2012.11.28.

TÁRKI: Negyedik pártként startolt az Együtt 2014 Mozgalom

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet havi rendszeres pártpreferencia-kutatása szerint novemberben negyedik legerősebb pártként startolt az Együtt 2014 Mozgalom, amelynek támogatottságát a TÁRKI első alkalommal mérte. Az új politikai mozgalom megjelenése elsősorban a bizonytalan szavazóktól „csábított el” választókat. Eközben a többi párt lényegében őrzi eddigi pozícióját, az LMP kivételével, amelynek népszerűsége a pártválasztók között csökkent és így a parlamenti bejutás küszöbére került.
Az 1000 fő megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás alapján novemberben tovább csökkent a bizonytalan szavazók és a választásukat eltitkolók aránya, ami nyilván nem független attól, hogy a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 Mozgalom révén egy új politikai erő jelent meg a következő választásokon indulni szándékozó pártok mellett. Mindez a nagyobb pártok támogatottságát alapjaiban nem érintette; az elmúlt egy hónap alatt a leginkább feltűnő változás az LMP szavazótáborának érzékelhető mértékű csökkenése. A pártpreferenciájukat tekintve bizonytalanok vagy azt el nem árulók aránya 50%-ról 47%-ra csökkent az elmúlt hónap alatt.


A FIDESZ-KDNP támogatottsága a teljes népességen belül az októberi 18% után novemberben 19%-on áll, az MSZP-é pedig 15%-ról 14%-ra módosult. A pártválasztók körében a FIDESZ -KDNP támogatottsága az októberi 37% után ebben a hónapban 36%-ot tesz ki, az MSZP-é pedig 30%-ról 26%-ra csökkent.


A többi parlamenti párt közül a Jobbik és a Demokratikus Koalíció népszerűsége változatlan, az LMP-é valamelyest csökkent. Októberben a Jobbikot a teljes népesség 10%-a, novemberben pedig 9%-a választotta, a pártválasztók körében pedig 19%-ról 18%-ra módosult a támogatottságuk. Az LMP-t a teljes népességen belül az októberi 4% után novemberben 3%-nyian választották, a pártválasztók körében pedig 9%-ról 6%-ra csökkent a támogatottságuk. A Demokratikus Koalíció tábora a teljes népességen belül 1% maradt az elmúlt egy hónapban, és a pártválasztók körében sem mozdult el a 2%-os szintről.

Az újonnan megjelenő Együtt 2014 Mozgalom a teljes népesség 7%-ának bizalmát élvezi, míg a pártválasztók körében 13%-os támogatottsággal indítottak.

Az adatfelvétel 2012. november 14. és 20. között zajlott.

TÁRKI Zrt.
Kapcsolódó oldal:
Választáskutatás