A TÁRKI Alapítvány

A TÁRKI Alapítvány 1990-ben jött létre. Az Alapítvány célja társadalomkutatási tudományos tevékenység, kutatás elősegítése, valamint a társadalomkutatók nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése. Emellett a TÁRKI Adatbankot is az Alapítvány kezeli, amely Magyarország legnagyobb társadalomtudományi adatbankjaként ingyen hozzáférést biztosítson adatbázishoz kutatók és egyetemisták számára. Az Alapítvány támogatói magyarországi vállalatok. Az Alapítvány alapító okirata innen tölthető le.

A TÁRKI Alapítvány Kuratóriumának tagjai


A Kuratórium elnöke:
A kuratórium tagjai:

A TÁRKI Alapítvány által nyújtott szolgáltatások

A TÁRKI Adatbank

A Tárki Alapítvány által működtetett Tárki Adatbank legfontosabb feladata, hogy hozzáférést biztosítson társadalomtudományi adatokhoz a hazai és nemzetközi tudományos közösségek számára az archivált adatbázisok ingyenes terjesztése által. Ezzel összefüggésben fontos feladatunk, hogy az archivált társadalomtudományi adatokat az adattárolás terén bekövetkező technológiai változásokkal lépést tartsunk. Céljaink közé tartozik továbbá, a költség hatékony társadalomkutatás serkentése a másodelemzések lehetővé tétele révén; valamint a magyarországi kutatási infrastruktúra fejlesztése, a kutatói közösségek és az érdekeltek tágabb körének támogatása adatbanki szolgáltatásainkkal.

A Tárki Alapítvány közhasznú tevékenységén belül ingyenesen biztosít hozzáférést a Tárki Adatbankban archivált adatbázisokhoz magyarországi egyetemi hallgatók és oktatók, valamint kutatóintézetek munkatársai részére. A Tárki Adatbank országos kapcsolatai révén jó viszonyt ápol nemcsak a budapesti, hanem a vidéki egyetemek társadalomtudományi tanszékeivel is, így az archivált adatbázisok az ország összes oktató és kutatóintézetének munkáját segítik.

A Tárki Adatbank állományába és gyűjtési körébe empirikus társadalomkutatási adatbázisok (adatgyűjtemények) tartoznak. Az adatgyűjtemények többsége felmérésből származó ún. survey adatbázis, de az állományban szerepelnek más típusú faktografikus adatgyűjtemények is (pl. történelmi statisztikák, népszámlálási adatok, stb.) Az adatgyűjteményeket digitális formátumban tároljuk. A személyes adatokat is tartalmazó adatgyűjtemények anonimizáltan kerülnek be az állományba. Az adatokat SPSS formátumban őrizzük, de természetesen kérésre egyéb formátumban is átadjuk a felhasználóknak.

Az Adatbank nemzetközi kutatási és adatcsere programok révén is hozzájut kutatási adatbázisokhoz: a Tárki Adatbank nemzetközi adatbázis szervezeteknek is tagja (pl. The Interuniversity Consortium for Political and Social Research (ICPSR)). Az ezekben az archívumokban őrzött adatbázisokhoz a magyar felhasználók is hozzáférhetnek a TÁRKI Adatbankon keresztül. Több nemzetközi kutatás magyar adatai is elérhetőek a TÁRKI Adatbankon keresztül (International Social Survey Programme (ISSP); European Social Survey (ESS)), illetve segítséget nyújtunk a nemzetközi adatbázisok beszerzéséhez a felelős archívumokból.

2014-ben a Tárki Adatbank 76 adatkérést teljesített, melynek során 255 adatbázist továbbítottunk magyarországi egyetemi hallgatónak, 41 adatfájlt Magyarországon működő kutatóintézet munkatársának valamint 64 adatbázist külföldi egyetem vagy kutatóintézet hallgatójának illetve munkatársának.

A Tárki Alapítvány működési költségeinek egy részét korábban és most is pályázati forrásból próbálja fedezni, a költségek másik részét vállalatok támogatásából pótoltuk, azonban ezek a források az évek alatt lecsökkentek, 2012-től már nem kaptunk ilyen támogatást.

Önkéntes program a Tárki Alapítványban

A Tárki Alapítvány folytatja a sikeres önkéntes programját, melyet elsősorban a felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára hirdettünk meg. Eddig már több hallgató teljesítette gyakorlati óráit a Tárkiban, továbbra is várjuk a társadalomtudományok területéről olyan hallgatók jelentkezését, akik a Tárki Adatbank munkájával vagy a Tárki más osztályával, projektjével szeretnének megismerkedni.

Az önkéntesek érdeklődésüknek megfelelően a következő területeken segíthetik az Adatbank munkáját: A feladatokhoz kapcsolt kompetenciák lehetnek:

A Tárki Alapítvány kutatási inkubációs pályázata

A tág értelemben vett társadalomkutatás hazai és nemzetközi színvonalának emelése és a kutatók támogatása céljából.

A pályázat nyerteseinek a Tárki Alapítvány támogatást nyújt ahhoz, hogy kutatási terveik megvalósítása érdekében sikeresen pályázhassanak a megfelelő források megteremtésére.

A támogatás keretében a pályázó a következő szolgáltatásokat veheti igénybe:
Pályázni életkorra, iskolai végzettségre és állampolgárságra való tekintet nélkül az alábbi anyagokkal lehet:

Pályázatok

2015

A Tárki Alapítvány és ezen belül a Tárki Adatbank részt vesz a Horizon 2020 által finanszírozott konzorciumban, amely a 'CESSDA-SaW: Strengthening and widening the European infrastructure for social science data archives' projekt végrehajtására jött létre. A projekt célja, hogy a CESSDA ERIC megalakulást követően a szervezet tovább bővítse európai lefedettségét, és ezzel együtt egy hatékony hálózatott hozzon létre. A kiszélesített tagságnak egy erős és fenntartható hálózatot kell létrehoznia, annak érdekében, hogy ezen az infrastruktúrán keresztül támogathassa az európai társadalomtudományi kutatás fejlődését. Az összehangolt nemzetközi együttműködés előnye továbbá, hogy ennek révén a szervezet hatékonyan tud közvetíteni a társadalomkutatás szereplői és a döntéshozók között, így minden tagország profitálhat a hálózathoz való csatlakozással. A projekt kezdete: 2015. szeptember 1. Időtartama 24 hónap.

2014

A Tárki Alapítvány a Tárki Zrt-vel együttműködve részt vesz az Inclusive Growth Research Infrastructure Diffusion projekt keretében megvalósuló nemzetközi kutatói pályázatban (InGRID project - Transnational Access). A Tárki Alapítvány 2014-ben négy phd hallgatónak biztosított lehetőséget arra, hogy a magyarországi jövedelem felvételekkel és a Tárki Háztartási Monitor kutatás adatbázisával közelebbről is megismerkedjenek. A látogatás keretében a fiatal kutatók jövedelemkutatások vezetőivel és szakértőkkel találkoztak, valamint elemzéseket készítettek a Tárki Adatbankban rendelkezésre álló adatbázisokból.

2012

2012 elején a Tárki Alapítvány és ezen belül a Tárki Adatbank sikeres pályázott az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által a TÁMOP 3.1.1– “21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” 8.2 projektje részeként kiírt „Adatbázisok disszeminációja”című páyázatra. A pályázat célja, hogy a TÁMOP 3.1.1 projekt keretei között létrejött, releváns és megbízható adatok, információk strukturált és felhasználóbarát hozzáférhetővé tételével orientálja, segítse az oktatási ágazat hazai kutatási, fejlesztési, innovációs tevékenységét a szakpolitika-alkotás és a gyakorlat minőségének javítása érdekében.


A TÁRKI Alapítvány elérhetősége:

Kontakt: Werner Katalin
tarki@tarki.hu

Cím: 1112 Budapest, Budaörsi út 45.
Tel.: 36-1-309-7676

A TÁRKI Alapítvány 1990. szeptember 6-án lett bejegyezve a 16. Pk. 63.696/2. szám alatti végzéssel. A Fővárosi Bíróság 2001. év október 24-ével az 503. sorszám alatt nyilvántartásba vett TÁRKI Alapítvány elnevezésű alapítványt közhasznú szervezetté minősítette.