A gyermekvállalási magatartás alakulását igyekeztünk bemutatni 1997-ben Pongrácz Tibornéval közösen írott dolgozatunkban, a Szerepváltozások című tanulmánykötetben (Pongráczné-S. Molnár, 1997). Rámutattunk arra, hogy a termékenység magyarországi csök-kenő tendenciája és a fiatal párok, de az egész lakosság – Magyarországon kivételesen inten-zív – gyermekcentrikus beállítódása között meglehetősen nagy távolság van. Kifejtettük, hogy e gyermekcentrikus értékrendnek egy stabil, a jövőre irányuló családpolitikával, népesedéspo-litikával kell párosulnia, hogy a családtervek feszültségmentesen megvalósuljanak, s hogy en-nek eredményeként a népességcsökkenés kedvezőtlen folyamata lelassuljon. Az elmúlt két esztendő hazai és nemzetközi termékenységi adatai, valamint saját kutatásaink eredményei alapján nem változott az a nézetünk, hogy az egyszerű reprodukcióhoz szükségesnél alacso-nyabb, tehát a népesség fogyásához vezető termékenységet problematikusnak tartjuk. Ennek javításához hatékony, hosszú időn át érvényes családpolitikára, népesedéspolitikára van szük-ség, amely a fő gazdasági intézkedések demográfiai kihatásait is figyelembe veszi. Ez a pers-pektivikus szemléletmód segítheti csak elő, hogy a családpolitika a későbbi életciklusokban (középkorúak és idős korúak esetén) is biztonságot nyújtson a családok számára.
Az elmúlt két évben végzett kutatásaink azt mutatják, hogy a gyermekvállalásban érintett nők, fiatal párok konfliktusai ma nem kizárólag anyagi természetűek. Ma már sokak számára fontossá válik, hogy családi döntéseiknél ne csak a gyermekszülés időpontjában vagy az azt követő egy-két év alatt elérhető bevételeket mérlegeljék, hanem előre is tekintsenek, hogy a későbbiekben elérendő családi, egyéni céljaikat ugyancsak számításba vehessék. A családpolitika, a népesedéspolitika eszköztárába szükségszerűen be kell kapcsolni a gyermek-nevelés és a munkahelyi előrejutás összhangjának perspektivikus garantálását is. Jelen dolgo-zat főképp e problémakörrel foglalkozik. Röviden szeretnék azonban visszatérni az 1997-ben publikált dolgozat óta tapasztalt néhány demográfiai fejleményre.
 

Gyermekvállalás a statisztikai adatok tükrében

Az 1997. évi tanulmányban bemutattuk, hogy a termékenység hosszú ideje tartó, alapvetően csökkenő trendje gyakorlatilag egész Európában érzékelhető. Adatokkal támasztottuk alá azt is, hogy a teljes termékenységi arányszám csökkenése – ezt az élveszületések számának és a propagatív korú nők számának egymáshoz viszonyítása alapján számítják ki – a volt szocialista országokon belül Magyarországot viszonylag kevésbé jellemezte, bár a csökkenés nálunk is érzékelhető volt – már az évtized első felében is. Ezt részben azzal magyaráztuk, hogy nem-zetközi összehasonlító vizsgálatok tanulságai szerint Magyarországon intenzívebben él a gyermekcentrikus értékrend, szemléletmód mint más vizsgált országokban. A relatíve kedve-zőbb helyzethez viszont az is hozzájárult, hogy a vizsgált időszakban (1985-1995 között, va-gyis a rendszerváltozást követő néhány évben is) még léteztek a korábbi gyermektámogatási formák.
1995 óta újabb jelentős születésszám-csökkenésnek lehetünk tanúi. 1995-ben az élveszületések száma még 112 054 volt, 1997-ben már alig haladta meg a 100 ezret, 1998-ban pedig a 97 500 élveszületés történelmi mélypontot ért el. Ez a szám mintegy 40%-kal alacso-nyabb az egyszerű reprodukciót biztosító szintnél. Az okok összetettek, de a családtámogatá-sok csökkenése is szerepet játszik közöttük. A gyermekgondozási segélyt (gyest) és a családi pótlékot meghatározott, egy főre jutó jövedelemszinthez kötötte a törvény, az azt meghaladó, minimális jövedelem fölött azonban a családok már nem részesülhettek ezekből. Megszűnt a gyermekgondozási díj (gyed), ami korábban némileg kompenzálta a munkavállaló anyák gyer-mekszülés miatt kieső jövedelmét. A KSH egy vizsgálata azt mutatta, hogy az egygyermekes anyák 52 %-a 1995-ben, a Bokros-csomag bevezetésének hírére úgy nyilatkozott: további gyermekeikre vonatkozó terveiket újragondolják (Lakatos, 1996, 1997).
A születésszámcsökkenés – egy-két ország kivételével – gyakorlatilag egész Európá-ban tapasztalható, és átrajzolta a teljes termékenységi arányszám (Total Fertility Rate, TFR) szerinti európai "térképet" is (1. ábra). Magyarország 1990-ben 35 ország rangsorában nagy-jából "középen" (a 16. helyen) foglalt helyet, 1996-ra azonban már lejjebb szorultunk. Ám míg a rendszerváltozás kezdetén, 1990-ben a rendszerváltoztató – korábban szocialista – országok többsége még megelőzte Magyarország akkori 1,84-os TFR-értékét, 1996-ban ezen országok többsége már Magyarország mögé került. Más szóval, a csökkenés mértéke a rendszerváltoz-tató országok többségében sokkal drámaibbnak bizonyult, mint nálunk. Ugyanakkor 1996-ra megelőztek minket olyan európai országok, amelyek – jóllehet, esetükben a TFR értéke ugyancsak csökkent -1990-ben még mögöttünk jártak (ilyen például Belgium, Dánia, Francia-ország, Hollandia, Luxemburg, az Egyesült Királyság).

A két országcsoport közötti különbségek elemzése meghaladná e dolgozat kereteit. Nem áll-hat azonban messze a valóságtól, hogy az okok között maga a rendszerváltozás ténye is sze-repet játszik: az egyébként is alacsonyabb életszínvonal további csökkenése, a biztonságérzet (főképp a korábban megszokott munkahelyi biztonság) megingása, a munkanélküliség megje-lenése és számos más tényező a volt szocialista országokban negatívan hatott a családépítésre.
E kedvezőtlen tényezőktől az észak-, és nyugat-európai országokban – a magasabb életszínvonal mellett – sok tekintetben kivédi a családpolitika. Ezeket tanulmányozva (amit megkönnyít Tárkányi Ákos alapos áttekintése, vö. Tárkányi, 1998) megállapítható, hogy egy sor európai országban nincs olyan kormányzati politika, ami kifejezetten a termékenység be-folyásolását célozná, de - abból a megfontolásból, hogy a gyermekvállalás és a gyermekneve-lés egyre inkább a munkavállaló nőkre hárul – számos kormányzat nagy figyelmet fordít a gyermeknevelés megkönnyítésére, és a szülői jogok és kötelességek mindkét szülőre történő kiterjesztésére. E kormányzatok nem csak a pénzbeli támogatásokat tartják lényegesnek. Így például jelentősen megkönnyíthetik az anyák (főképp az egyedülálló anyák) munkavállalását. (Erre egyik lehetőség a részmunkaidős foglalkoztatás. Ennek aránya valamennyi észak- és nyugat-európai országban sokkal magasabb, mint nálunk vagy a többi volt szocialista ország-ban.) További lehetőség például az, hogy az egyszülős családokra fordítandó szociális kiadá-sok csökkentése céljából a gyermeknevelés költségeinek egy részét az apákra háríthatja a tör-vény, vagy komoly erőfeszítéseket tehetnek a fiatalok lakáshoz juttatása terén stb.
 

Gyermekcentrikus értékek és a termékenységi magatartás konfliktusa

Az 1997-ben közzétett dolgozatban részletesen foglalkoztunk azzal, hogy a magyarországi születésszámcsökkenés mögött nézetünk szerint nem annyira a gyermekcentrikus beállítódás, a gyermekcentrikus értékrend lanyhulását kell keresnünk, mintsem inkább a magatartások egyéb körülmények hatására történő megváltozását. Ez tükröződik abban is, hogy a gyermektelenség terve, kívánása hazánkban igen kis mértékben van jelen – mind a kívánságok, mind pedig a megvalósított termékenységi magatartás szintjén. Az Európai Termékenységi- és Családvizs-gálat (1992-1993) adatai azt mutatják, hogy e tekintetben hazánk helyezése elég jó (1. táblá-zat). Tíz európai ország adatait a nők korcsoportjai (pontosabban: születési kohorszai) szerint vizsgálva Magyarországon (továbbá Lettországban és Svédországban) a legalacsonyabb, szinte elenyésző azok aránya, akik életük folyamán nem kívánnak gyermeket. Azt gondolom, a gyermektelenség állapotának elkerülése egyik legfőbb jele a gyermekcentrikus szemléletmód jelenlétének.

Még kedvezőbb a kép, ha nem a kívánságokat, hanem a tényleges magatartás alakulását vesz-szük szemügyre (2. táblázat). Magyarországon (valamint Lengyelországban és Lettországban) az adatfelvétel idején 25-29 éves női kohorsznak megközelítően már csak mintegy egynegye-de maradt gyermektelen, míg a többi ország ugyanezen életkorú női népességében az arány megközelíti – vagy jelentősen felülmúlja – az 50%-ot is.
 
 

A 2. táblázat jól mutatja, hogy a gyermekvállalás későbbi életkorra halasztása az észak- és nyugat-európai országokban (valamint a termékenység erős csökkenésével jellemezhető Spa-nyolországban) már korábban "gyakorlattá vált", olyannyira, hogy az idősebb kohorszokban is elég jelentős a nagy valószínűséggel véglegesen gyermektelenül maradtak aránya. A 90-es évek első felében még az egyes születési kohorszoknál három országban: Magyarországon, Lengyelországban és Lettországban volt legalacsonyabb a gyermektelen nők aránya. Termé-szetesen ez a viszonylag kedvező helyzet már változott az idézett adatfelvétel óta eltelt 6-7 év leforgása alatt (a legdrasztikusabban Lettországban). Ám a gyermekvállalás elhalasztása a fia-tal korosztályokban nálunk is egyre gyakoribbá vált a 90-es évek végére.
A tényleges magatartások meglehetős összhangban vannak a közgondolkodás felfogá-sával is. Ha a gyermekszám-preferenciákat nem a saját élet vonatkozásában, hanem általános-ságban ("közvélemény-kutatási" módszerekkel) vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy a lakosság elsöprő többsége ma is "rossz" vagy "nagyon rossz" állapotnak tartja, ha egy házaspárnak nin-csen gyermeke, s ugyancsak a meghatározó többség tartja "jó", vagy "nagyon jó" helyzetnek, ha a családban két gyermek nevelkedik (3. táblázat). Kétségtelen ugyanakkor, hogy a fiatalabb generáció (a 18-29 év közöttiek) vélekedése már némileg leszakad a közgondolkodás állás-foglalásától:
   

Bár a 30 év alattiak véleményei még mindig jól illeszkednek a közvélemény normatíváihoz, érdemes felfigyelni a különbségekre is. Ők az átlagosnál közel 10 százalékponttal kedvezőb-ben ítélik meg a gyermektelenséget (ennyivel kevesebben tartják azt "rossz" állapotnak, s he-lyette inkább "közepesnek" minősítik); az átlaghoz képest jobban rokonszenveznek az egy-gyermekes modellel, és kevésbé tartják jónak, ha a családban három vagy annál több gyermek van. Ma még nem lehet megmondani, hogy ezek az adatok vajon egy lassú szemléletváltozás első jelei-e vagy sem.
Annyi azonban bizonyos, hogy ha a fiatal generáció gyermekcentrikus érzelmei nem is lanyhultak meghatározó mértékben, gyermekvállalási magatartásuk észrevehetően változóban van. Ez – mint azt már említettem – a későbbi életkorra tolt első gyermekszülésekben nyilvá-nul meg. Az 1990-1998 közötti időszakban főleg a 25 éven aluli nők gyermekvállalási kedve esett vissza, így most a 25-29 éves nők körében vált leggyakoribbá a gyermekvállalás. Könnyű belátni, hogy egy későbbi életkorban történő első gyermekszülés után kevesebb az esély arra, hogy az anya második, esetleg további gyermekre/gyermekekre is vállalkozni fog. Nagy való-színűséggel igaz lehet, hogy a születésszámcsökkenés egy jelentős hányadában nem a gyermekcentrikus érzelmek lanyhulása játszik szerepet, hanem az első gyermek vállalásának késleltetése. Márpedig a fiatalkori születéskiesést a 25-30 éves nők gyermekvállalásai nem ké-pesek ellensúlyozni. Így a gyermekcentrikus érzelmeket a családok jórészt egyetlen (legfeljebb két) gyermekkel elégítik ki.
Nem lényegtelen mozzanat, hogy bár a közfelfogás ma is a nőnek hagyományosan a 20-24 év közötti életszakaszát tartja a leginkább ideális időpontnak arra, hogy gyermeket hozzon világra, a fiatalabbak, az iskolázottak, illetve a fővárosban élők körében az átlagost szignifikánsan meghaladja az a vélekedés, hogy az anya 25-29 éves kora között, esetleg annál későbben is "ráér" az első szülésre (4. táblázat):

A későbbre halasztott gyermekszülést többféle okból tartják ideálisnak az így vélekedők. Leg-döntőbb az anyagi háttér (pl. lakás) megteremtése (28%). Második-harmadik helyen az áll, hogy ebben az életkorban már érzelmileg megalapozottabb kapcsolatokat tud kiépíteni a le-endő anya (22%), illetve ideje van tanulásra, szakmaszerzésre is (20%). Kisebb mértékben arra is számítanak, hogy 25 év fölött egy nő már szert tehet olyan biztos állásra, foglalkozás-ra, amit gyermekszülés miatt nem veszít el (15%). A magam részéről elég érdekesnek találom, hogy ez utóbbi érvet csekélyebb mértékben választották. Azt gondolom azonban, ez össze-függhet azzal, hogy a kérdezés évében (1997-ben) már megszűnt a gyermekgondozási díj (gyed). A szakképzettséggel és viszonylag elfogadható keresettel rendelkező fiatal nőknek ak-koriban arra kellett felkészülniük, hogy mindenképpen el fogják veszíteni "biztos állásukat", s minél hosszabb ideig akarnak majd otthon maradni gyermekükkel, annál nehezebb lesz új munkahelyet találni. Érthető tehát, hogy az anyagi háttér megteremtése előnyt élvezett a biztos állással szemben. Hiszen ha az első gyermek megszületéséig nincs lakás és bizonytalan az anyagi háttér, akkor a nő számára – akár jó szakmai felkészültség mellett is – jelentősen meg-hosszabbodhat az az idő, amíg mindezt – a kisgyermek mellett és gyermektámogatás nélkül – megteremti. A rangsor utolsó helyét (14%-kal) az az indok foglalja el, hogy "időt kell hagyni a független életre, kikapcsolódásra, szórakozásra, amire gyermek mellett már nem lesz mód". Ez azonban inkább csak azon, kevéssé iskolázott válaszadók álláspontja, akik – csoport-átlaguktól eltérően – a későbbi életkorban történő gyermekszülést részesítik előnyben.
A bemutatott kutatási eredmények azt sejtetik, hogy a gyermekvállalás későbbre ha-lasztása és az eredetileg elképzelt, kívánt gyermekszám korlátozása mögött jórészt munkavál-lalással összefüggő konfliktusok állnak, amelyeket az anyák ezekkel a stratégiai lépésekkel igyekeznek kivédeni. 1998-ban Pongrácz Tibornéval közösen olyan vizsgálatot indítottunk, amelynek célja a gyermekvállalás és a munkahely biztonsága, a munkahelyi előrejutás közötti konfliktusok tartalmának feltárása. A tanulmány következő részében e kutatás eredményeiről lesz szó.
 

A munkahely biztonsága és a gyermekvállalás konfliktusai

Már a kutatás megkezdése előtt voltak tapasztalati adataink arról, hogy a családalapítás előtt álló és a kisgyermekes nők sokat aggodalmaskodnak. Amikor munkát keresnek (vagy éppen "elküldik" őket), a munkaadók azt mérlegelik: mennyire kötik le őket a családi feladatok; vár-ható-e, hogy gyermekszülés miatt egy időre ki fognak esni a munkából; mennyit hiányoznak a kisgyermek betegsége miatt, stb. Ez elég méltatlan helyzet. Arról árulkodik, hogy míg a dekla-rációk szintjén (például közvélemény-kutatások alkalmából) szinte mindenki "gyermek-párti", a munkahelyeken, a munkaadók részéről a kisgyermekes anyák kevés toleranciát élveznek. Nem ritka, hogy azt tapasztalják: a munkahelyek igyekeznek kihasználni olyan munkajogi megoldásokat, amelyeket az anyák szinte diszkriminatívnak éreznek. (Ilyen "jogi megoldás" például a rövid időre szóló, megbízásos szerződéssel történő alkalmazás, a gyermekgondozási szabadságról visszatérő anya esetében annak a bizonyos 30 napos "türelmi időnek" – amíg a törvény szerint nem lehet elbocsátani – a kínos kivárása, stb.) A biztos munkahely megtartásá-nak kényszere miatt a fiatal nők gyakran azzal a védekezési stratégiával élnek, hogy terhessé-güket – amíg csak lehet, szinte az utolsó pillanatig – eltitkolják vagy végső esetben eredeti családterveiket (a kívánt gyermekszámot) korlátozzák.
E problémakör vizsgálatára szerveztük 1998-ban azt a kérdőíves vizsgálatot, amelyben 18-40 éves férfiakat és nőket kérdeztünk munkavállalással kapcsolatos aggodalmaikról. E korosztály országosan reprezentatív mintája 1612 személyt foglalt magában.
Vizsgálatunk középpontjába a kisgyermekes szülők munkavállalási lehetőségeit, mun-kahelyi biztonság miatti aggodalmait állítottuk, a következő hét problémakört emelve ki:

1. Tapasztalják-e megkérdezettjeink, hogy a kisgyermekes anyák nehezebben találnak mun-kát, mint akár a gyermektele-nek, akár a férfiak? Személyes életükben aggodalmaskod-tak/aggodalmaskodnak-e emiatt? (NEHEZ)

2. Napjainkban - különösen a gyermekgondozási díj (gyed) megszűnését követően – vajon nem érzékelhető-e, hogy a gyermekgondozás-sal töltött idő után bizonytalanabbá vált a munkahelyre való visszatérés? (VISSZ)
(Pl. amiatt, mert időközben megszűnt a munkahely, átszervezték, betöltötték az állást, él-nek azzal a lehetőséggel, hogy 30 nap után fel lehet mondani az anyának, stb.). Milyen fo-kú az aggodalom emiatt?

3. A bölcsődei férőhelyek számának csökkenése és a magas térítési díjak miatt mennyire nehéz olyan megoldást találni a gyermek felügyeletére, ami mellett az anya nyugodtan munkát vállalhat? (BOLCS)
Hogyan érinti ez a gond a megkérdezettek személyes életét?

4. Bármennyire is biztosítja a törvény a szülők számára a betegápolási időt, a keményebb munkahelyi követelmények mellett vajon rontja-e ma az állás biztonságát, ha az anya a gyermek betegsége miatt sokat hiányzik? (GYBET)
Mekkora az aggodalmaskodás mértéke emiatt?

5. Könnyű manapság elérni, hogy a munkahelyek megszabaduljanak attól a női munkaerőtől, aki gyermekszülés miatt egy időre kiesik a munkából? (KIRUG)

(Pl. nem határozatlan időre, hanem megbízásos szerződéssel alkalmaznak fiatal nőket stb.) (Más kutatásaink szerint ez is egyik oka az első gyermek-vállalás későbbi életkorra halasz-tásának.) Saját életükben tapasztalták-e ezt, vagy – a jövőt tervezve - tartanak-e tőle?

6. Van-e aggodalom amiatt, hogy ha egy nő egy-két évre otthon marad kisgyermekével, jóval nehezebben tud előre jutni munkájában, hiva-tásában? (KARRI)

7. Mekkora esélye van egy 40 év körüli nőnek arra, hogy munkát találjon? Saját életükben tartanak-e attól, hogy mire gyermekeik már nagyobbak, egyáltalán találnak-e igényeiknek, képzettségüknek megfelelő munka-helyet? (NEMDO)

E problémák összegyűjtésében felhasználtunk az Országgyűlés plenáris és bizottsági ülésein elhangzott és nyilvánosságot kapott, családpolitikai tematikájú interpellációkat, hozzászóláso-kat és vitákat (pl. a családról folytatott országgyűlési vitanap anyagát), önkormányzati szociá-lis bizottsági tapasztalatokat, a családtámogatások tárgykörében készült publikációkat és saját közvélemény-kutatási anyagainkat, s nem utolsósorban a tömegkommu-nikációban (sajtóban, rádióban, tévében) nyilvánosságot kapott lakossági reakciókat. Mindezek tematikája a fentebb bemutatott hét problémakörnél bőségesebb. Válogatásunk szempontja az volt, hogy azokra a problémákra koncentráljunk, amelyek a terhes vagy kisgyermekes anyák munkahelyi biztonsá-gának nehézségeit érintik, s amelyekkel kapcsolatban feltételezhetjük, hogy ha valóban fen-nállnak a fiatal párok életében, az arra indítja őket, hogy családterveiket mérsékeljék.
A cél annak megállapítása volt, hogy a 18-40 éves generációban mekkora az aránya azoknak, akiket az összegyűjtött problémák negatívan érintenek, vagyis akik ezek miatt akár jelenleg, akár a jövőre gondolva "eléggé" vagy "részben" aggódnak (5. táblázat). Cél volt to-vábbá a különböző szinten aggodalmaskodók összetételének megállapítása. Ezek az informá-ciók a családpolitika számára azt mutathatják meg, hol kell keresni azt a célközön-séget, amelynek életében a munkavállalás és az anyaság összhangjának megteremtése feszültségektől terhes.

Ha összevontan vizsgáljuk a hét problémával kapcsolatos vélemény-nyilvánításokat, azt talál-juk, hogy a férfiak 31%-a, a nők 42%-a legalább egy probléma miatt aggodalmat, szorongást érez. Ez a 18-40 éves korosztály egészére nézve nem mondható alacsonynak. A "negatívan érintettek" csoportjára azonban inkább az jellemző, hogy átlagosan 3-4 problémára is érzéke-nyek. Esetükben a feszültségek sokoldalúan, intenzíven és koncentráltan jelentkeznek. Társa-dalmi-demográfiai jellemzőikről a következő megállapításokra jutottunk:
 

A nem hatása

Az egyes problémákban negatívan érintett nők aránya rendre meghaladja a férfiakét. Ez ért-hető is, mivel a nők között több a házasságban élő (férfi: 44%, nő: 57%) és több a gyermekes (férfi: 46%, nő: 69%). Különbség van az aggodalmak intenzitásában is. A férfiakhoz képest a nőknél az "eléggé aggodalmaskodik" alternatíva említése gyakoribb, mint a "részben" minősí-tés. Mégis az, hogy egy-egy kérdésben a férfiaknak is közel egyharmada vagy azt meghaladó aránya negatívan érintett, mutatja, hogy nem kizárólag "női problémákról" van szó, hanem olyanokról, amelyek feszültségeitől a család egésze, tehát a férfiak sem mentesek.
 

A családi állapot és a gyermekes lét hatása

A családi állapot hatása csak közvetett módon érvényesül, mivel elsődleges szerepe annak van, hogy az érintetteknek van-e gyermekük. Az egész minta közel 60%-a gyermekes szülő (férfi-aknál ez kevesebb, nőknél több), ám a gyermekesek többsége (mindkét nemnél 84%-a) házas-ságban, további 10%-a pedig élettársi kapcsolatban él. A gyermekteleneknek (összességében 42-43%) döntő többsége (84%-a) egyedülálló, zömmel nőtlen/hajadon, kisebb részben elvált családi állapotú. A házasok véleményeinek iránya így gyakorlatilag teljesen azonos a gyerme-kes szülőkével, míg a nőtleneké és hajadonoké a gyermektelene-kével.
Kétségtelen, hogy bizonyos élethelyzetek különleges módon eltérhetnek az általános tendenciáktól. Nem zárhatjuk ki például, hogy az egyszülős családok helyzete, a – főképp el-vált – apák és gyermekeik nem együtt élése, stb. módosítja az aggodalmak intenzitását. E sa-játos élethelyzetek összefüggéseit a kis elemszám miatt nem tudjuk kimutatni.
A – különböző családi állapotú – élettársi kötelékben élők aránya összességében min-tegy 9-10%. Véleményeiket – hasonlóan az egész mintában tapasztalthoz – ugyancsak az szabja meg, hogy van-e gyermekük vagy nincsen. Valamennyi problémára az átlagosnál jóval érzékenyebben reagálnak azok, akiknek (legkisebb) gyermeke 0-5 év között van (6. táblázat).

Láthatjuk, míg átlagosan igen, a negatívan érintett férfiak és nők arányai szinte egyáltalán nem különböznek, ha 0-5 év közötti kisgyermeket nevelnek; ebben a körben mindkét nemnél az aggodalmak túlsúlya a jellemző. Ez alól egyedül a karrier a kivétel. Bár a kisgyermekesek kö-zött ebben a tekintetben is több az aggodalom, a negatív érintettség mégsem válik a többség jellemzőjévé. Ennek részben az lehet az oka, hogy a gyermekgondo-zási idő kitöltése és a kar-rier alternatívájában a szülők többsége inkább az előbbire szavaz, részben pedig, hogy a szak-mai, hivatásbeli előrejutás, a karrier lehetősége egyébként is relatíve kevesebb nő számára adott.
A kisgyermekes férfiak attitűdje egyedül a 40 éves nők munkába állásával kapcsolatban (NEMDO) esetében tér el a nőkétől. Hogy a nők milyen eséllyel szerepelnek 40 éves korukban a munkaerőpiacon, az a kisgyermekes apákat nem foglalkoztatja jobban, mint a férfiak átlagát.
 

Az életkor hatása

Jóllehet, a vizsgált témák legtöbbjénél a minta korstruktúrájának hatása szinte homogénnak nevezhető, esetenként bizonyos életkorok képviselői az átlagost meghaladó mértékben érzé-kenyek (7. táblázat). Ez azonban csak a nőkre érvényes. A gyermekszülés időzítése és a 40 éves kor körül tapasztalt, rosszabb munkavállalási esélyek – legalábbis életkor szempontjából – inkább "női problémákat" jelentenek. A nők körében 20-29 éves kor között – vagyis kifeje-zetten a abban a korban, amikor a gyermekvállalás a leggyakoribb – legnagyobb az aggodalom amiatt, hogy munkahelyük igyekszik megszabadulni tőlük, ha szülni szeretnének (KIRUG). Ugyanebben az életkorban (20-29 év között) készteti leginkább választás elé őket az az alter-natíva is, hogy egy hosszabb gyermekgondozási idő, vagy pedig a szakmai, hivatásbeli előre-jutás mellett döntsenek-e (KARRI).

Másképpen hat az életkor a 40 éves nők munkaerőpiacra való visszatérésének megítélésére. Az életkor emelkedésével 37%-ról 50% fölé növekszik meg azok aránya, akik aggodalmat éreznek amiatt, hogy 40 éves korukra találnak-e megfelelő munkát.
Míg tehát 30 év alatt az aggodalmak fő forrása az, hogy a munkahelyek hogyan tole-rálják alkalmazottjaik gyermekvállalással való lekötöttségét, 30 év fölött már a többség számá-ra az okoz feszültséget, hogy rövid 10 esztendőn belül nem tekintik-e őket "a munkából ki-öregedetteknek". Érthető, hogy ez valódi, élő probléma, amikor a nyugdíjba lépésig még újabb 20-30 évük van hátra!

Speciális élethelyzetek hatása

Speciális élethelyzetben lévőknek nevezzük ezúttal azokat, akik a kérdezés idején éppen gyermekgondozási szabadságukat töltötték vagy pedig munkanélküliek voltak. Ezekben a csoportokban a negatívan érintettek aránya nagyon jelentősen meghaladja az átlagot (8. táblá-zat).

A gyes évei – mint azt a 8. táblázat mutatja – korántsem feszültségmentesek. Aggodalomra az ad legtöbb okot, hogy sikerül-e visszamenni a munkahelyre (VISSZ). Ez még azok többségét is erősen foglalkoztatja, akik munkahelye elvileg megmaradt a gyermekgondozás időtartamára. Ám a munkahely nélküli, de még gyesen lévő anyáknak ez már az első helyen álló, "legégetőbb" gondja. Vagy azért, mert idő közben munkahelyük (akár maga a cég, a vállalat) megszűnt, vagy mert már előzőleg elveszítették állásukat, és a gyermekszülés csak időszakos megoldást (némi jövedelmet) jelent. Talán éppen a munkahellyel nem rendelkező, gyesen lévő (és a munkanélküli) nők érzik át leginkább azt is, hogy egy kisgyermekes anyának nehezebb munkát találni, mint a férfiaknak vagy a gyermekteleneknek (NEHEZ), és érthető módon – mivel "telnek az évek" – 40 éves korukra gondolva is ők aggodalmaskodnak legjobban (NEMDO).
Bár a munkanélküli anyákat is az átlagosnál jóval gyakrabban érintik negatívan a vizs-gált problémák, gyesen lévő társaikhoz képest kevésbé aggódnak a bölcsődés korú gyermek napközbeni felügyelete miatt (BOLCS), hiszen ezt egyelőre meg tudják oldani. Hasonlóan eh-hez, kevesebb körükben a karrierje folytatása (KARRI) miatt aggódók száma is. Némi malíci-ával azt mondhatnánk: szakmai, hivatásbeli előre jutásukat az ő helyzetükben nem a gyermek akadályozza, hanem önmagában az, hogy nincs munkájuk.

Az iskolázottság, szakképzettség, munkahely hatása

A vizsgált problémák nagyobbik részében a főiskolát vagy egyetemet végzett, diplomás nők kevésbé aggodalmaskodnak, mint iskolázatlanabb társaik, és csaknem minden esetben a csu-pán 8 osztályt végzettek mutatkoznak a leginkább aggodalmaskodónak (9. táblázat). Ezt az okozhatja, hogy a magasan képzett nők munkaerőpiaci esélyei lényegesen jobbak (NEHEZ), a kötetlenebb munkaidő és/vagy a jobb anyagi kondíciók megkönnyítik számukra a kisgyermek napközbeni felügyeletét (BOLCS), biztosabb az, hogy a gyes letelte után visszatérhetnek szakmájukhoz (VISSZ), illetve kevésbé kell tartaniuk attól, hogy terhesség esetén munkahely-ük igyekszik megszabadulni tőlük (KIRUG). Az említett problémák vonatkozásában jóval ki-szolgáltatottabbak azok, akiknek iskolázottsága alacsonyabb, akiknek nincs (kellő) szakkép-zettsége.
Már kevésbé áll ez a megállapítás a gyermek megbetegedésére (GYBET) vonatkozó-an: hogy a gyakori hiányzások megingatják az állás biztonságát, az a diplomás nőknek is közel felét foglalkoztatja. Abban pedig nincs különbség, hogy mindegyik iskolai végzettségű csoport leginkább amiatt aggodalmaskodik: egy hosszabb gyermekgondozási idő után találnak-e 40 éves korukban munkát (NEMDO). Valószínű azonban, hogy az aggodalmak alapja a különbö-ző képzettségű kérdezettek esetében más és más. Míg a 8 osztályt végzettek közel 60%-a amiatt aggódik, egyáltalán lesz-e munkája 40 éves korában, a diplomások csaknem fele inkább a szakmai lemaradástól tart. Ha csekély eltéréssel is, de a diplomás nők fontolgatják leggyak-rabban, hogy az 1-2 éves otthonmaradás mennyire veti majd vissza őket szakmájukban, hiva-tásukban (KARRI).

Az iskolázottság foka többé-kevésbé meghatározza, hogy azok fizikai vagy szellemi munkakö-rök betöltését teszik-e lehetővé. A fizikai foglalkozású (zömmel 8 osztályt, legfeljebb szak-munkásképzőt végzett) nők sűrűbben aggodalmaskodnak, mint a szellemi foglalkozásúak. En-nek azonban az is oka lehet, hogy a nem diplomás, de szellemi foglalkozású, alkalmazott nők többnyire állami vagy önkormányzati szektorban dolgoznak (zömmel különböző adminisztrá-ciós munkakörökben), márpedig ezeken a területeken jobban megőrződtek a gyermekes anyák kedvezményeit érintő törvények, jogszabályok betartásának "hagyományai". Más adatokból ismert, hogy a fizikai munkakörökben dolgozók jelentős hányada ugyanakkor a versenyszférá-ban tevékenykedik, ahol a munkafeltételek keményebbek, és nagyobb az esély arra, hogy a munkáltatók a gyermekes anyák kedvezményeit ne adják meg, vagy valamilyen módon megke-rüljék azokat. A kis elemszám miatt ennek kimutatására nem vállalkozhattunk. De egyes ese-tekben az sejthető, hogy az anyasággal összefüggő problémák több feszültséget jelentenek a tisztán magánszférában dolgozó anyák életében.

Összefoglalás

Összességében, a 18-40 évesek több mint egyharmadáról mondható el, hogy az anyaság és a munkavállalás összeegyeztetésében különböző feszültségeket élnek át, és a problémák egy ré-szével szemben védtelenek. A negatívan érintettek aránya egyes kategóriák esetében (pl. a gyermekvállalás legfrekventáltabb életkorában lévők, a gyesen lévők, a munkanélküliek köré-ben) már a többséget jelenti.
A gazdaságszerkezet átalakulásának magától értetődő velejárója a munkahelyi bizton-ság általánosan tapasztalható megingása, a munkanélküliség megjelenése. Egyáltalán nem szolgálja azonban a társadalom érdekeit, ha ennek hátrányai diszkriminatív módon fejtik ki hatásukat éppen arra a – főképp női – generációra, amely reprodukciós funkciót lát el. Ha a reproduktív korban lévő nők úgy érzik, gyermek mellett nehezebben jutnak álláshoz, ha szülői kötöttségeik miatt a munkahelyeken hátrányokat szenvednek el, végül pedig mikor túljutnak ezen az időszakon, már "a munkából kiöregedetteknek" tekintik őket, az egyedüli védekezés számukra ebben a helyzetben az lehet, ha reprodukciós funkciójukat nem, vagy csak korláto-zott mértékben teljesítik. Ennek negatív társadalmi következménye egyáltalán nincs arányban azzal a nyereséggel, ami a kisgyermekes és/vagy 40 év körüli nők alkalmazásával szembeni tartózkodással nyerhető. A családpolitikának módot kell találnia arra, hogy az egészségtelen arányokat és tendenciákat korrigálja, és erre jogi úton is lépéseket tegyen.
Nincsen, nem is lehet még képünk az 1998-ban megalakult új kormány és az új Or-szággyűlés családpolitikai intézkedéseinek hatásáról. Mint ismert, a törvény 1998-ban eltörölte a gyermekgondozási segély (gyes) és a családi pótlék jövedelemhatárhoz kötését. Ez kétség-telenül azt a pozitív üzenetet hordozza, hogy a társadalom számára minden megszületett gyermek egyformán fontos. 1999 januárjától visszaállítják a fizetésarányos gyermekgondozási díjat (gyedet) is, ami azokat a munkavállaló anyákat illeti meg két éven keresztül, akik a gyer-mekszülés előtti két esztendőben legalább fél évet dolgoztak, maga a díj pedig nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresét (ez jelenleg 45 ezer Ft). Mindennek a jelentőségét azonban nem-csak a pénzbeli juttatás adja, hanem az is, hogy a gyermeket szülő, munkavállaló nők számára biztosítják a munkahelyre való visszatérést. A visszaállított gyed hozadéka azonban vélemé-nyem szerint szerényebb lesz, mint első bevezetésének időszakában, ami akkoriban európai viszonylatban is újszerű, hatásában pedig – ha rövid távon is, de – pozitív volt. Most azonban számítani kell arra, hogy a kedvező hatást a megváltozott körülmények mérsékelhetik, mivel a piacgazdaságban a munkaadók hozzáállása már nagyon is eltér a rendszerváltozást megelőző helyzettől; a versenyszférában könnyebb a munkahelyi garanciák megkerülésének jogi- és más módszereivel élni. A siker nemcsak azon múlik, hogy a költségvetés képes-e megfelelő anyagi hátteret biztosítani, a törvény pedig képes lesz-e érvényre juttatni a jogi garanciákat. Sok mú-lik azon is, hogy a családpolitika "demográfiai értékrendje" mennyire tartós és szilárd, s hogy lesz-e megfelelő, széles eszköztára a gyermekvállalás iránti társadalmi tolerancia növeléséhez.
 

Irodalom
 

Demográfiai Évkönyvek, 1960-1997. KSH.
Népmozgalom. Legfrissebb adatok, 1998. KSH.
Európai Termékenységi- és Családvizsgálat, 1992-1993.
A kutatás eddig megjelent "ország-kötetei".
United Nations, New York-Genf, 1999. Economic Studies.
Gere Ilona, 1997: Vállalkozó nők a magyar társadalomban. Kézirat.
Lakatos Judit,1996: Visszatérés a munkaerőpiacra a gyermekgondozási idő letelte után.
Statisztikai Szemle, 7. 565-576. l.
Lakatos Judit,1997: Munkaerőpiaci pozíció és gyermekvállalás. Statisztikai Szemle, 11. 954-960. l.
Kamarás Ferenc, 1998: A termékenység alakulása. Előadás az Andorka Rudolf Társaság tu-dományos konferenciáján; a teljes termékenységi arányszám Európában, 1990-1996 c. grafikon bemutatása. (1998. április)
Nagy Beáta, 1996: Nők a gazdasági munkamegosztásban. A menedzserek. Szociológiai Mű-helytanulmányok, BKE Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszék.
S. Molnár Edit, 1998: A munkahely biztonsága és a gyermekvállalás konfliktusai a 18-40 éves férfiak és nők körében. Demográfia, 2-3. 206-233. l.
S. Molnár Edit-Pongrácz Tiborné, 1997: Az 1997. októberi, népesedési témákról készült közvélemény-kutatás főbb eredményei. Demográfia, 4. 308-341. l.
Pongrácz Tiborné-S. Molnár Edit, 1997: A gyermekvállalási magatartás alakulása In: Szerep-változások. TÁRKI – MM Egyenlő Esélyek Titkársága. 86-107. l.
Tárkányi Ákos, 1998: Családpolitika az Európai Unió országaiban. Aktív Társadalom Alapít-vány, Integrációs kutatások.