2008.12.17.

Elmúlt a november

A TÁRKI választáskutatási programja keretében a felnőtt lakosság körében végzett vizsgálatsorozat eredményei szerint 2008-ban a FIDESZ folyamatosan vezetett az MSZP-vel szemben.
Az elmúlt egy évben hónapról hónapra azt mértük, hogy a biztos szavazó pártválasztókon belül a FIDESZ 60-70%, míg az MSZP 20-30% körüli támogatottsággal rendelkezett, kivétel volt ez alól a novemberben mért szimpátia, amikor is csökkent a két párt közötti különbség és a két kisebb parlamenti párt is viszonylag magasabb támogatottságot mutatott. Ennek lehetett valamilyen politikai oka (hiszen a többi közvélemény-kutató intézet is csökkenő különbséget mért novemberben), de az is lehet, hogy a közvélemény-kutatások módszertani sajátossága okozta a novemberi "devianciát".

Az 1000 fő megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás szerint a FIDESZ támogatottsága a felnőtt lakosság körében decemberben 35% (novemberben 31%, októberben 33%, míg szeptemberben 35% volt). A kormánypárt támogatottsága a teljes lakosság körében a decemberi 16%-kal szemben novemberben 19%, októberben 16%, szeptember pedig 14% volt.

1. ábra: A pártok támogatottsága a teljes népesség körében 2008. január és december között(%)
ábra

A pártválasztók körében a FIDESZ 32 százalékponttal (novemberben 20, októberben 32, szeptemberben 35 százalékponttal), a biztos szavazó pártválasztók körében pedig 35 százalékponttal vezet az MSZP előtt (ami novemberben 22, októberben 31, szeptemberben pedig 36 százalékpontnyi különbség volt). A biztos szavazó pártválasztókon belül a szocialista párt támogatottsága jelenleg 26%-on áll (szeptemberben 24%, októberben 30%, novemberben pedig 32% volt ez az arány), míg a FIDESZ-é ebben a hónapban 61%, csakúgy, mint szeptemberben és októberben (61-61%), novemberben pedig 54% volt.

2. ábra: A pártok támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében 2008. január és december között(%)
ábra

Az idei évben a kispártok közül az MDF és az SZDSZ támogatottsága a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb környékén mozgott, hol alatta, hol kissé átlépve azt. Decemberben az SZDSZ támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében 1%, a pártválasztók között pedig 2%. Az MDF tábora a teljes lakosságon belül 3%, a pártválasztók körében 4%. A biztos szavazó pártválasztókon belül az SZDSZ 2%-os, az MDF pedig 4%-os táborral rendelkezik felmérésünk szerint.

A választási hajlandóság a teljes lakosságon belül 50% körül mozgott az év során. Decemberben egy "most vasárnapi szavazáson" a választásra jogosultak 51%-a venne részt biztosan (szeptemberben szintén 52%, októberben 51%, novemberben 52% volt ez az arány).

Az adatfelvétel 2008. november 27. és december 12. között zajlott. Az egész népességre vonatkozó becsült arányok statisztikai hibája 95%-os megbízhatósággal nem több, mint ±3,1%.

TÁRKI Zrt.
Kapcsolódó oldal:
Választáskutatás