negyzet_small (1K) Érték-elkötelezett szakszerűség symbol Körültekintő elemzések symbol Megbízható adatok symbol


2014.10.29.

TÁRKI: Választások után

A TÁRKI rendszeres pártpreferencia vizsgálata októberben az önkormányzati választás utáni héten, azaz a kampánytól és választástól felfokozott hangulatban, de még a jelenlegi kiéleződött politikai helyzet előtt készült. Emiatt nem is meglepő, hiszen más választások után is jellemző, hogy a győztes párt(ok) népszerűsége – a "győzteshez húzás" mechanizmusa alapján – megnőtt. Mindez bizonyos értelemben egy politikailag aktívabb hangulatban történt, hiszen nőtt a pártot választani tudók aránya, azaz csökkent azoké, akik nem tudják vagy nem akarják megmondani pártpreferenciájukat.
A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP támogatottsága tehát számottevő mértékben nőtt: a szeptemberi 31% után októberben 37%-nyian választották a kormánypártokat, a Jobbiké pedig 8%-ról 11%-ra emelkedett. Eközben a baloldali pártok szavazótáborénak mérete lényegében nem változott: az MSZP-é a szeptemberi 10% után októberben 11%, a DK-é 4% után 3%, az Együtt-PM-é pedig 2%-ot követően 1%. Az LMP nyár eleje óta 2%-on áll, ez a helyzet most se változott. A bizonytalan vagy szavazatukat titkoló választók aránya viszont jelentősen, 43%-ról 34%-ra csökkent az elmúlt egy hónapban.


A pártválasztók, azaz a határozott pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz-KDNP népszerűsége viszont lényegében nem nőtt, hiszen a szeptemberi 54% és az októberi 55% között statisztikai értelemben nincs különbség. A Jobbik esetében is nagyon gyenge mértékű változást látunk, 15% után októberben 17%-on áll a párt. Az MSZP-nél is lényegében változatlan a helyzet szeptemberhez képest (18% után 17% támogatja a pártot), ahogy a DK-nál (6% után 5%) és az Együtt-PM-nél is (3% után 2%).


Az adatfelvétel 2014. október 14. és 20. között zajlott.

TÁRKI Zrt.
Kapcsolódó oldal:
Választáskutatás