-megtakarítás témakörei mellett, a gazdasági attitüdök, elégedettség kérdéset is vizsgálja.TÁRKI Háztartás Monitor 2008 teljes kötet (pdf, 3 MB)
Többet dohányzunk, mint a lengyelek, a csehek és a szlovákok
A visegrádi országok közül Magyarországon dohányoznak a legtöbben (a lakosság 36 százaléka), míg Szlovákiában a legkevesebben (24 százalék) - derül ki az Image Factory és a TÁRKI legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából.TARGEN intergenerációs adatbázis
A Nyugdíj és Idősödés Kerekasztal és a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából a TÁRKI szabadon hozzáférhetővé tette intergenerációs adatbázisát, a TARGEN-t.
Már csak a lakosság felének van pártszimpátiája
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett áprilisi vizsgálat eredménye szerint a választók mindössze fele szimpatizál valamelyik párttal. Az elmúlt hónapokban a biztos szavazó pártválasztók aránya a lakosság egyharmadára csökkent, de már pártszimpátiával is csak minden második választópolgár rendelkezik.Egyenlőtlenségek az EU országaiban- OECD módszertan alapján
A TÁRKI 2007 októberében a kibővült Európai Unió országait jövedelmi egyenlőtlenségek és szegénység szempontjából összehasonító tanulmányt készített. A tanulmány a lehető legfrissebb nemzetközi összehasonlításra alkalmas adatforrást, az EU .Community Statistics on Income and Living Conditions. (EU SILC) adatbázis 2005. évi adatait használja fel az EUROSTAT-tal kötött adathasználati szerződéssel összhangban. Az egyenlőtlenségek és a szegénység nemzetközi összehasonlítása az OECD munkatársai által kidolgozott módszertan alapján történik.Tanulmány letöltése (angol nyelvű pdf, 0,5 MB)
Adótudatosság és újraelosztással kapcsolatos vélemények
Az állampolgárok adótudatosságáról 1996-ban és 1999-ben is végzett vizsgálatot a TÁRKI. Ezek, a Kornai János, Csontos László és Tóth István György által vezetett kutatások számos új eredményt mutattak be az adók és az állami kiadások percepciójáról, fiskális illúziókról és az állampolgároknak az adók felhasználásával való preferenciáiról. Ennek a kutatás-sorozatnak a folytatására került sor a TÁRKI és MEH közötti szerződés alapján 2007 júniusában. A kutatás korábbi hullámaival összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy, bár egyes területek esetében megfigyelhetők a növekvő adótudatosság irányába történő elmozdulások, áttörésről azonban semmiképpen sem beszélhetünk az állampolgárok adótudatossága terén.Kutatási beszámoló letöltése (pdf, 7,6 MB)
Továbbra is... Európa egyik legkevésbé boldog nemzete a magyar
2005-ben az akkori 23 ország közül Magyarországnál csak három ország rendelkezett alacsonyabb boldogságindexszel. Tavaly szintén hátul végeztünk a boldogságindex rangsorban az európai országok körében - derül ki az Európai Társadalmak Összehasonlító 2007. évi Vizsgálatából, amelyben Magyarországon kívül még 18 ország vett részt.Tárki-Unicredit Európai Társadalmi Jelentés
A TÁRKI bemutatta az Európai Társadalmi Jelentést, amelyet az UniCredit Bank támogatásával készített. A vizsgálat egyik újdonsága, hogy az Európai Unió országainak lakosságát mint egységes társadalmat mutatja be. "Az UniCredit Bank szívesen támogatta ezt a kutatást, amely hozzájárul az európai és magyar társadalom új minőségű megismeréséhez, és így igazi innovációt jelent." - hangsúlyozta Sipos József, az UniCredit Bank kommunikációs igazgatója. - "A TÁRKI-kutatás sok újat hozó eredményeinek bemutatására és hasznosítására közös, tudományos konferenciasorozat szervezésébe is fogtunk."A tanulmány egyes fejezetei a demográfiai folyamatokkal, a foglalkozási szerkezettel, a jövedelmi különbségek alakulásával és az anyagi életkörülményekkel foglalkoznak.
Vezetői összefoglaló (pdf, 3,8 MB)
Teljes tanulmány (pdf, 5,2 MB)
Prezentáció (pdf, 1,7 MB)
Átverések Európában
Az élelmiszerkereskedelemben a szlovákok és a magyarok, a használhatatlan áruk megvásárlása során a poszt-szocialista országok lakosai, de különösen a szlovákok és az észtek szenvednek kárt. A korrupció kelet-európai (de különösen ukrán), illetve görög jelenség - derül ki a 2005-ben végzett Európai Társadalmak Összehasonlító Vizsgálatból.
A politikai erőviszonyok változatlansága: A TÁRKI 2008. márciusi választáskutatásának eredményeiről
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett márciusi vizsgálat eredménye szerint a pártok támogatottsága nem változott lényegesen az elmúlt egy hónapban.Az európaiak harmada nem bízik a "pénzügyesben", negyede a "iparosban", ötöde a "hivatalnokban"
A magyaroknál csak néhány skandináv, illetve a gazdag és kicsiny országok lakói között alacsonyabb a bizalmatlanok aránya. A "pénzügyesekkel" szemben a franciák, spanyolok és németek, a "hivatalnokokkal" szemben a poszt-szocialista országokban élők körében az átlagosnál magasabb a bizalmatlanok aránya - derül ki a 2005-ben végzett Európai Társadalmak Összehasonlító Vizsgálatból.Köz, teher, elosztás
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a 2007. őszi felvétel adatai alapján elkészült a TÁRKI Háztartás Monitor Jelentések sorozat legújabb jelentése KÖZ, TEHER, ELOSZTÁS címmel. A megjelent kötet bemutatójára és legfontosabb megállapításainak rövid ismertetésére 2008. március 12-én került sor. Főbb megállapításaink és a bemutató prezentáció után a kötet is rövidesen letölthető lesz.TÁRKI Háztartás Monitor 2008 bemutató (Gellért Szálló, 2008. március 12.) (ppt, 391 KB)
Főbb megállapításaink (pdf, 120 KB)
Bizalmatlanság, nem ok nélkül...
A magyarok közel ötöde bizalmatlan az "iparosokkal" és a "hivatalnokokkal" szemben, s a "pénzügyesek" iránt közel harmaduk érez bizalmatlanságot. Nem véletlenül, hiszen legalább egyszer érte az emberek több, mint felét kellemetlen meglepetés vásárlás során (hibás, romlott árú megvétele), míg harmadukat csapta már be személyi vagy pénzügyi szolgáltató, illetve szerelő/javító munkát végző szakember az elmúlt 5 évben - derül ki a 2005-ben végzett Európai Társadalmak Összehasonlító Vizsgálatból.Közlemény
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. tudomására jutott, hogy cégünk nevével visszaélve közvéleménykutatásnak álcázott propaganda kampány folyik népszavazási kérdésekben. Kijelentjük, hogy a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. a napokban nem végez a népszavazással összefüggő közvéleménykutatást.A TÁRKI Zrt. igazgatósága
Növekvő aktivitás, változatlan arányok: A TÁRKI 2008. februári választáskutatásának eredményeiről
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett februári vizsgálat eredménye szerint továbbra is vezet az ellenzék a kormánykoalícióval szemben, miközben a lakosság politikai aktivitása növekedett.Negatív önképből: jeles!
A felnőtt magyar lakosság nagyobb valószínűséggel gondolja igaznak a negatív állításokat Magyarországról, mint a pozitívakat. Míg az EU-átlaghoz képesti negatív állításokat a lakosság fele véli igaznak, addig a pozitív állításokat mindössze ötödük gondolja annak, pedig a vizsgálatban minden állítás igaz volt - derül ki a 2008 januárjában TÁRKI által végzett Omnibusz kutatás adataiból.A munka nem dicsőség dolga, de nem is átok
A norvégok, a dánok, a svédek és a svájciak jelentős része akkor is dolgozna, ha nem lenne rákényszerülve, míg a volt szocialista országokban, Kelet-Németországot és Magyarországot kivéve kisebbségben vannak azok, akik szívesen dolgoznának a pénztől függetlenül is - derül ki az ISSP (International Social Survey Programme) megbízásából TÁRKI által végzett Work Modul 2005 kutatás eredményeiből.
Változatlan erőviszonyok: A TÁRKI 2008. januári választáskutatásának eredményeiről
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett januári vizsgálat eredménye szerint továbbra is vezet az ellenzék a kormánykoalícióval szemben.Éljen a család!
Magyarországon a lakosság felének nem jelent gondot a munka és a család összeegyeztetése. Sokkal többen voltak azok, akik szerint a családi élet soha, vagy szinte soha nem akadályozza őket a munkában. Ezen a téren Magyarország áll első helyen a 19 vizsgált ország lakosai körében - derül ki az ISSP (International Social Survey Programme) megbízásából TÁRKI által végzett Work Modul 2005 kutatás eredményeiből.Időbeosztás
A családra többet, a háztartási munkára kevesebb időt szeretnének fordítani a magyarok. A magyarok mintegy harmada szeretne pénzkereső tevékenységre több időt fordítani, ezzel dobogós helyre kerültünk a vizsgált 19 ország körében- derül ki az ISSP (International Social Survey Programme) megbízásából TÁRKI által végzett Work Modul 2005 kutatás eredményeiből.Csak a kórházakban adnak kevesebben hálapénzt
A felnőtt magyar lakosság úgy látja, hogy a korábbi felmérésekhez képest a háziorvosoknál nem, azonban a kórházi orvosok esetében csökkent a hálapénz-adás elterjedtsége. Azonban a megkérdezettek több mint fele szerint továbbra is mindenki ad a szülészorvosnak hálapénzt, és több mint harmada vélte ugyanezt a sebészek és a gyermekorvosok esetében. Tíz emberből négy szerint a hálapénz nem tekinthető megvesztegetésnek, bármikor adják is azt - derül ki a TÁRKI és az Image Factory legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából.
Változatlan erőviszonyok: A TÁRKI 2007. decemberi választáskutatásának eredményeiről
A felnőtt lakosság közel kétharmada nem menne el szavazni vagy nem mondja meg pártválasztását. A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett decemberi vizsgálat eredménye szerint jelentősen csökkent a választási hajlandóság a teljes népesség körében.Kis pénzt, nagy focit
Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci, mondta évtizedekkel ezelőtt Puskás Ferenc. Ez a szállóigévé vált mondat azóta is kísérti a magyar labdarúgást. Mégis: a lakosság kétharmada egyáltalán nem, vagy a jelenleginél sokkal kevesebbet költene közpénzekből a focira, míg minden ötödik állampolgár változatlanul hagyná a finanszírozás jelenlegi mértékét. A lakosság 14 százaléka tartja csak kívánatosnak, hogy több pénzt költsön az állam erre a sportágra - derül ki a TÁRKI és az Image Factory legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából.Nyolc órában alkalmazottként...
Nemzetközi szinten a felnőtt magyar lakosság körében tapasztalható az egyik legmagasabb arány, akik a teljes munkaidős foglalkoztatást preferálják elsősorban és a skandináv országokhoz hasonlóan nálunk is inkább alkalmazottként, mint önálló vállalkozóként szeretnek az emberek dolgozni - derül ki az ISSP (International Social Survey Programme) megbízásából TÁRKI által végzett Work Modul 2005 kutatás eredményeiből.
Változatlan erőviszonyok: A TÁRKI 2007. novemberi választáskutatásának eredményeiről
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett novemberi vizsgálat eredménye szerint az előző hónaphoz képest nem történt jelentős változás a pártok támogatottságában, továbbra is vezet az ellenzék a kormánykoalícióval szemben.A magyarok negyedét nem érdekli, hogy mit eszik
Míg az élelmiszerek szavatossági idejét a visegrádi országok polgárainak közel háromnegyede ellenőrzi vásárláskor, addig a termékösszetevőket csak a fogyasztók alig több mint fele nézi meg - derül ki a TÁRKI és az Image Factory közvéleménykutatásából. Mind a négy országban többségben vannak a tudatos vásárlók, azonban a csehek és a szlovákok inkább az adott termékektől teszik függővé a mustrát, a magyar és lengyel "gyanakvó alapossággal" szemben. Megdöbbentő, hogy a magyar és a lengyel vásárlók közel negyede soha nem nézi meg, mit tartalmaz az általa vásárolt étel. Pedig a hazai fogyasztók gyanakvását az évről-évre egyre nagyobb piaci értékben előforduló élelmiszerhamisítási botrányok is erősíthetnék. Míg a politika az ellenőrzéséket végző intézmények folyamatos átalakításával próbál lépni a biztonságos élelmiszerek érdekében, addig a mértékadó piaci szereplők egyre több alkalommal szólalnak fel a büntetőjogi szigorítás mellett. Nem csoda, hiszen az élelmiszeripar tisztességes szereplőinek milliárdos károkat okoznak az egyre gyakoribb átcímkézési és hamisítási ügyek - állapítja meg a legújabb Társadalmi Klíma Riport.Tagságok
A felnőtt magyar lakosság háromnegyede nem rendelkezik semmilyen szervezeti tagsággal, akik azonban igen, azok jellemzően valamely szakszervezethez vagy vallási közösséghez tartoznak - derül ki a CEU (Közép-európai Egyetem) megbízásából végzett TÁRKI kutatás májusi eredményeiből.
Tovább csökken a pártok népszerűsége: A TÁRKI 2007. októberi választáskutatásának eredményeiről
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett októberi vizsgálat adatai azt mutatják, hogy tovább csökkent a pártválasztási hajlandóság, valamint hogy a FIDESZ-en kívül minden párt szimpatizánsainak szavazási hajlandósága is csökkent.A TÁRKI Alapítvány ismét pályázatot hirdet
Az Alapítvány jelen pályázatán azon egyetemi alap-, mester-, osztatlan vagy doktori képzésben résztvevő hallgatók vehetnek részt, akik tudományos vagy tanulmányi célból saját kutatást szeretnének folytatni.
Csak a FIDESZ tartja magát: A TÁRKI 2007. szeptemberi választáskutatásának eredményeiről
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett szeptemberi vizsgálat adatai azt mutatják, hogy a FIDESZ kivételével minden parlamenti párt támogatottsága csökkent.Egyre kövérebbek vagyunk, de nem törődünk vele
A felnőtt lakosság egyharmada túlsúlyos, míg minden ötödik ember veszélyesen elhízott a kiszámolt testtömeg-index (BMI) alapján - derül ki a TÁRKI és az Image Factory közvélemény-kutatásából. Az emberek szubjektív megítélése saját testsúlyukról jelentősen eltér valós testtömeg besorolásuktól. A lakosság kétharmada gondolja úgy, hogy normális testsúllyal rendelkezik, míg valójában ez tíz lakosból csak négyre igaz. Túlsúlyosnak mindössze egynegyedük érzi magát, valójában 53 százalékuk elhízott. Az EU egyik legsürgetőbb egészségügyi kérdése a kontinens kóros elhízásának megállítása, itthon mégsem születtek átfogó megelőző programok a javulás érdekében. Az üzleti élet gyorsan alkalmazkodik a változó trendekhez: a nagy élelmiszergyártók egészséges termékekkel bővítik palettájukat, és a fogyasztók felvilágosítására is hajlandóak a kereslet fenntartása érdekében. A hazai életmódpiaci verseny kiéleződése mutatja, hogy a testképükkel elégedetlen rétegek óriási üzleti lehetőséget jelentenek - állapítja meg a legújabb Társadalmi Klíma Riport.Előrejutás
A felnőtt magyar lakosság véleménye szerint ma Magyarországon az életben való előrejutásban az a legfontosabb, hogy az illető ismer-e befolyásos embereket, illetve, hogy mennyire törekvő típus, míg legkevésbé erre annak van hatása, hogy milyen vallású az ember és hogy jelenleg külföldön vagy belföldön dolgozik - derül ki a CEU (Közép-európai Egyetem) megbízásából végzett TÁRKI kutatás májusi eredményeiből.Családi szerepek
A felnőtt magyar lakosságot megosztja a klasszikus nemi szerepek kérdése: azzal az állítással, miszerint "a férfi dolga, hogy pénzt keressen, a nő dolga, hogy törődjön a háztartással és a családdal", a legkevésbé a nők, a fiatalok a diplomások és a legjobban keresők értenek egyet - derül ki a CEU (Közép-európai Egyetem) megbízásából végzett TÁRKI kutatás májusi eredményeiből.A V4 nem támogatja a rakétarendszerek kiépítését
Tíz felnőtt magyar lakosból hat ellenezné, hogy Magyarországra rakétavédelmi rendszert telepítsenek. A magyar adatokhoz hasonló eredmény tapasztalható ebben a kérdésben Szlovákiában és Lengyelországban is - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében végzett TÁRKI vizsgálat legfrissebb eredményeiből.Lakossági várakozások
A saját és az ország gazdasági helyzetének lakossági megítélése, és a jövővel kapcsolatos lakossági várakozások továbbra is sokkal rosszabbak, mint amilyenek 2006 nyaráig voltak, de 2007 júniusára kimozdultak a mélypontról. A lakosság saját anyagi helyzetének megítélése lényegében stagnált, az ország gazdasági helyzetét azonban 2007 júniusában árnyalatnyival jobbnak látták, mint negyed évvel korábban. A trendek alapján nem valószínű, hogy a közeljövőben optimistává válna a közhangulat, de a pesszimizmus csökkenése prognosztizálható - derül ki a KOPINT-TÁRKI 2007. 2. negyedéves Konjuktúrajelentéséből.Félünk a klímaváltozástól, és erőteljesebb zöldpolitikát akarunk
A politikusok annak ellenére keveset foglalkoznak klímaváltozással, hogy a választók kétharmada elvárná ezt tőlük. A felnőtt lakosság közel fele úgy véli, már ma is közvetlen veszélyt jelentenek a szokatlan időjárási folyamatok - derül ki a TÁRKI és az Image Factory 2007 júliusában végzett közvélemény-kutatásának eredményéből. A pártok alacsony szavazatszerző erőt tulajdonítanak az éghajlatváltozás kihívásaira adott válaszoknak, az üzleti élet is lassan reagál - a hazai vezető vállalatok kevesebb, mint egytizede hozott nyilvánosságra a klímavédelemhez köthető lépést -, a média érdeklődése mégis óriási - írja a tanulmány. Az év első felében a sajtó ötször annyit foglalkozott a kérdéssel, mint 2006 azonos időszakában.Változatlanul rossz jövőkép
2007 januárja és júniusa között Lengyelországban és Magyarországon javult, míg Csehországban és Szlovákiában változatlan az ország gazdasági helyzetének értékelése a lakosság véleménye szerint. A magyarok körében továbbra is kiugróan magas az ország gazdasági helyzetét rossznak ítélők részaránya, és a négy vizsgált ország között Magyarországon a legalacsonyabb azok aránya, akik szerint az ország jobb gazdasági helyzetbe fog kerülni jövőre - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében végzett TÁRKI kutatás legfrissebb eredményeiből.
Csökkent a két nagy párt közötti különbség: A TÁRKI 2007. júliusi választáskutatásának eredményeiről
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett júliusi vizsgálat adatai azt mutatják, hogy a választási részvételben nem történt lényegi változás az elmúlt hónapokhoz képest. Boldogság a Kultúrházban
Balogh Anikó, Dencső Blanka és Sik Endre az m1 Kultúrház c. műsorának vendége volt 2007. július 19-én. A műsorban a TÁRKI 23 országot érintő boldogságkutatásáról esett szó, mely vizsgálatban Magyarország hátulról a negyedik helyen végzett.Nem vagy egyedül
Az emberek zöme hetente, fele naponta szót vált szomszédjaival, s kétharmaduk a rokonokkal és a barátokkal is beszél telefonon. Míg a nők inkább az otthon köré szerveződő hálózatokat, addig a férfiak inkább a munkatársi és baráti hálózatokat "kezelik" - derül ki a CEU (Közép-európai Egyetem) megbízásából végzett TÁRKI kutatás legfrissebb eredményeiből.
A legnagyobb különbség: A TÁRKI 2007. júniusi választáskutatásának eredményeiről
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett júniusi vizsgálat alapján az elmúlt időszakhoz képest az eddigi legnagyobb különbség mutatható ki az MSZP és a FIDESZ támogatottsága között.Az ember mint önző hangya
Míg minden tizedik lakos úgy gondolja, hogy a legtöbb emberben meg lehet bízni, addig minden ötödik válaszadó szerint, ha valaki komoly bajba kerül, akkor biztos, hogy senki nem törődik majd vele. Határozott regionális eltérések mutatkoznak az emberek kooperatív hajlama okainak mértékében. A Közép-Magyarországi és Közép-Dunántúli régióban a bizalom szintje magasabb, mint az Alföldön élők körében - derül ki a CEU (Közép-európai Egyetem) megbízásából végzett TÁRKI kutatás legfrissebb eredményeiből.A változás színei - Világbank könyvbemutató
2007. június 28-án tartotta könyvbemutatóját a TÁRKI szervezésében a VILÁGBANK a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Tükörtermében. A tanulmányt: A "harmadik rendszerváltás" - Kelet-Európa és a volt Szovjetunió öregedő népessége címmel mutatták be.Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Operatív Programjainak horizontális ex-ante értékelése
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azzal bízta meg a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet vezette konzorciumot (alvállalkozó: Kopint-Datorg), hogy készítse el az Új Magyarország Fejlesztési Terv Operatív Programjaiban meghatározott prioritási tengelyek és beavatkozások hatásainak horizontális értékelését. Az értékelés során a hosszú távú gazdasági növekedésre, hosszú távú foglalkoztatásra, az államháztartásra, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokra és a társadalmi elosztásra gyakorolt hatásokat elemeztük. A részletes értékelő jelentéshez önálló vezetői összefoglaló tartozik.Diszkrimináció az önéletrajzban
Nagyobb a férfiak, a roma származásúak és a fogyatékkal élők körében azok aránya, akik visszajelzést sem kaptak a beküldött önéletrajzukra, amikor egy állásra jelentkeztek - derül ki egy 2006-ban végzett diszkrimináció-tesztelés során, amikor is apróhirdetésekre jelentkeztek roma és nem roma tesztelők.A TÁRKI nyáron is megállja a helyét a jégen
Idén először került megrendezésre a Kamaraerdei Curling Clubban a Cégek Közötti Curling Verseny.Munkaerőpiaci diszkrimináció telefonos álláskeresés során
Már a telefonos álláskeresés esetében is megjelenik a munkaerőpiac szegregáltsága és a roma származás hátránya - derül ki egy 2006 őszén végzett diszkrimináció-tesztelés során, amikor is apróhirdetésekre jelentkeztek roma és nem roma tesztelők.Titkárnő- és portáskeresés fényképpel
A nem roma nők esélye a titkárnővé válásra sokkal nagyobb, mint a romáké. A férfiak esetében a portási munkakörben is nagyobb esélye van egy nem roma kinézetű személynek álláshoz jutnia, azonban a nőknél tapasztalt különbség mértéke jelentősen kisebb - derül ki egy 2006 őszén végzett diszkrimináció-tesztelés során, ahol hat roma és nem roma személy fényképe közül kellett kiválasztani titkárnői és portás állásokra a megfelelő személyt a kutatásban résztvevő személyeknek.VI. Egészséginformációs Fórum
Május 23-24-én került sor a VI. Egészséginformációs Fórumra a KSH Keleti Károly termében.A Fórumot a TÁRKI - Egészség Tudásközpont (TET) és a Központi Statisztikai Hivatal rendezte az Egészségügyi Minisztérium támogatásával. A VI. Egészséginformációs Fórum témája az idén az egészséginformáció szerepe az egészségügyi rendszert érintő reformfolyamatokban.
Igazolt diszkrimináció
Az Élet és Irodalom 2007. május 18-i számában olvasható Pap András László és Simonovits Bori írása, melyben a TÁRKI kutatása alapján elemzik a magyar rendőrség igazoltatási gyakorlatát: "Az etnikai alapú kiválasztás gyakorlatában erős társadalmi támogatottságot jelent az, hogy bár a többség tisztában van az igazoltatási gyakorlat önkényességével, a rendőrség rendkívül tág, lényegében korlátlan igazoltatási jogosítványait a lakosság nem érzi terhesnek, sőt inkább erősítené a rendőri jelenlétet, és szívesen látja, illetve tovább szigorítaná a 'gyanús' személyek, csoportok (köztük a romák) fokozott ellenőrzését. (...)"
Változatlan erőviszonyok: A TÁRKI 2007. májusi választáskutatásának eredményeiről
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett, 1000 fő megkérdezésén alapuló, a lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentatáló kutatás májusi eredményei szerint a FIDESZ továbbra is vezet az MSZP-vel szemben.Hátrányos helyzetek a bevásárlóközpontokban
A munkakeresés során a roma és a túlsúlyos személyek közel kétszer annyi diszkriminációra utaló összes magatartás-elemmel szembesültek, mint a kontroll személyek - derül ki egy 2006 tavaszán végzett diszkrimináció-tesztelés során, ahol három nagy bevásárlóközpontban munkára jelentkeztek roma, túlsúlyos és kontroll (nem roma, nem kövér) nők.A saját csoport megítélése mindig pozitívabb
A saját csoport megítélése mindig pozitívabb, mint a másiké: önmagunkat mindig jobb színben látjuk, függetlenül az etnikai-kulturális különbségektől. - derült ki a 2006 novemberében készült "Erdély" c. kutatás eredményeiből.Kisebbségi helyzet és diszkrimináció-érzet az erdélyi magyarok körében
Az erdélyi magyarok körében a diszkrimináció-érzet az elmúlt időszakban jelentősen csökkent. Az erdélyi magyarok egyötöde érzi úgy, hogy személyes életében a kisebbségi helyzet társadalmi hátrányok forrása volt valamikor. A személyesen megélt etnikai alapú hátrányok nem vezetnek közvetlenül a migrációs szándék erősödéséhez - derült ki a 2006 novemberében készült "Erdély" c. kutatás eredményeiből.Munkalehetőség
A TÁRKI Zrt. telefonos munkára kérdezőbiztosokat, kérdőívek rögzítésére adatrögzítőket keres. Érdeklődni lehet a 309-7684-es és a 309-7686-os telefonszámon.
Nőtt a Fidesz támogatottsága: A TÁRKI 2007. márciusi választáskutatásának eredményeiről
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett, 1000 fő megkérdezésén alapuló, a lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentatáló kutatás márciusi eredményei szerint a FIDESZ továbbra is vezet az MSZP-vel szemben.A gyermeknevelés költségei és a társadalmi kompenzáció
A jóléti társadalomban a gyermek közjószág. Pontosabb megfogalmazásban ez a gyakorta hallott kifejezés inkább fogalmi gyorsírásnak tekintendő: nem szó szerint a gyermek a közjószág, hanem a jövő nemzedékek adófizetési képessége. Tanulmányunkban a gyermeknevelési erőfeszítéseket terhelő láthatatlan járulékfizetés számszerűsítésével foglalkozunk. Megvizsgáljuk, hogy mennyibe kerül a gyermeknevelés a szülőnek és milyen kompenzációt ad ezért a társadalom. A gyermek közjószág-hányadának ismeretében megadjuk az egyéni hozzájárulás és a társadalmi kompenzáció egyenlegét. Végül bemutatjuk, hogy a kapott eredmények milyen korlátok között érvényesek, és milyen kérdések tisztázása árnyalhatja a képet.Sik Endre az Origo vendége volt 2007. március 14-én
Nem látja kellően megalapozottnak a miniszterelnök kijelentését az elharapódzó antiszemitizmusról Sik Endre, a TÁRKI szociológusa, akit a Vendégszobában kérdeztek olvasóink. Antiszemitizmus ugyanakkor létezhet zsidók nélkül is, mint ahogy pirézellenesség is létezik a kitalált nemzet nélkül - mondta. Sik visszautasította a statisztikák befolyásolásáról szóló feltételezéseket, az erre vonatkozó cinikus Churchill-mondást is gyűlöli.
Nőtt a "pirézekkel" szembeni elutasítás
A TÁRKI mintegy másfél évtizede azonos módszertani alappal kutatja az idegenellenesség alakulását a felnőtt magyar lakosság körében. A 2007. februárjában végzett Omnibusz kutatás adatai szerint tízből három lakos vallja azt, hogy országunkba egy menedékkérőt se engedjük be. Adataink ismételten azt mutatják, hogy egy fiktív nemzet kapcsán is képesek vagyunk elutasítóan viselkedni.A magyarok többsége még a nem létező népcsoportot is elutasítja
Népszabadság, Czene Gábor 2007. március 6. A "piréz" a fantázia terméke, ilyen népcsoport a valóságban nincs. Mégis: a magyarok többsége határozottan ellenzi a "pirézek" betelepülését az országba - akárcsak az arabok, a kínaiak vagy a románok befogadását. Magyarországon a felmérések szerint erősödött az idegenellenesség.
Egy lépés előre, egy lépés hátra: A TÁRKI 2007. februári választáskutatásának eredményeiről
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett, 1000 fő megkérdezésén alapuló, a lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentatáló kutatás februári eredményei szerint a FIDESZ továbbra is vezet az MSZP-vel szemben, azonban a két párt közötti különbség csökkent.Kolosi Tamás az Origo vendége volt
2007. február 22-én Kolosi Tamás az Origo Vendégszobában válaszolt az olvasók kérdéseire."- Ön szerint az országunk jó felé halad? [@finezti@]
- Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó pályáról 2002-ben kisiklottunk. A Medgyesy-kormány felborította a pénzügyi, költségvetési egyensúlyt és az első Gyurcsány-kormány ennek rendbetételénél fontosabbnak tartotta, hogy megakadályozza Orbán Viktor visszatérését a hatalomba. Most úgy gondolom, hogy pozitív folyamatok vannak a költségvetési egyensúly rendbetételére, de mind a kormányzat, mind az ellenzék túl sokat foglalkozik egymás politikai legyőzésével és túl keveset az ország jövőjével."
A román migrációs hajlam csökken, akik nagyon menni akartak, már kint vannak
Romániában a legfrissebb országos migrációs potenciál adatok szerint minden tizedik román állampolgár tervezte, hogy külföldre utazik. Többségük munkavállalás céljából. A potenciális román munkavállalók zöme fiatal szakmunkás férfi, akiknek főbb célországai Olaszország és Németország. Egy 2006. novemberében végzett kutatás adatai szerint az erdélyiek közel harmada foglalkozik a rövidtávú, negyede a hosszú távú munkavállalás, s hetede az ingázás vagy a kivándorlás gondolatával. Közülük az erdélyi magyarok körében a (különösen a hosszú távú) munkavállalás terve ritkább.Szociálpolitikai rendszerek összehasonlítása
2006 nyarán a TÁRKI egy nemzetközi összehasonlítás keretében rövid áttekintést készített a magyar szociálpolitika néhány jellemzőjéről. A programot a Világbank finanszírozta, a Maastrichti Egyetem koordinálta, észt, lengyel és magyar kutatók vettek benne részt. A Világbank az alábbi címen tette elérhetővé a tanulmányokat.
A rendőrök a férfiakra és a romákra utaznak
Index 2007. február 21. "A rendőrök nagyobb valószínűséggel igazoltatnak férfiakat, mint nőket, s a romákat is gyakrabban állítják meg, mint a nem romákat - derül a Tárki felméréséből. A romák elmondásuk szerint gyakrabban tapasztalják a rendőrök udvariatlan, esetenként durva viselkedését."
A társadalmi mobilitás forrásai
A magyar szociológia egyik meghatározó alakja, a TÁRKI elnöke "előadásában bemutatja, hogy az esélyegyenlőség eszméje miképpen valósult meg az elmúlt évtizedekben, és hogy megvalósulhat-e egyáltalában. A társadalmi közbeszédben többnyire a mobilitás korlátairól hallani - az előadás a szociológiai kutatások tükrében a mobilitás lehetőségeit elemzi, külön is hangsúlyozva az oktatás szerepét. Modellezi az egyén lehetséges mozgásait a társadalomban, és nagy hangsúllyal tárgyalja a képességek, szociális adottságok és életesélyek gyakran szélsőségesen értelmezett, ám a valóságban bonyolult viszonyrendszerét." Előadás a Mindentudás Egyetemén 2007. február 19-én.
Mátyás király és Rózsa Sándor igazságossága
"Rózsa Sándort a maga módján azért tartják igazságosnak, mert a gazdagoktól útonállással szerzett vagyont állítólag egységesen, egyenlően osztja fel maga és bűntársai között. A gazdagoktól elvenni kell, mert gazdagnak lenni méltánytalan. A szegényeknek jár, mert szegénynek lenni is méltánytalan. Nem az a lényeg, hogy egyenlő legyen az elosztás: lehet azt érdem szerint, szükséglet szerint vagy önkényesen is. Kell viszont valaki, akinek a jogon kívüli értékítélete van a konkrét elosztási konstellációról, és ezt az értékítéletet nem csak a procedúrák helyességére alapozza, hanem magával a konkrét elosztási állapottal kapcsolatos véleményére is." - Tóth István György írása a társadalmi igazságosságról a Magyar Hírlap 2007. 02. 16-i számában.
Elégedetlenség és félelem
Lengyelországban az országuk gazdasági helyzetét jónak érzékelők aránya nőtt az ellentétesen érzők rovására, míg Magyarországon a gazdaság helyzetét nagyon rossznak érzők aránya (ami a lengyelek körében elhanyagolható) nem nőtt az elmúlt fél évben. Országuk gazdasági jövőjét tekintve a lengyelek optimistábbak a magyaroknál. Nálunk, noha a magyarok közel fele fél az ország gazdaságának jövőjétől, de arányuk nem nőtt a tavalyi évhez képest - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében végzett TÁRKI kutatás legfrissebb eredményeiből.Miért kellenek a reformok?
"A reformkényszer szerintem nem egyszerűen azért van, mert különben fennáll egy újabb egyensúlyromlás veszélye, tehát a "megszorító" intézkedések hatása egy idő után elenyészik. Sokkal inkább arról van szó, hogy azokban az ágazatokban, amelyekben a rendszerváltó értelmiség komoly érdekeltségekkel rendelkezett, csak igen korlátozottan valósult meg a rendszerváltás." - Kolosi Tamás írása a 2007. február 10-i Népszabadságban.
Vita: "Ma Magyarországon a gazdasági rendszerváltást jellemző "eredeti tőkeátcsoportosítás" második szakasza vette kezdetét, melyben a gazdasági elit a termelő javak privatizálása után immár a közszférát is be kívánja kebelezni." - Szalai Erzsébet válasza Kolosi Tamás írására (Népszabadság, 2007. 02. 17.)

A román-bolgár EU csatlakozás magyar munkaerőpiacra gyakorolt várható hatásai
Az év eleji EU-bővítés egyik legtöbbet vitatott kérdése az volt, hogy a két új tagállamból milyen mértékű munkavállalási migrációra számíthatunk a következő időszakban. A korlátozott nyitásról szóló kormánydöntés megszületett, most tehát már az a kérdés, hogyan alakul ez a folyamat. Az erről való gondolkodáshoz szolgáltat adatokat egy, a Szociális- és Munkaügyi Minisztérium által megrendelt háttértanulmány.Nem vagyunk az igéret földje: "Aligha kell félni az immár uniós állampolgár román és bolgár vendégmunkások rohamától - derül ki a Tárki és a Kopint munkatársainak tanulmányából. Országunk legföljebb az erdélyi magyarok számára vonzó, akik jórészt a hazaiak számára nem túlzottan vonzó állásokat töltik be." - olvasható a Népszabadság 2007. 02.13-i számában. Hámor Szilvia ismerteti a TÁRKI és a Kopint kutatóinak tanulmányát.

Oda az elégedettség, magyarok
A három visegrádi ország lakosai közül a már tavaly januári felmérés során is a magyarok voltak anyagi helyzetükkel a legelégedetlenebbek, s ez mára még inkább igaz. Míg a csehek és a lengyelek jövőképe alig változott az előző vizsgálat óta eltelt egy év alatt, addig a magyarok jobban tartanak a jövőtől, mint korábban - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében végzett TÁRKI kutatás legfrissebb eredményeiből.Megalakult a KOPINT-TÁRKI Zrt.
2007. február 7-én megalakult a KOPINT-TÁRKI Konjunktúrakutató Intézet Zrt. A KOPINT-TÁRKI arra törekszik, hogy egyrészt megőrizze azt a kritikai szellemiséget, független gondolkodásmódot, amely mindig is jellemezte a Kopint kutatásait, másrészt egy modern, a társadalomkutatással szervesen együttműködő műhelyt alakítson ki, amelynek kutatási eredményei iránt az Európai Unióban is jelentős érdeklődés várható.Interjú Palócz Évával, a Kopint-TÁRKI vezérigazgatójával a Népszabadságban
Hogyan bizalmatlan a magyar, a lengyel és a szlovák?
A magyar, a szlovák és a lengyel lakosok körében a parlamenttel, a pártokkal és a kormánnyal szembeni bizalmatlanság a jellemző - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében végzett TÁRKI vizsgálat legfrissebb eredményeiből.
Csökken a pártok népszerűsége, különösen a kormánypártoké: A TÁRKI 2007. januári választáskutatásának eredményeiről
A FIDESZ előnye az MSZP-vel szemben továbbra is jelentős, hiszen az ellenzéki párt 13 százalékponttal vezet a nagyobb kormánypárttal szemben az összes választó, és 27 százalékponttal a biztos szavazó pártválasztók között.Könyvkritika a Társadalmi Riport 2006 című kötetről
Az Élet és irodalom című folyóirat 2007. 3. számában Weiss János kritikája olvasható a Társadalmi Riport című kötetről. A szerző három tanulmányt részletesebben ismertet...
Tíz szempont az EU-bővítés kapcsán várható román és bolgár migrációról való gondolkodáshoz
Az év eleji EU-bővítés egyik legtöbbet vitatott kérdése az volt, hogy a két új tagállamból milyen mértékű munkavállalási migrációra számíthatunk a következő időszakban. A korlátozott nyitásról szóló kormánydöntés megszületett, most tehát már az a kérdés, hogyan alakul ez a folyamat. Az erről való gondolkodáshoz szolgáltat adatokat egy, a Szociális- és Munkaügyi Minisztérium által megrendelt háttértanulmány, melynek gondolatmenetét az alábbiakban mutatjuk be.Csökken a bizalom
Az elmúlt hat évben a lakosság részéről nőtt a bizalom a bíróságokkal szemben és csökkent a politika szereplőivel kapcsolatban - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében végzett TÁRKI vizsgálat magyarországi idősoros eredményéből.
Ünnepek előtti mozdulatlanság: A TÁRKI 2006. decemberi választáskutatásának eredményeiről
A FIDESZ támogatottsága a felnőtt lakosság körében az elmúlt negyed évben stabil: szeptemberben 33%, októberben 32% volt, novemberben 30%, míg decemberben 31%. A Magyar Szocialista Párt támogatói tábora a teljes lakosság körében - az előző hónaphoz hasonlóan - 21%.A Háztartás Monitor kutatás bemutatójának élénk sajtóvisszhangja volt...
» Interjú Tóth István Györggyel az M1 Napkelte 2006. március 13-i műsorában
A gazdasági növekedés milyen hatással van az egyenlőtlenségre és a szegénységre, vajon az újraelosztás, a közkiadások mértéke és szerkezete visszahat-e a gazdaság fejlődésére? - ezekről a kérdésekről beszélgettett Hámor Szilvia Tóth István Györggyel, a Tárki vezérigazgatójával.
Zöld út a magántőkének az egészségügybe?
A magyar, a szlovák és a lengyel lakosok legalább fele nem zárná ki a magántőke bevonását az egészségügyi ellátás fontosabb területeiből - derül ki a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatási együttműködés keretében végzett TÁRKI vizsgálat legfrissebb eredményeiből.
Múlóban az izgalmi állapot: A TÁRKI 2006. novemberi pártpreferencia kutatás eredményeiről
A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett, 1000 fő megkérdezésén alapuló, a lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentatáló kutatás novemberi eredményei szerint a FIDESZ előnye az MSZP-vel szemben továbbra is nagy, azonban a FIDESZ támogatói tábora kismértékben csökkent az elmúlt hónapokban.
A World Internet Project (WIP) magyarországi kutatása évente monitoring jelleggel vizsgálja a világ számos országában a lakosság körében az internet terjedésének társadalmi hatásait, valamint azt, hogy mely társadalmi és gazdasági tényezők befolyásolják az új technológiák elterjedését. Ebben a kötetben, ami immáron a harmadik a magyarországi WIP-kutatásokhoz kapcsolódó írásokat egybegyűjtő kiadványok sorában, a fenti témakörből kikerült írásokat teszünk közzé.Nagyfokú bizalom az orvos által felírt gyógyszerek iránt
A felnőtt magyar lakosság harmada sosem aggódik az orvos által felírt gyógyszerek mellékhatásai miatt; tíz lakosból heten az előírás szerint kiváltják és be is szedik őket, valamint a lakosság fele egészségi probléma esetén mindig az orvos által felírt gyógyszert választja. Ezek az eredmények az európai országokban tapasztalt átlagokat tükrözik, azonban a huszonnégy vizsgált ország közül nálunk érzékelhető egy nagyobb ragaszkodás az orvosokhoz és azok által felírt gyógyszerekhez - derül ki a TÁRKI 2005-ben végzett Európai Társadalmak Összehasonlító Vizsgálatából.Nagy, de csökkenő FIDESZ előny A TÁRKI 2006. októberi választáskutatás eredményeiről
A választáskutatásunk októberi eredményei szerint a FIDESZ előnye az MSZP-vel szemben továbbra is nagy, azonban az előző hónaphoz képest a FIDESZ és a Magyar Szocialista Párt támogatottságának különbsége jelentősen csökkent.Áldozattá válás Magyarországon és Európában
Minden ötödik felnőtt magyar lakos vált az elmúlt 5 évben betörés, lopás vagy erőszakos bűncselekmény áldozatává, ezzel az aránnyal az európai átlagot képviseljük- derül ki a 2005-ben végzett Európai Társadalmak Összehasonlító Vizsgálatból, amelyben Magyarországon kívül még huszonhárom ország vett részt.Egészségügyi Reform Elektronikus Felmérés
A most induló egészségügyi reform, mely elsősorban lakosság egészségi állapotának javítását valamint az egészségügyi rendszer működési és finanszírozási problémáinak megoldását tűzte ki célul, csak úgy lehet igazán sikeres, ha tervezői és végrehajtói megismerik az egészségügy szereplőinek elvárásait és véleményét.A TÁRKI Egészség Tudásközpont egy gyors elektronikus úton végzett felméréssel kíván hozzájárulni az egészségügyi reformról folyó szakmai-társadalmi vitához. A felmérés célja, hogy a szakemberek körében feltérképezze az egészségügyi reform aktuális kérdéseivel kapcsolatos elvárásokat, véleményeket, és ezek összefoglalóját a döntéshozók elé tárja - még a reform tervezésének lezárása előtt.



