Magyarországon az elmúlt évtizedekben igen magas női gazdasági aktivitás alakult ki. Ez akkoriban egyben azt is jelentette, hogy a nők túlnyomó része effektíve dolgozott. Ezt a foglalkoztatottsági szintet a szokásos szófordulattal úgy minősítettük, hogy az elérte nemcsak a társadalmilag, de a demográfiailag lehetséges maximumot is. A hazai női gazdasági aktivitási ráta a fejlett piacgazdaságokét messze felülmúlta, s több százalékponttal magasabb volt a női munkavállalás tekintetében tradicionálisan élenjáró skandináv országok mutatóinál. Ma vitatott kérdés, hogy e cél motivációi között milyen szerepet játszott maga az ideológia, az extenzív iparosítás óriási munkaerő-szükséglete, az a politikai szándék, hogy maximális legyen a kontroll a lehető legtöbb állampolgár fölött, s hogy a béreket alacsonyan lehessen tartani, a “kétkeresős családmodell” bevezetésével. Az is vitatott, hogy a munkavállalás lehetőségét mikor, mennyiben igényelték maguk a nők, s mikor, mennyire volt ez felülről vezérelt kényszer. Kétségtelen, hogy a teljes körű női foglalkoztatásnak voltak negatívumai: a nők túlterheltsége, a családi funkciók gyengülése, stb. Az is tény, hogy a nők hátrányos megkülönböztetése – az egyenlő jogokat biztosító törvények ellenére – a munkaerőpiacon mindvégig fennmaradt. Mégis, a növekvő gazdasági aktivitás a nők tényleges helyzetének a javulását vonta maga után. Munkavállalásuk segített a család anyagi boldogulásában, a házon kívüli munka gazdagította életüket, enyhítette a női szegénységet, csökkentette a családdal, ill. a férfiakkal szembeni kiszolgáltatottságukat.
 
 

1. A nők gazdasági aktivitásának visszaesése
 
  1990. óta drámai folyamatok zajlanak a munkaerőpiacon, aminek fő jellemzői:

• a foglalkoztatottak számának drasztikus visszaesése
• az ugrásszerűen megnőtt és egyre tartósabbá váló munkanélküliség
• továbbá az inaktívvá válás erősödő tendenciája.

1. sz. táblázat
A női és férfi népesség gazdasági aktivitásának és foglalkoztatottságának változása

2.a. sz. táblázat
A női népesség foglalkoztatottsága az Európai Unió tagállamaiban és Magyarországon

2.b. sz. táblázat
A férfi népesség foglalkoztatottsága az Európai Unió tagállamaiban és Magyarországon

Forrás: European Commission,1996. és KSH, 1996.
*A 15-64 éves népesség 1985. évi hazai foglalkoztatási rátái becslések, melyek nevezőjében az 1980/90-es Népszámlálás 15-64 éves népességre vonatkozó átlagos létszáma szerepel.
 
 

Az Európai Unió tagállamaiban a foglalkoztatott nők aránya a teljes női népességhez viszonyítva 1985-95 között 29,1-ről 32,2 százalékra nőtt, ezzel szemben nálunk ugyanebben az időszakban 44,7%-ról esett vissza ugyanerre a szintre. Még drasztikusabb a foglalkoztatottság zsugorodása a fejlett piacgazdaságokban munkavállalási korúnak tekintett 15-64 éves női népességet alapul véve, akik közül az EU tagállamaiban 1985-ben 45,1%, 1995-ben pedig 50,1% végzett keresőtevékenységet, míg nálunk – a gyesen és gyeden lévőket figyelmen kívül hagyva – 70,1-ről 48,6 százalékra csökkent ez a mutató. Noha még 1990-ben is több, mint tíz százalékkal meghaladta a hazai női foglalkoztatottsági szint az Európai Unió országainak átlagát, az 1995. évi adat már másfél százalékkal alacsonyabb volt az összehasonlításba vont országok átlagánál. Sajnálatos módon a férfiak relatíve sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint a nők. 1995-ben a foglalkoztatottak aránya a 15-64 éves férfi népességen belül mindössze 60,3% volt, ami 10%-kal maradt el az EU tagállamok hasonló mutatójától (70,9%).

A női foglalkoztatottság visszaesése határozottan érzékelhető – értékrend-váltással párosul. A KSH 1986-ban végzett felmérésének eredményeiből még azt a következtetést lehetett levonni, hogy a foglalkoztatott nők 81%-a egyetért azzal, hogy a nők keresőtevékenységetfolytassanak. Közülük azonban 78% azt tekintette ideálisnak, ha a nők részmunkaidőben dolgozhatnának, 10% pedig azt, ha otthon végezhetnék keresőmunkájukat. (KSH, 1986) Ennek a felmérésnek a megismétlése 1995-ben jelentős csökkenést mutatott ki a nőifoglalkoztatás elfogadottsága tekintetében. A munkaerő-felmérésbe bevont háztartásokban megkérdezett nőknek már csak kétharmada támogatta, hogy a nők munkát vállaljanak. Közülük alig 20% foglalt állást a teljes munkaidős foglalkoztatás fenntartása mellett, 60% a részmunkaidős munkavállalást tartotta kívánatosnak a nők számára, a fennmaradó 20% pedig azt, ha a nők otthon végezhetnék kereső munkájukat. (Frey, 1996)
 
 

2. A foglalkoztatottság zsugorodásának hozama: a munkában maradt nők jobb minőségi összetétele
   

A KSH 1992-ben megkezdett munkaerő-felmérésének adatai szerint a foglalkoztatás csökkenése leginkább az alacsony iskolázottságúakat (a 8 általánossal sem és a szakiskolai végzettséggel rendelkezőket) érintette, ugyanakkor a diplomás és szakmunkásnők száma növekedett. Ennek köszönhető, hogy javult a foglalkoztatott nők iskolai végzettség szerinti összetétele.

 
  3. sz. táblázat
A foglalkoztatott nők* száma és megoszlása iskolai végzettség szerint

Forrás: KSH Munkaerő-felmérés, 1992. és 1996. évi adattár
*Gyesen és gyeden lévők nélkül.
 
 

1992-96. között megfordult (53:47%-ról 47:53%-ra) a fizikai és szellemi dolgozók aránya a foglalkoztatott nők összességén belül. Az új – a korábbihoz képest jelentős változáson átesett FEOR – szerinti feldolgozás 1994-ben készült először a munkaerő-felmérés adataiból (4. sz. táblázat). Ebből következtetni lehet a nők munkahelyi hierarchiában elfoglalt helyére. Ez tömören úgy jellemezhető, hogy minél lejjebb megyünk a foglalkozások rangsorában, annál több nőt találunk ezek betöltői között. Az irodai ügyviteli munkakörök teljesen elnőiesedtek, s a szakképzettséget nem igénylő egyszerű fizikai munkakörökben is többségben vannak a nők. Ez a vertikális szegregáció, aminek erősödésére utal a női vezetők jelentős (23%-os) létszámvesztése. Ez nemcsak mértéke és az érintettek frekventált köre miatt érdemel figyelmet, hanem azért is, mert emögött a rendszerváltást követően kedvezőnek indulttal ellentétes folyamatok zajlanak.
 

4. sz. tábláza
A foglalkoztatott nők* száma és megoszlása foglalkozási főcsoportok szerint

Forrás: KSH Munkaerő-felmérés, 1994., 1996.
*A foglalkoztatott nők létszáma a gyesen, gyeden lévőket nem tartalmazza.
**A nők aránya az összes foglalkoztatotthoz viszonyítva. Az utóbbi a gyesen, gyeden lévők és a sorkatonák nélküli létszámot jelenti.
 
 

1990-től lendületesen nőtt a nők aránya a vezetők között, amire a Magyar Háztartás Panel III. hullámának karrier-mobilitást vizsgáló fejezete adott magyarázatot. (Sági, 1994) Eszerint 1990 után extrém méretű mobilitás zajlott a felső- és középvezetők körében, s a frissen vezetővé váltak között több volt a nő, mint a férfi. Ennek köszönhető, hogy az 1990. évi 33%-kal szemben 1994-ben a vezető posztok 36,8%-át nők töltötték be. Ez ugyan elégedettségre nem adott okot, de a változás tendenciája reménykeltő volt. Egyelőre nincs rá magyarázat, miért fordult visszájára ez a trend.
A 90-es években végbement tömeges munkahely-megszűnés nem hagyta érintetlenül a foglalkoztatottak, s ezen belül a foglalkoztatott nők ágazati szerkezetét sem.

5. sz. táblázat
A foglalkoztatott nők* száma és aránya a három fő szektorban

Forrás: KSH, 1994,1996.
*Az adatok a KSH munkaerő-mérlegeiből származnak. Mivel ezek a gyesen, gyeden lévőket mindeddig a foglalkoztatottak között szerepeltették, 1996-ban is ezt használtuk az összehasonlításhoz.

Bár az ágazati osztályozási rendszer változása az összehasonlítást nehezíti, a 90-es évek főbb tendenciái nyomon követhetők az 5. sz. táblázatban. Ezek közül a következők érdemelnek figyelmet:

• A mezőgazdaságban 1996 elején alig több, mint egynegyede dolgozott az évtized elején itt foglalkoztatott nőknek. Jóllehet a nőknek a férfiaknál eleve kisebb arányban biztosított munkát ez a nemzetgazdasági ág, részesedésük tovább fogyatkozott. 1996-ban a női keresők alig 6%-a dolgozott a mezőgazdaságban, szemben az 1990. évi 15%-kal. Ez a nagyarányú változás csak részben magyarázható szervezeti átalakulással, a korábbi nem mezőgazdasági jellegű melléküzemági tevékenységek leválásával és önállósulásával. Ennél nagyobb szerepe volt annak a termelés-csökkenésnek, ami az ágazat tradicionális külpiacainak elvesztésével, a belföldi fogyasztás visszaesésével és a kiéleződő versennyel volt ok-okozati viszonyban. A kisüzemi gazdaságok térnyerése – legalábbis ami az ott alkalmazásban állók létszámát illeti – egyelőre szintén az élőmunka-felhasználás mérséklődésével jár együtt.
• A mezőgazdaságnál kisebb mértékben, de vesztett a foglalkoztatásban betöltött szerepéből az ipar is. A csökkenés a nők esetében 1990-96 között mintegy 5 százalékpontos volt, s a visszaesés mintegy fele 1992-94-ben következett be. 1992 óta a feldolgozó-ipari ágazatok között szintén némi arányeltolódás ment végbe, aminek leglátványosabb jele az amúgy is tipikusan nőket alkalmazó textil-, ruházati-, és bőrtermékgyártás foglalkoztatási súlyának a növekedése volt. (Ebben az ágazatban 1992-ben 75%, 1996-ban pedig 78,4% volt a nők aránya a munkavállalók között.)
• Miközben a termelő ágazatokban csökkent a foglalkoztatott nők aránya, természetszerűleg nőtt (55-ről 69%-ra) a szolgáltatási területeken dolgozóké. 1992-96 között a legnagyobb létszámbővülés a közigazgatásban és a kötelező társadalombiztosításban következett be, ami elsősorban a nőknek kedvezett. Ennek köszönhető, hogy arányuk az itt dolgozók között 35-ről 40%-ra emelkedett. 1992-94 között szépen gyarapodott az oktatásban és a szociális ellátásban foglalkoztatottak száma is, s miután az itt dolgozó közalkalmazottak háromnegyede nő, ez ugyancsak javította a nők munkaerőpiaci helyzetét. 1994-96 között e két ágazatban megindult a létszámleépítés, aminek az előbbiek miatt főleg a nők a kárvallottjai. A közszféra mellett a pénzügyi szektor létszámnövekedése volt töretlen az évtized első felében. Ennek a szakmának a felértékelődése abból is látható, hogy míg 1992-96 között az itt dolgozó nők száma mintegy 10%-kal bővült, a férfiaké közel másfélszeresére nőtt. E korábban meglehetősen elnőiesedett szakmában ez idő alatt 24-ről 30%-ra emelkedett a férfiak aránya.

A foglalkoztatási státust illetően – részben az előbbiekkel összefüggésben – szintén jelentős a különbség a férfiak és a nők között.

Forrás: A KSH Munkaerő-felmérésének adatai
*Gyesen, gyeden lévők és sorkatonák nélküli létszám alapján.
 
 

1996-ban a nők 87%-a, a férfiaknak viszont csupán a 78%-a volt alkalmazott. Ezen belül a segédmunkások és betanított munkások közel hasonló aránya mellett a férfiaknál a szakmunkások súlya, a nőknél pedig a szellemi dolgozóké kiugróan magas. 1992-ben – az akkori foglalkozási státusz nomenklatúra szerint csoportosítva a foglalkoztatottakat – az alkalmazásban állók aránya mindkét nemnél alacsonyabb volt, mint 1996-ban. Négy év alatt jelentősen csökkent a szövetkezeti tagok aránya, s ez nem korlátozódott csupán a mezőgazdasági szövetkezetek tagjaira. A szövetkezeti, de általában a társas-vállalkozások tagjainak részaránya a férfiak esetében mintegy kétszerese a nőkre jellemző értéknek. 1990 elején minden jel arra utalt, hogy a nők megélénkülő vállalkozó kedve biztosítani fogja a foglalkoztatottakon belüli előfordulásukkal arányos részvételüket a vállalkozók között. Úgy tűnik, hogy mára ez a lendület lelohadt. 1992-96 között a foglalkoztatott nők körében csupán 5,4%-ról 6,7%-ra nőtt a vállalkozók aránya, míg a férfiak esetében 8,8%-ról 13,3%-ra. Emiatt a nők jelenléte a vállalkozók között 35%-ról 28,9%-ra csökkent.
 

1996-ban éves átlagban a foglalkoztatott nők 9%-a dolgozott általában heti 40 óránál kevesebbet (de döntő többségük 15 óránál többet), míg 11% nyilatkozott úgy, hogy teljesített munkaóráinak száma meghaladja a 42-t. Ugyanezek az arányszámok a férfiak esetében: 3, illetve 22%. A 40 óránál kevesebbet dolgozó nők felének munkaidő-kedvezmény miatt rövidebb a heti munkaideje a szokásosnál; ők tehát teljes munkaidős foglalkoztatottnak számítanak. További 17%-ukat pedig azért foglalkoztatják rövidített munkaidőben, mert nem tudják őket folyamatosan ellátni munkával.
 

Az ágazati-foglalkozási struktúrában elfoglalt rosszabb pozíció szerves folyománya a nőknek a férfiakénál kisebb jövedelme, s ebből adódóan alacsonyabb munkanélküli ellátása, táppénze, nyugdíja. Egy 1995 decemberében napvilágot látott tanulmány szerint – amely 1986-1994 között vizsgálta a kereseti viszonyok és a foglalkoztatás összefüggéseit – azonban ebben az időszakban a férfi és női keresetek közötti rés jelentősen, 15%-kal szűkült. A férfiak javára fennálló kereseti előny az 1986. évi 35%-ról 20%-ra mérséklődött. (Kertesi, Köllő, 1995) A kutatók ezt két okkal magyarázták: az egyik a nem-fizikai munka felértékelődése, amit közismerten a nők uralnak, a másik pedig az, hogy bizonyos, alacsony képzettségű munkaerőt az átlagosnál nagyobb arányban foglalkoztató visszaeső ágazatokban a férfiak keresete “lezárkózott” a nőkéhez. Számítások szerint e tényezőknek legalább 20%-kal kellett volna csökkenteniük a nemek közötti kereseti különbséget, ha nem hatott volna ellene két másik folyamat. Egyfelől az, hogy a férfiak kereseti előnye valamennyi magasabb képzettséget igénylő munkafajta esetében jelentős mértékben megnőtt, másfelől pedig az, hogy az ország fejlettebb vidékein ugyanabban a beosztásban és képzettséggel dolgozó férfiak a korábbiaknál is jobb kereseti pozíciókat értek el a nőkkel szemben.

A Munkaügyi Minisztérium elemzése (MÜM, 1997.) az 1996. májusi kereseti arányokról kifejezetten az azonosnak (hasonlónak) tekinthető munkakörökben elérhető keresetek eltéréseinek a bemutatására vállalkozott.

7. sz. táblázat
A hasonlónak tekinthető munkakörökben kialakult férfi-női kereseti arányok*

A jelentés megállapítja, hogy “A hasonlónak tekinthető munkakörökben elérhető béreknek a nemek közötti eltérései kisebbek, mint a köztudatban rögződött: a női keresetek hátránya a versenyszférában 1996-ban 12,6%, a költségvetési szférában pedig 6,1% volt.” A két szektor közötti eltérés oka, hogy a közszférában meglehetősen nagy determináltsággal működő illetmény-előmeneteli rendszerek szűkebb teret adnak a nemek szerinti különbségtételnek, mint a piaci szféra szabad béralkuja.
 
 

3. Alulreprezentált női jelenlét a munkanélküliek között
 
  Magyarországon a munkanélküliek száma – a nőké is – 1991-ben szökött fel. Ezt 1993. I. negyedévéig kisebb ütemű további növekedés követte, azóta viszont – szezonális ingadozással ugyan, de – folyamatosan apad az állástalanok tömege. Ezeknek az adatoknak a megbízhatósága itthon és külföldön egyaránt állandó vitatéma. A munkaerőpiaci szervezetnél regisztrált munkanélküliek számát általában azért kérdőjelezik meg, mert abban csak azok szerepelnek, akik nyilvántartásba vetetik magukat.

8. sz. táblázat
A regisztrált munkanélküliek száma és aránya 1990-1996 között

A kétféle adatbázis alapján összeállított 8. és 9. sz. táblázat mondanivalója egybehangzó: a két nem munkanélkülisége azonos irányban változott, de a munkanélküli férfiak és nők száma közti távolság stabilan megmaradt. A férfiak és a nők munkanélküliségi rátája jelentősen különbözik, mégpedig a nők javára. Ez az OECD országok többségétől eltér, ahol ennek a fordítottja a jellemző.

E nemzetközi viszonylatban szokatlan hazai jelenségnek egyfelől módszertani oka van. Magyarországon a gyermekgondozási ellátást igénybe vevők (kivéve a legalább három vagy több kisgyermeket nevelő anyáknak hozzáférhető gyermeknevelési támogatásban részesülőket) foglalkoztatottnak minősülnek, jóllehet többségük hosszabb ideig távol van a munkaerőpiactól. Emiatt a női munkanélküliségi ráta nevezője átlagosan több, mint 10%-kal magasabb annál, mintha ez a csoport a gazdaságilag nem aktívak között jelenne meg. Ennek – a női munkanélküliséget “megszépítő” – hatásnak a kiküszöbölésére 1995-től a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő adatokat (is) közöl a KSH: olyanokat, amelyek a gyesen, gyeden lévők közül azokat, akik nem keresnek munkát, illetve nem dolgoztak legalább egy órát a felmérés hetében, a gazdaságilag nem aktívak között veszik számba. A következő táblázatban együtt mutatjuk be a magyar és nemzetközi statisztikai besorolásnak megfelelő munkanélküliségi rátákat. Látható, hogy e technikai változás nyomán a nők munkanélküségi rátái több, mint egy százalékponttal megemelkedtek. A negyedéves adatok a 9. sz. táblázatnál szemléletesebben mutatják, hogy az elmúlt két évben a férfiak munkanélkülisége – az előző év adott időszakához viszonyítva – látványosan csökkent, míg a nőké (kivéve 1996. IV. negyedévét) növekedett. Emiatt zárult az olló a nők és férfiak munkanélküliségi rátái között.

10. sz. táblázat
Munkanélküliség a magyar és nemzetközi munkaügyi statisztikai fogalmak szerint

A nők alulreprezentált jelenlétére a munkanélküliek között van egy másik magyarázat is: a foglalkoztatottság ágazati szerkezetében bekövetkezett változás. Két szakaszra célszerű bontani a vizsgált periódust. 1993-ig – a munkanélküliség tetőzéséig – a legerőteljesebben leépülő, s így a munkanélküliek fő kibocsátó ágazatai a mezőgazdaság, építőipar, kohászat és fémfeldolgozás voltak, de részben ide sorolható a gépipari termékek gyártása is. E létszámvesztő ágazatokban a munkanélküliség ugyanúgy nem kímélte a nőket, mint a férfiakat, amit az 1993. évi nemenkénti munkanélküliségi ráták hasonlósága mutat. Ezeken a területeken azonban viszonylag alacsony volt a nők aránya, így munkanélkülivé is csak kevesen válhattak közülük.
 
 

11. sz. táblázat
A munkanélküliségi ráta alakulása ágazatok és nemek szerint*

Forrás: A KSH munkaerő-felmérésének adatai
*Az adott ágazatból munkanélkülivé váltak száma az ágazat foglalkoztatottainak és munkanélkülieinek összességéhez viszonyítva. A nevező a gyeden, gyesen lévőket és a korábban nem dolgozókat nem tartalmazza.
 
 

A nőket a férfiaknál nagyobb arányban foglalkoztató ágazatokban 1993-ig jelentős létszámleépítés nem volt, amit alátámasztanak a közigazgatás, oktatás, egészségügy alacsony munkanélküliségi rátái. Sőt, sok területen ennek az ellenkezője következett be.

1994-96 között a korábbi magas munkanélküliségi ráták elsősorban amiatt csökkentek, mert az ellátásból kikerülők inaktívak lettek. Bizonyos területeken (fa-, papír- és nyomdai termékgyártás, vegyipar, nemfém ásványi termékek gyártása, építőipar) ebben a foglalkoztatás bővülésének is volt némi szerepe. A vizsgált időszakban a létszámleépítések elsősorban a költségvetési intézményekre összpontosultak, de ez – az erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező szakszervezetek által kiharcolt “puha” módszerek (mint pl. a korengedményes és előnyugdíjazás hozzáférhetőségének a meghosszabbítása) alkalmazása miatt – drámai mértékű növekedést egyelőre nem idézett elő ezeknek az ágazatoknak a munkanélküliségében. Előfordult, hogy a nők dominálta területeken is leginkább a férfiak lettek az áldozatai a létszámcsökkentésnek.

A nőknek a férfiaknál alacsonyabb gazdasági aktivitása következtében a munkanélküli nők között a férfiakra jellemzőnél magasabb arányt képviselnek azok, akik korábban nem dolgoztak (tanultak vagy háziasszonyok voltak), s a két nem közötti távolság időben növekszik. Ez kapcsolatba hozható az ifjúsági munkanélküliség döbbenetesen magas arányával, ami más megközelítésben abban nyilvánul meg, hogy a pályakezdő állástalanok részesedése az összes munkanélküliből 8,5-ről 10,9%-ra emelkedett 1992-96 között.

A foglalkozási státusban jelentkező nemenkénti különbség miatt a munkanélkülivé váló nők között a korábban alkalmazottként dolgozók aránya magasabb, míg a vállalkozóké kisebb, mint a férfiak körében. A munkanélküliek foglalkozási státus szerinti összetétele időben nem sokat módosult. Az egyetlen érdemi változás 1992-96 között a szövetkezeti tagok arányában bekövetkezett és mindkét nemet egyformán érintő csökkenés volt, ami annak tulajdonítható, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek egy részének felszámolása, illetve a szövetkezetek átalakulása jórészt még 1991-92-ben végbement.

A FEOR 1994. január l-i módosítása miatt a munkanélküli nők állománycsoportok szerinti átrendeződését csak 1994-96 között lehet nyomon követni. Ez idő alatt a korábban munkaviszonnyal rendelkező női munkanélküliek között 38-ról 33%-ra csökkent az előzőleg szellemi munkakört betöltők aránya. Ez lényegesen alacsonyabb annál az 53%-nál, amit ez a csoport mindkét évben képviselt a női foglalkoztatottak között. (4. sz. táblázat) Jelenlétük tehát a munkanélküli nők között erősen alulreprezentált. 1994-ben még az ügyviteli, ügyfélforgalmi tevékenységből kikerülők aránya volt a legmagasabb (20%) a munkanélküli nők körében, ami meghaladta a foglalkoztatottakon belüli arányukat is. (17%) 1996-ra részesedésük 14%-ra csökkent. A foglalkozási hierarchia csúcsát jelentő vezetői, illetve felsőfokú végzettséghez kötött önálló döntéshozatallal járó munkakörökből 1996-ban a munkanélküliek mindössze 5%-a került ki, ami lényegesen alacsonyabb, mint e két csoportnak a női foglalkoztatottakon belüli 19%-os részaránya. A szellemi dolgozók minden bizonnyal jobb eséllyel férnek hozzá a munkanélküliséget elkerülő technikákhoz létszámleépítés esetén, mint a fizikai állományba tartozók.

A fizikai munkakörökből munkanélkülivé vált nők egyharmada előzőleg a szolgáltatások területén dolgozott, egynegyede ipari és építőipari foglalkozású volt, további egynegyede pedig segédmunkát végzett. Ez a három, idővel egyre terebélyesebbé váló csoport erősen felülreprezentált a foglalkoztatott nők összességén belüli arányához képest. A szolgáltatási foglalkozású nők 1996-ban 22%-át, az ipari és építőipari foglalkozásúak 16, a segédmunkásnők pedig 18%-át képviselték a munkatapasztalattal rendelkező női munkanélküliek összességének. A megfelelő arányszámok a foglalkoztatott nők körében: 18,4%, 10,3% és 11%.

Ma már szinte közhelyszámba menő megállapítás, hogy a munkanélküliek jelentős része általában az alacsonyabb iskolázottságú rétegbe tartozik. De miután ők a leghajlamosabbak arra, hogy az ellátás megszűnésével inaktívvá váljanak, továbbá az elmúlt két évben a képzettebb nők közül is sokan lettek munkanélküliek, az idő előrehaladtával javult a munkanélküli nők iskolai végzettségi összetétele. 1994-ben az állástalan nők 45%-a, 1996-ban viszont már csak 38%-a rendelkezett legfeljebb az általános iskola 8 osztályával. A szakmunkásnők és szakközépiskolát végzettek aránya változatlan maradt (23, ill. 17%), a gimnáziumi érettségivel rendelkezőké ugyanakkor 12%-ról 14%-ra nőtt. A felsőfokú végzettségűek előfordulási gyakorisága is magasabb volt a munkanélküliek között 1996-ban (5,4%), mint 1994-ben (3,1%). Ha a foglalkoztatott nők összességére vonatkozó adatokkal (3. sz. táblázat) hasonlítjuk össze a munkanélküliek összetételét, azt tapasztaljuk, hogy a szakmunkásokig bezárólag jóval magasabb az alacsony iskolai végzettségű csoportok aránya az állástalan, mint a kereső nők között, efölött viszont ennek a fordítottja a jellemző.
 
 

12. sz. táblázat

A magyar munkanélküliség egyik, ha nem a legkedvezőtlenebb vonása a tartós munkanélküliek magas (és növekvő) aránya, azaz a munkanélküliség elhúzódása. Míg 1992. I. negyedévében az egy évnél hosszabb ideje állástalanok aránya 16,7% volt, 1996. utolsó negyedévére kereken 50%-ra emelkedett, annak ellenére, hogy a munkanélküliek száma időközben csökkenésnek indult, s 1996. IV. negyedévében már jóval alacsonyabb volt (375 ezer), mint az első munkaerő-felméréskor (1992. I. negyedév: 424 ezer). Meglepő módon a nők között a tartósan munkanélküliek aránya – 1993-at kivéve – alacsonyabb volt, mint a férfiak esetében. Bár a nők körében is egyre többen vannak, akik egy éven túl állástalanok (arányuk 1995. végén 49% volt), a tartós munkanélküliek előfordulása a férfiak között 2-6%-kal magasabb szinten stabilizálódott (1995. végén 55% volt). Így állandósulni látszik ebben a csoportban a kétharmados férfitöbbség. A tartós munkanélküliség nem egyformán sújtja a különböző korosztályokat. A 29 éven aluli nők esetében a tartós munkanélküliek aránya még kisebb, mint e korosztálynak az összes munkanélkülin belüli részesedése. A 30-49 év közötti korosztályokban, de mindenek előtt a 40-49 évesek körében egyre növekszik annak a valószínűsége, hogy az állás, a munkahely elvesztése egyben a munkaerőpiacról való kiszorulást is jelenti. Az 50-54 éves nők relatív helyzete – legalább is a tartós munkanélküliség szempontjából – ismét valamivel kedvezőbb. Ennek azonban nem az az oka, hogy ők könnyebben el tudnak helyezkedni, hanem az, hogy a reménytelen helyzetben lévők egy részének ekkor már lehetősége van nyugdíjazását kérni. (KSH, 1996/a)

Általában is elmondható, hogy az, hogy Magyarországon kevesebb a nők között a tartós munkanélküli, mint a férfiak körében, korántsem adhat elégedettségre okot, mert ez nem a nők relatíve jobb újra-elhelyezkedési esélyének tulajdonítható. Ellenkezőleg. A munkanélküli regiszterből 1994. március 20.-április 20. között kiáramlók adatai alapján készült becslések azt mutatták, hogy a munka nélkül töltött idő várható hossza a nők esetében jóval kedvezőtlenebb (27 hónap), mint a férfiaknál (17,2 hónap). Nagy részük ugyanis a segélyre való jogosultság lejárta előtt nem lép ki a munkanélküliségből, azután viszont elhagyja a munkaerőpiacot és inaktív lesz. (Köllő, Nagy, 1995.) Ezért jelennek meg kisebb arányban a tartós munkanélküliek között, mint a férfiak.
 
 

4. A munkanélküliségre adott válaszok – a nők szemszögéből
 
 Magyarországon a munkanélküliek anyagi támogatásának két formája létezik: a munkanélküli járadék és – az ezt kimerítők részére rászorultsági alapon járó – jövedelempótló támogatás. A vizsgált időszakban a pályakezdő fiatalok is kaphattak munkanélküliségi segélyt, de ez azóta megszűnt.

A munkanélküli járadékra való jogosultság időtartamának csökkentése (az eredeti két évről egy évre) és a munkanélküliségből való kiáramlás rendkívül alacsony mértéke miatt egyre több a folyósítási időt kimerítő tartós munkanélküli. Mivel ezeknek átlagosan csak a fele válik jogosulttá jövedelempótló támogatásra (ehhez az egy főre eső jövedelemnek az öregségi nyugdíjminimum 80%-a alatt kell lennie), folyamatosan nő azoknak az állástalanoknak a száma, akik nem részesülnek semmilyen ellátásban. A munkaidő-felmérés mikroadatainak elemzése visszamenőleg kimutatta, hogy 1992-95 között 65-ről 27%-ra csökkent a munkanélküli járadékban és pályakezdő munkanélküli segélyben részesülők aránya az álláskereső munkanélküliek között, miközben a jövedelempótló támogatásban részesülőké 22%-ra emelkedett. Az aktívan állást kereső munkanélküliek közül 1992-ben egyharmad volt ellátatlan, 1995-ben pedig valamivel több, mint a fele: a férfiak 50 és a nők 52%-a. (Micklewright, Nagy 1996.) Az 1996. évi munkaerő-felmérés adatai alapján részletesen bemutatható a jelenlegi helyzet.
 
 

13. sz. táblázat
Az álláskereső munkanélküliek ellátottsági szintje 1996-ban

Forrás: Számítások az 1996. évi munkaerő-felmérés adataiból
 
 

1996-ban folytatódott a korábbi tendencia: a munkaerő-felmérés által munkanélkülinek tekintettek 52,9%-a nem részesült semmilyen, munkanélküliséghez kapcsolódó ellátásban. A vizsgált csoporthoz tartozó nők 54,7%-a, a férfiaknak pedig az 51,8%-a volt ellátatlan. Míg a járadékban és jövedelempótló támogatásban részesülők nagyjából fele-fele arányban fordulnak elő az ellátott férfiak között, a nők körében másfélszer annyi a járadékosok aránya, mint a segélyezetteké. Ez ellentmondani látszik annak a korábbi megállapításnak, miszerint a munkanélküli nők kisebb valószínűséggel jutnak újból álláshoz, mint a férfiak. Micklewright és Nagy ezt azzal magyarázza, hogy a járadékot kimerítők közül több férfi felel meg a rászorultság kritériumainak, aminek oka a két nem közötti jövedelmi pozíciók különbözősége lehet (a férjek magasabb keresete a munkanélküli feleség mellett, továbbá a feleségek férjeknél alacsonyabb gazdasági aktivitása). A másik magyarázat, hogy sok nő inaktívvá válik a járadék kimerítése után, s mivel megszakítja együttműködését a munkaügyi szervezettel, elveszti jogosultságát a jövedelempótló támogatásra is.

Miközben a munkanélküliek több mint a fele nem kap semmilyen, a munkanélküliséghez kapcsolódó pénzügyi támogatást, az ellátottak között növekszik azoknak az aránya, akik nem keresnek aktívan állást, s nem is készek annak elfogadására. Az ilyen megközelítésben munkanélkülinek valójában nem is tekinthető csoport aránya a járadékosok és segélyezettek között 28-ról 42%-ra nőtt 1992-95 között. (Micklewright, Nagy 1996.) Az 1996. évi munkaerő-felmérés adatai lehetővé teszik, hogy ezt a vizsgálatot időben meghosszabbítsuk és nemenkénti részletezésben is bemutassuk.

14. sz. táblázat

Forrás: Számítások az 1996. évi munkaerő-felmérés adataiból
*Az ellátottak közül is csak az tekinthető ténylegesen munkanélkülinek, aki a felmérést megelőző négy hét folyamán aktívan keresett munkát és két héten belül munkába tudna állni, ha találna megfelelő állást. Aktív munkakeresésnek az számít, ha valaki állami vagy magán munkaközvetítőnél, a munkáltatók közvetlen felkeresésével, rokonoknál, ismerősöknél munka után érdeklődik.

**Passzív munkanélküli az, aki szeretne dolgozni, de reménytelennek ítélve az elhelyezkedést, meg sem kísérli az álláskeresést.
 
 

Az adatok egyfelől jól mutatják, hogy az állástalanul töltött idő előrehaladtával igen jelentős mértékben visszaesik a munkavállalási hajlandóság. A járadékosok kevesebb mint kétharmada tett konkrét lépéseket foglalkoztatása érdekében, a jövedelempótló támogatásban részesülőknek pedig csak az 54%-a. Az elhelyezkedési készség nemenként markánsan eltér. Az ellátott férfiak közel kétharmada, a nőknek pedig csak a fele tekinthető ténylegesen munkanélkülinek. A járadékos nők között is magasabb (55%) azoknak az aránya, akik aktívan állást kerestek, ugyanakkor a segélyezettek körében már túlsúlyba kerültek a munkaerőpiactól véglegesen elfordulók.
 

A járadékban részesülő férfiak és nők között egyaránt 8% azoknak a munkanélkülieknek az aránya, akik azért nem keresnek állást, mert reménytelennek tartják, hogy találjanak. Ezeknek a passzív munkanélkülieknek az előfordulása a segélyezettek körében természetesen magasabb, de a nők alacsonyabb munkavállalási hajlandósága a reményvesztettek körében is megmutatkozik.
 

Magyarországon sokféle támogatási forma létezik arra, hogy segítse a munkanélkülieket visszakerülni a munkaerőpiacra. Ezekben az ún. aktív munkaerőpiaci programokban résztvevők aránya az összes támogatott létszám 27,4%-át tette ki 1995-ben.(OMK, 1996) E hosszabb-rövidebb ideig tartó támogatások összesen 240 ezer főre terjedtek ki, ami 96 ezres átlaglétszámnak felel meg. Ezek az adatok nemenkénti bontást nem tartalmaznak, így összességében nem állapítható meg, hogy milyen hatást gyakoroltak a nők munkaerőpiaci helyzetére. A három legnagyobb befogadóképességű aktív eszköz résztvevőiről azonban 1994. óta folynak a személyi jellemzők bemutatására alkalmas adatgyűjtések. Ezek arra engednek következtetni, hogy a tartós munkanélküliek foglalkoztatását elősegítő bértámogatás a nőket – mind mértékét, mind pedig változásának irányát tekintve – nagyjából ugyanolyan arányban juttatja munkához, mint amekkora részesedésük a regisztrált munkanélküliekből. A közhasznú munkát végzők között – a kommunális munkák túlsúlya miatt – ugyanakkor alulreprezentált a nők jelenléte.

A nők előfordulása sokkal nagyobb a munkaerőpiaci képzésben résztvevők körében, mint a regisztrált munkanélküliek összességén belül. Azok az empirikus kutatások pedig, amelyek azt vizsgálták, hogy a képzés javította-e az abban résztvevők munkaerőpiaci esélyeit azokhoz képest, akiket semmilyen aktív programba nem vontak be, azt mutatták, hogy az átképzés elhelyezkedést segítő hatása a korral arányosan nő és a 40 év feletti nők körében a legeredményesebb. (O'Leary, 1994)

A munkanélküliből lett vállalkozók körében végzett kutatások rávilágítottak arra, hogy azok között, akik az önfoglalkoztatás révén próbálnak kitörni a munkanélküliségből, a nők aránya csak egyharmad. Ugyanakkor az általuk alapított vállalkozások túlélési esélyei kifejezetten jók és megegyezik a férfiakéval. (Frey, 1995.)
 
 

5. Gazdaságilag nem aktív nők
   

Végezetül az 1. sz. táblázat folytatásaként, a KSH munkaerő-mérlegeinek adataira támaszkodva bemutatjuk a munkavállalási korú inaktív nők (és férfiak) számának és összetételének változását is 1990-1996 között.

 
  15. sz. táblázat

A korábbiakban vázolt folyamatok következtében a kilencvenes évek első felében 24,1%-ról 38,5%-ra nőtt az inaktívak aránya a munkavállalási korú női népességből. A közel 450 ezer fős növekmény mintegy kétharmada abból adódott, hogy a korábban kereső nőkből háztartásbeliek lettek. Ezek ma már 13%-ot képviselnek a 15-54 éves nők között, szemben az 1990. eleji 4%-kal. Az inaktívak létszám-gyarapodásából 15% tulajdonítható a továbbtanulásnak, amit jórészt demográfiai okok – az, hogy nagyszámú ifjúsági korosztályok érték el a felsőfokú beiskolázás korhatárát – magyaráznak. Kevésbé örvendetes, hogy 70%-kal nőtt a munkavállalási korú nyugdíjasok száma is, összefüggésben a munkanélküliség elkerülését segítő előnyugdíjazási konstrukciók térhódításával. 1993-ban vezette be a Szociális Törvény a gyermeknevelési támogatást a legalább három kisgyermeket nevelő anyák számára. Ezt 1996 elején 45 ezren vették igénybe. Egyfelől emiatt, másfelől a születésszámok visszaesése következtében a gyesen, gyeden lévő nők száma egyidejűleg 7%-kal csökkent.

6. Összegzés

Magyarországon az elmúlt évtizedekben igen magas női gazdasági aktivitás alakult ki. Ez azonban már a múlté. Napjainkra az aktív kereső nők aránya jelentősen visszaesett, a nem-foglalkoztatottak (inaktívak, eltartottak, munkanélküliek) száma pedig ugrásszerűen megnövekedett. A foglalkoztatottság zsugorodásának azonban voltak pozitívumai is:

• fiatalodott a munkában maradtak korstruktúrája, mert az 50 év feletti korosztályokban az idő előrehaladtával egyre több nő lett inaktív
• és jelentősen javult iskolai végzettség szerinti összetételük.

• a nők aránya a vezető posztokon 33%-ról 37%-ra nőtt 1990-93 között
• míg a vállalkozóknak csupán egyharmada volt nő a nyolcvanas évek végén, az 1990-től alapított vállalkozásokban 40% fölé emelkedett az arányuk
• szűkült a férfiak és a nők keresete közötti olló: a férfiak javára fennálló kereseti előny az 1986. évi 35%-ról 20%-ra mérséklődött.

Felhasznált irodalom

European Commission, 1996: Employment in Europe, EC Directorate-General for Employment, Industrial Relations and Social Affaires, Brussels, pp. 147-162

Frey Mária, 1995.: Munkanélküliből lett vállalkozók, Szociológiai Szemle, 1. sz. pp. 87-100

Frey Mária, 1996: A nők helyzete a munkahelyen és a háztartásban, In: Foglalkoztatás, jövedelmi viszonyok, munkakörülmények, Struktúra-Munkaügy Kiadó, Budapest, pp. 11-85

Kertesi Gábor, Köllő János, 1995: Bérek és munkanélküliség Magyarországon 1986-1994 között, Kézirat, Az átalakulás foglalkoztatáspolitikája Magyarországon c. ILO/Japán Projekt, Budapest, december

Köllő János, Nagy Gyula, 1995.: Bérek a munkanélküliség előtt és után, Közgazdasági Szemle, 4. sz. pp. 325-357

Központi Statisztikai Hivatal, 1988.: A nők helyzete a munkahelyen és a családban, KSH, Budapest

Központi Statisztikai Hivatal, 1994: A nemzetgazdaság munkaerőmérlege 1994. január 1. KSH, Budapest

Központi Statisztikai Hivatal, 1996: A nemzetgazdaság munkaerőmérlege 1996. január 1. KSH, Budapest

Központi Statisztikai Hivatal, 1996/a: A tartós munkanélküliség alakulása a munkaerő-felmérés adatai alapján, 1994-1995., KSH, Budapest

Lakatos Judit, Nádas Magdolna, 1996: Az atipikus foglalkoztatási formák elterjedtsége Magyarországon, Kézirat, Budapest

Micklewright, John, Nagy Gyula, 1996.: Social assistance for the unemployed in Hungary, Technical Workshop on long-term unemployment and the transition from unemployment benefits to social assistance, OECD-Vienna Istitute for Advanced Studies, Vienna, 28-30 November

Munkaügyi Minisztérium, 1997: Tájékoztató a kereseti arányok 1996. évi alakulásáról, február

O’Leary, Christopher, 1994.: A munkaerőpiaci programok hatáselemzése Magyarországon, Az átalakulás foglalkoztatáspolitikája c. ILO/Japán projekt keretében készült kutatási jelentés, Budapest, október

Országos Munkaügyi Központ, 1996.: Az aktív foglalkoztatási eszközök működése 1995-ben, OMK, Budapest

Sági Matild, 1994: Karriermobilitás a rendszerváltás körül, In: Társadalmi átalakulás 1992-1994, Jelentés a Magyar Háztartási Panel III. hullámának eredményeiről, TÁRKI, BKE, KSH, Budapest, pp. 100-109